Majd a körmödre nézek - ismert a mondás, ami azt fejezi ki,
hogy vizsgáljuk, vajon minden rendben van-e. De az sem árt, ha mi magunk nézünk
olykor körmeinkre. Hogy miért? Mert a körmök árulkodnak, kézen és lábon. Sok
mindenről. Tulajdonosuk ápoltságáról, gondozott megjelenéséről, és egészségéről
is.
.
"Mutasd a körmöd, megmondom ki vagy" - fűzi tovább
a gondolatsort Róth Éva, aki elismert szaktekintély a "köröm
szakmában", mint gyakorló gyógypedikűrös, és mint az Aphrodité Oktatási
Centrum vezetője, ahol a jövő "körömtudósait" képezik.
A köznapi ember keveset tud saját körmeiről - mondja.
Legfeljebb a jó megjelenés egyik fokmérőjének tekintik, hogy rendben legyenek a
körmeik, kézen és lábon, és ha már zavaró a látvány, korrigáltatják a durva
hibákat.
Mi is a köröm? Erről sem tudunk sokat. Ez az elszarusodott
fehérje anyagú képződmény nem véletlenül nőtt ujjaink végére, egyrészt védő
szerepe van, másrészt a tapintásban van feladata. A köröm alakja, színe,
állagának megváltozása fontos jelzés az orvos számára, egészségünk tükrének is
tekinthető. A köröm különféle elszíneződése májbetegségre, vagy szív- és
érrendszeri zavarokra is utalhatnak.
De nem csak színbeli, alakbeli elváltozások is előfordulnak,
a két körömszél kanálszerű felhajlása például vashiányra utal, ha domború a
köröm felszíne, szív és tüdő, légzőszervi okok állhatnak a háttérben, az apró
fehér pontok pikkelysömört jeleznek.
A köröm viszonylag gyorsan növekszik, ideális esetben
hetente egy millimétert, leggyorsabban a kéz középső ujján.
Figyelni kell a körömbetegségekre
Külső behatásra a körömlemez elvékonyodhat és harántirányú
barázdák jelennek meg rajta. A kiváltó ok fertőző, vagy krónikus betegségre
utal, de oka lehet egyszerűen a helytelen körömápolás is. Éppen ezért Róth Éva
szerint jó, megbízható gyógypedikűrösre mindig szükség van, aki az orvos
partnere, és közvetítő szerepe is van páciens, és szakorvos között. Mert
körömbetegségek esetén sebész, bőrsebész, bőrgyógyász, belgyógyász, sőt még
pszichológus, esetleg természetgyógyász közreműködésére is szükség lehet.
Néhány példa a leggyakrabban előforduló körömbetegségek
közül: körömágygyulladás, ez a körmök szélén kialakuló fertőzés következménye.
A bőr berepedése, tartós irritáció, - szűk, kényelmetlen cipő viselés -
következménye. A duzzadt köröm alatt megtelepednek a baktériumok és gombák,
fájdalmas fertőzéseket okozva.
A benőtt köröm olyan elváltozás, mikor a köröm a kéz, vagy
láb irányába nő, tehát rendellenesen, vagy a köröm mellett a bőr gyorsabban nő
és beborítja a köröm egy részét is. Főként akkor kezd fájni, ha a körmöt nyomás
éri, ilyenkor akár gennyes hólyagok is kialakulhatnak.
Leggyakrabban előforduló körömbetegség a gombásodás. Sok
minden okozhatja, a cukor- és érrendszeri betegségektől kezdve a közös zuhany
használatáig. Látványos jelei vannak, a köröm megvastagszik és elszíneződik,
alatta törmelékes anyag halmozódik fel.
A körmöt megtámadó gombák rendkívül sokfélék, gyógyításuk
alapja a fertőző gombafajta azonosítása. Klinikai tünetei is változatosak. A
gomba olyan enzimet termel, amely megemészti a körömben lévő keratint, ezáltal
megváltozik a köröm szerkezete, és a körömlemez elválik a körömágytól. A cipő
rendszerint nyomja az így megvastagodott körmöt, fájdalmat, és gyulladást
okozva. Ez az állapot az otthoni körömápolást szinte lehetetlenné teszi.
A gombás fertőzések ma már jól, eredményesen kezelhetők,
különféle külsőleg alkalmazott szerekkel és szájon át bevehető gyógyszerekkel
is. A fertőzés megszűnése után ép köröm nő, de a visszafertőződés veszélye
fennáll a higiéniai követelmények be nem tartása, vagy szűk, nem megfelelő cipő
használata esetén.
Igen fájdalmas a tyúkszem, valamint a különböző
bőrkeményedések, melyek következtében a felhámréteg egy idő után elszarusodik,
és a talpon lévő reflexzónák nem tudnak megfelelően működni.
A körömrágás sokakat érintő rossz szokás, ami mögött
általában szorongás, félelem, stressz húzódik meg. Leszoktatáshoz rágógumit,
vagy műkörmöt szoktak ajánlani, de legfontosabb az önfegyelem, súlyos esetben
pszichológus segítsége is kérhető.
Róth Éva arról is beszél, hogy sokan illetéktelenül
használják a gyógypedikűr elnevezést, sok a kontár a szakmában, holott a
különbség igen nagy a "sima" pedikűr és gyógypedikűr között. Amíg a
pedikűr esztétikai jellegű szolgáltatás, és a szépségiparhoz tartozik, a gyógypedikűr
a körömápolás egészségügyi része, amelynek végzéséhez megfelelő elméleti és
gyakorlati felkészülés szükséges, és ezen túl a legmodernebb kezelési anyagok,
eszközök használatának alapos ismerete is. Nem véletlen, hogy e szakma oktatása
ma már uniós elvárások szerint történik.
A szakemberek szerint nincs megfelelő kultúrája a
testápolásnak nálunk, pedig esztétikai, és egészségügyi alapkövetelmény, hogy
kezünkön - lábunkon rendben legyenek a körmök, amelyek lényegében 20 saját
névjegyet jelképeznek.
Forrás: interno.hu
0 Megjegyzések