Jó kávé sokak szerint csak és kizárólag frissen őrölt
kávéból készülhet, melyet a megfelelő nyomással rendelkező gépen engedünk át,
és persze az sem mindegy, milyen kávét veszünk. Mások szerint totál megfelelő a
kapszulás verzió, vannak akik viszont a podos verzióra esküsznek.
A teljes átjárhatóság
A podok, azaz kávépárnácskák nagy előnye a kapszulákkal
szemben,, hogy nem kizárólag egyfajta kávéfőzőmérkéhoz köthetőek, tehát azok is
bátran használhatják, akik félnek az elköteleződéstől, vagy nem ragaszkodnak
egy adott márkához. Az E.S.E (easy serving espresso) jelölésű párnák bármilyen
podos gépbe jók, így a megkötöttséget nem tűrők is találnak megfelelő kávét, a
választék pedig meglehetősen széles. Az egyetlen csavar a dologban, hogy számos
cég forgalmaz még párnákat, de azok nem minden esetben passzolnak az ESE
rendszerű főzőkbe. A különbség a két szisztéma között az, hogy míg az ESE
rendszerben keményre van tömörítve a kávé, addig a "hagyományos"
párnák esetében nem (ilyen pl. a Senseo kávé).
Podok tipusai
Az angul nyelvben podnak nevezett párnácskáknak több fajtája
is létezik. Az E.S.E feliratot tartalmazó párnák szabványosítottak, azaz
felcserélhetőek egymással. Onnan lehet őket felismerni, hogy keményre
tömörítettek. A "sima" párnácskák megrázhatóak, nincs bennük
összepréselve a kávé. Ebben az esetben a párna puhább, nem tömör. Az átmérő
határozza meg, hogy belefér-e a kávégépbe.
Ennek amiatt van jelentősége, hogy a tömörített kávét főző
gépek 9 bar nyomással működnek, míg a másik párnát használók kb. 1 bar
nyomással préselik ki a vizet, így ha a két párnát felcseréljük, katasztrófa
lesz a végeredmény.
Persze a párnácskák minősége és íze gyártótól és beletöltött
kávéfajtától függően is eltérő, ebben mindenkinek magának kell megtalálnia a
megfelelőt. Szintén kérdés, hogy milyen főzőt érdemes választani hozzá. Vannak
már olyan kávéfőzők, melyekkel darált és podos kávét is lehet főzni, utóbbit
egy fémtartály belehelyezésével.
A podos kávé előnyeit a kávégyártók is felismerték, ezért
piacra dobták őrölt kávéik párnácskás verzióját.
Az árak nagy eltérést mutatnak, 51-500 forint közötti
szórást mutat egy kávé ára, az utóbbi esetében azért ilyen magas az ár, mert a
jamaicai Blue Mountain hegységből származó kávéról van szó. Nagyon sok olyan
cég is árul párnácskákat, melyeket itthon inkább csak a kávé iránt érdeklődők
ismernek. Érdemes ezekért barista boltokba elzarándokolni, és kipróbálni párat.
Az E.S.E rendszerű kávék közt az egyik legismertebb az Illy,
amely a kapszulás és őrölt mellett ezt a piaci szegmenst is megcélozta,
láthatóan sikerrel. A kávék nagyságrendileg 105 forintba kerülnek adagonként,
koffeinmentes, sima és sötét pörkölés közt lehet választani.
Hagyományos párnák
A párnácskák kissé a teafilterre hasonlítanak, de
minőségileg nem összehasonlítható a kettő. Ezeket sok helyen lehet kapni, de
mindenképp meg kell nézni, hogy átmérőben passzol-e egymáshoz a gép és a
párnácska.
A Senseo-hoz a Philips gyárt gépet, ezek 30.000 forinttól
kaphatóak. A gépbe azonban nem csak Senseo párnát lehet tenni, hanem számos
másikat. Kapható univerzális kávépárna-helyettesítő is, 4 db 2800 forint körüli
áron, ezekbe töltve bármilyen őrölt kávét lefőzhetünk a párnás gépeken.
Senseoból számtalanféle kapható a reggeli kávétól a
cappucinoig, de van vaníliás és karamelles ízesítésű is. Ezeket a
hipermarketeken kívül a műszaki áruházak is forgalmazzák.
Forrás: divany.hu
0 Megjegyzések