A Miss World Hungary 2012 győztese, Cserháti Tamarát
természetes lány őszinte mosollyal. Szereti a vicces férfiakat, de nem cserélné
le a barátját egyikre sem, párjával öt éve él boldog párkapcsolatban. A csinos
modell úgy érezte eljött az idő a változásra, ezért elhatározta, nyárra
bombaformába hozza magát párja kedvéért.
Cserháti Tamara bár megnyerte a Miss World Hungary 2012-t, a
tükörbe nézve még mindig ugyanazt a lányt látja. "A verseny óta annyi
változott, hogy kicsit több lett az önbizalmam és jól érzem magam a bőrömben, de
ez nem a címtől függ. Kicsit "megokosodtam", már tudom, hogy kiknek
és mit nem szabad elhinni. Persze, ahogyan a legtöbb ember, én sem vagyok
teljesen elégedett önmagammal, nálam a comb és fenék rész a kritikus
terület"- árulta el a 21 éves győri lány, aki elmondása szerint idén
nyárra párja kedvéért szeretne csúcsformába kerülni.
"A párommal idén ünnepeljük az 5. évfordulónkat, éppen
ezért úgy gondoltam, eljött az idő, hogy meglepjem őt egy kicsit. Ennyi idő
után minden párkapcsolatra ráfér a vérfrissítés, fontos, hogy az ember néha
megújuljon, ez segít megelőzni a kapcsolat ellaposodását"- osztotta meg
velünk Tamara.
Gyönyörű selymes lábak nyárra!
A szépségkirálynő számos módszert kipróbált már, hogy lábai
tökéletesen simák és selymesek legyenek, végül azonban a lézeres
szőrtelenítésben találta meg a tökéletes megoldást.
A nyári időszak előtt ez minden nő
számára kulcskérdés, én már számos módszert kipróbáltam, azonban egyik sem
eredményezte az általam várt hatást. Végül Dr. Pokol Evelin bőrgyógyász
ajánlotta nekem a lézeres szőrtelenítés módszerét, ami jóval hatékonyabb, mint
a hagyományos eljárások"- mondta Tamara.
"A végleges szőrtelenítés záloga a speciálisan erre
kifejlesztett lézertechnológia. A lézerrel finoman eltüntetjük a nem kívánatos
szőrszálakat. Nőknél esősorban az arc, a bikini-vonal, a hónalj, a teljes láb,
és kar területe a gyakori. A szőrtüsző így nem termel több szőrszálat, a
környező szövetek pedig nem sérülnek. Fontos azonban, hogy ilyenkor sem barnító
krémeket, sem szoláriumozást nem ajánlott a kezelés megkezdése előtti
időszakban, emellett nagy hangsúlyt kell fektetni a fényvédelemre"- árulta
el Dr. Pokol Evelin.
Szabadulj meg a méreganyagoktól szaunázással!
Tavasszal a méregtelenítés kifejezetten nagy hangsúlyt kap,
ilyenkor szervezetünk megtisztítása kulcsfontosságúvá válik. Pozitív hatása
különösen figyelemre méltó allergiáknál, vagy akár asztmánál. Cserháti Tamara a
szaunára esküszik, elmondása szerint, egy intenzív izzadással töltött fél óra
remekül kisöpri testéből a méreganyagokat.
Forrás: stop.hu
0 Megjegyzések