Egy kanadai pszichológus-hallgató száz egyetemista
bevonásával készített egy felmérést, amiben azt vizsgálta, hogyan viselkednek
az átlagos önbizalmi szinttel rendelkezők, illetve a nárcisztikus emberek a
közösségi oldalon. A felmérés eredménye összességében nem túl meglepő,
tulajdonképpen csupán összerendezi azokat a következtetéseket, amiket
valószínűleg már mi is levonhattunk egy-két ismerősünk facebookos aktivitása
kapcsán (mielőtt jól eltüntettük őket az üzenőfalunkról).
A kutatásban részt vevők először egy személyiség-tesztet
töltöttek ki, ami alapján be lehetett mérni, hogyan állnak önértékeléssel,
illetve nárcisszizmussal, önimádattal. Ezután elemezte ki a kutatás vezetője a
résztvevők Facebook oldalait és tevékenységüket.
Természetesen az derült ki, hogy a nárcisztikus hajlamú
emberek sokkal többet reklámozzák önmagukat a közösségi oldalon. Az önimádó
férfiak főként a "magamról" szekcióban tuningolják az egójukat,
igyekeznek arra rávilágítani, milyen intelligensek és szellemesek ők. A nők
inkább a képekkel villantanak, olyan fotókat töltenek fel magukról, amik -
például a barátokkal töltött idő helyett - a fizikai megjelenésüket helyezi
előtérbe. Az eredmények közlésekor nagyon finoman fogalmazott a pszichológus,
olyan szavakat használt ezekre a képekre, mint "kitárulkozó, feltűnő,
díszes". Aki látott már Subba Szív Iwiw váltogatást, az tudja, milyen
visszafogottnak számít ez a megfogalmazás.
A képek és a "magamról" szöveg mellett
természetesen a jegyzetek és státuszüzenetek is hatalmas teret nyújtanak az
önpromóra. A nárcisztikus hajlamú embereknek azt is nagyon élvezik a közösségi
oldalon, hogy nagyrészt ők irányítják azt, milyennek látják őket mások. Szintén
nagy pozitívum a számukra, hogy több száz ismeretséget begyűjthetnek a
Facebookon, az már más kérdés, hogy mennyire sekélyesek ezek a kapcsolatok. A
kutatás arra is rávilágított, hogy az önimádók az átlagnál több időt töltenek
Facebookon (valószínűleg nem Farmville-ezéssel), és többször is néznek be
naponta az oldalra, mint az átlagos önértékeléssel rendelkező társaik.
Illik ez a leírás valamelyik ismerősödre? Esetleg rád?
Forrás: nlcafe.hu
0 Megjegyzések