Napok óta ismét Sarka Kata fogyásával van elfoglalva a sajtó.
Aggódó férje pár napja a Facebookon kért segítséget, hogy beszéljék le
az emberek Katát a fogyásról. Kata állítja: ő csak olyan akar lenni,
mint 19 évesen a szülések előtt.
„Félreértette
Peti, nem fogyásról van szó, hanem diétáról, formálódásról,
alakulásról. Egy kilót sem szeretnék fogyni, sőt egy dekát sem. Csak
olyan szeretnék lenni, mint a szülések előtt, 19 évesen” – nyugtatta meg Sarka Kata az aggodalomtól körmüket lerágó rajongókat. „Már
nem vagyok gyerek, túl vagyok két szülésen, megvannak azok a pontok,
amik nem tetszenek. Tudom, hogy a diétán múlik főleg, de ha sportol,
lesz valaki olyan, amilyennek anatómiailag lenni kell” – vélekedik
Kata, aki ennek érdekében két gyermeke és munkája mellett, naponta
látogatja az edzőtermet és a szénhidrátról is lemondott. Sőt két
kisgyermeke étrendjét is megváltoztatta, hogy az apróságok már most
egészségesebben élhessenek.
0 Megjegyzések