Az őskori bunkofonokban még a villámokat is lehetett hallani, a beszélgetés végére pedig felforrósodott az antenna. Bár az első hazai készülékeket drágábban adták, mint egy használt Zsigulit, sorban álltak értük az emberek. Negyvenéves a mobiltechnológia, de az első magyar hívás óta is több mint húsz év telt el.

Napra pontosan negyven évvel ezelőtt, 1973. április 3-án bonyolította le a világ első mobilhívását Martin Cooper, a Motorola egyik fejlesztőmérnöke. A New York utcáin sétáló szakember telefonja közel egy kilogrammot nyomott, és milliókba kerülő kísérleti hardver volt. Cooper nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy borsot törjön a versenytársak orra alá: hívása a rivális Bell Labs távközlési kutatólaboratóriumban csörgött, ahol egy mérnök ismerőse vette fel a telefont.

Az új technológia lassan terjedt, a Motorola a következő tíz évet a technológiai és bürokratikus akadályok áthidalásával töltötte. Az Egyesült Államokban 1983-tól vehetett bárki rádiótelefont, igaz, a vásárlónak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. A katonai adóvevőre emlékeztető külsejű, fél kilogramm tömegű Motorola DynaTac mai árfolyamon számítva több mint kétmillió forintnak megfelelő összegbe került. Ehhez képest a legelső iPhone is olcsó tucateszköznek tűnhet.

A rendszerváltással jött a magyar mobil

A magyar mobiltelefónia megjelenésére a vasfüggöny leomlásáig kellett várni, de utána kétszer is megérkezett hozzánk a technológia. Először 1989-ben, amikor megalakult a Magyar Rádiótelefon Kft., amelyet egy amerikai telekommunikációs szolgáltató, a US West és a Magyar Posta hozott létre. Másodszor egy évvel később, amikor egy médiaesemény keretében Bod Péter Ákos akkori ipari és kereskedelmi miniszter 1990. október 15-én felemelte a kagylót, és felhívta Dan Quayle-t, az Egyesült Államok alelnökét. Tíz nappal Bod történelmi hívása után már bárki telefonálhatott, az addigra Westel 450-nek nevezett cég analóg mobiltelefonjait használva.


Az első magyar rádiótelefonok luxuscikknek számítottak. A táskányi, többkilós készülékért 140 ezer forintot kellett kifizetni, a csatlakozási díj 75 ezer forint volt, a szolgáltatás havidíja pedig hatezer forint felett kezdődött. A hívásért nemcsak a hívó félnek, a hívottnak is ki kellett fizetnie, percenként 17 forintot. Egy használt Trabant kombit ekkoriban 70 ezer forintért lehetett venni, de még azok tárcájában is maradt pénz, akik a mobil árát inkább egy Zsigulira költötték.

Elkapkodták a táskamobilokat

Több, mára részben eltűnt üzlet is létrejött a mobiltelefonok körül - mondta az [origo] által mobilipari nosztalgiázásra felkért Maradi István, a Westel egyik első mérnöke. Nagyon jó üzletnek számított a táskányi telefonokat autókba beépíteni. Lízingcégek jöttek létre, hogy a rendkívül drága készülékekhez kisebb vállalkozások is hozzájuthassanak. A népszerű modellekhez olyan kiegészítőket is gyártottak, amivel a rádiótelefon céges központtá alakult. Sok vállalat vett inkább három, fixen beépített mobilt, ahelyett, hogy megvárta volna, amíg a Posta kiépít számára ugyanennyi vezetékes vonalat.


Autóba szerelve voltak igazán kényelmesek a táskamobilok (a képre kattintva galéria nyílik)
Forrás: Nokia

A mobiltelefon azonban nem tudott annyira drága lenni, hogy ne kapkodják el. "Erősen luxusáras termék volt a rádiótelefon, de volt sorban állás érte. El is kapkodták a készülékeket, így volt, akinek várnia kellett rá" -  mondta Maradi István.

A hálózat építése alatt a westeles mérnökök mindig magukkal hordták a telefonjukat. Velük volt a moziban, vitték az utcán, helye volt a kocsiban. Az óriási akkuk gyorsan merültek le: egy napot ugyan kibírtak készenléti módban, de ha a telefont használták is, észlelhetően csökkenni kezdett a töltöttség, ezért a mobilos szakembereknek arról is kellett gondoskodniuk, hogy legyen tartalék telepük, ami újabb kilókkal nehezítette a táskát.

Az NDK turmixgép, a levehető ajtajú

A Westel által kiépített analóg mobilhálózat furcsa sajátosságokkal rendelkezett. A rádióhoz hasonlóan a telefonhívások minőségét is rontotta az időjárás, a lecsapó villámok keltette jellegzetes zajt is lehetett hallani a vonalban. Ha pedig sok hívás volt a hálózaton, felléphetett olyan interferencia, amelynek hatására bele lehetett hallgatni más mobilosok beszélgetésébe. A Kern András NDK-turmixgépes kabarétréfáját idéző jelenség a GSM rendszerre való átállással tűnt el, ott már nem tudtak összekeveredni a hívások.


A GSM-beszélgetéseket már nem zavarta sem a villám, sem az áthallás (a képre kattintva galéria nyílik)
Forrás: Nokia

"A mobiltelefónia kezdetén nem létező, idegen koncepció volt a telefon sugárzásától való félelem vagy a környezettudatosság, ezek az évek során alakultak ki" - mondta Maradi. A fővárost lefedő hét darab mobiltornyot - ma ezt a feladatot körülbelül kétezer állomás látja el - mindenféle tiltakozás nélkül fel lehetett építeni. Pedig a kezdeti mobilok valóban nagy erővel adtak. "Egy távoli állomással való beszélgetés után égetően felforrósodott a telefon antennájának a vége. Akkoriban akár 15 wattal is adott egy rádiótelefon, ma ilyen számokkal már nem lehet találkozni ebben az iparban" - mondta a Westel egykori vezető technológusa.

Eltűnik a táska, jön a bunkofon

Maradi szerint a legnagyobb áttörést az első zsebrevágható telefon, az Ericsson GH197-es megjelenése okozta. A téglányi, egy mai mobil helyett inkább adóvevőre hasonlító botantennás telefonhoz nagy zsebre volt szükség, de vállszíja már nem volt. Ezzel vált igazán hordozhatóvá a telefon.

A mobilozás igazi elterjedésével vette kezdetét a bunkofonkorszak is. Az utcákon, közösségi terekben megjelenő telefonnak nem mindenki örült, különösen azok nem, akik maguk nem rendelkeztek ilyennel.

"A Petőfi Sándor utcai állomásunk elindulása után beszéltem először az utcán telefonálva - mondta Maradi. - Annyira kényelmetlenül éreztem magam, hogy végül beálltam egy telefonfülkébe, leraktam a készüléket a telefonkönyvekre, ott fejeztem be a hívást. Volt, aki még így is megnézett, mert a fülke kagylója a helyén volt." A bunkofonozás azután tűnt el, hogy egyre több embernek lett mobiltelefonja.

IPhone-áron mérték a butamobilt is

A második magyar GSM-szolgáltatóként megjelent Pannon GSM 1994-es indulásakor a készülékkínálat csupán három modellből állt, de már az is nagy vonzerő volt, hogy az analóg szolgáltatással ellentétben itt a hívások fogadásáért nem kellett fizetnie az ügyfeleknek. Bár SMS-t küldeni sem a Nokia 1011-essl, sem az Ericsson GH197-essel, sem pedig a Motorola 5200-assal sem lehetett, a telefonok akkor ugyanúgy több havi átlagbérbe kerültek, mint egy mai iPhone vagy Samsung csúcsmodell teljes áron - emlékezett vissza a kezdetekre az [origo]-nak Krenner Márton, az azóta Telenor néven működő cég vezető stratégiai tanácsadója.


Az iPhone előtti világ csúcskészüléke a Nokia Communicator (a képre kattintva galéria nyílik)
Forrás: Nokia

Akkoriban ismeretlen fogalom volt a részletfizetés, illetve a hűségdíjért cserébe elérhető olcsóbb ár is, de az indulást követő években a szűkös kínálat miatt még a SIM-kártyák legyártatása is nehézséget okozott. Ekkoriban a cég marketinganyagainak többsége nem valamilyen akciós terméket reklámozott, hanem a készülékek használatának módjába avatta be a meglévő és leendő mobilosokat, hiszen a barátságtalan menükön keresztül még egy üzenet elküldése is bonyolult feladat volt.

Ekkor a legtöbb készüléknek bumfordi antennája volt, ezek végül a 900 megahertzes frekvenciáról magasabb, például 1800 és 2100 megahertzes sávokra való átállás során szorultak vissza. Az eltérő hullámsávon való vétel más kialakítású antennát igényelt, ráadásul a készülékek elektronikája is zsugorodott, és az esztétikum is kiemelkedő szerephez jutott. Az antenna ma már teljesen megbújik a készülékházban.

Mobilon vagy? Akkor gyorsan mondom

Az első hívás óta sok minden megváltozott a mobilos világban. A hanghívás helyett az internetezés vált fontossá, ezt már a kilencvenes évek elején meg lehetett oldani mobilos modemmel, ám nagyon drága volt. Gombok helyett érintőpanelt nyomkodunk, amelyet már nem lehet oda sem figyelve, emlékezetből kezelni.

A 40 éve New Yorkban sétálgató Martin Cooper, a mobiltelefonálás feltalálója által frappánsan megfogalmazott lényeg azonban változatlan maradt: "Az emberek egymással akarnak beszélni, nem egy házat, irodát vagy autót akarnak felhívni." Az szinte mindegy is, hogy ez valóban beszélgetést, Facebook-üzeneteket vagy instagramos képeket jelent - amíg az emberek kommunikálni szeretnének egymással, a mobiltelefónia velünk marad.