A kormány és a városvezetés, valamint a kivitelezők és a megrendelők képviselői csütörtökön letették az új Nagyerdei Stadion alapkövét Debrecenben.



Az eseményen a résztvevők mindegyike hangsúlyozta: az előzetes ütemterveknek megfelelően halad az építkezés, az anyagi és a szakmai háttér biztosított, így 2014 áprilisában át tudják majd adni a létesítményt.

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára jó beruházásnak nevezte a fejlesztést és hangsúlyozta: "Debrecennek jár az új stadion." Emlékeztetett arra, hogy a sport mellett a kulturális és szabadidős tevékenységek központja is lesz a létesítmény.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kormánybiztos felidézte a projekt elmúlt másfél éves előkészítő fázisát, egyben reményét fejezte ki aziránt, hogy folytatódhatnak a létesítményfejlesztések.



Ezeket sorolva beszámolt a budapesti Tüskecsarnok befejezéséről, a Puskás Ferenc Stadion és környezete fejlesztéséről, olimpiai központok és uszodák, valamint a mátraházi edzőtábor megkezdett és tervezett fejújításáról.  "Világszintű eredményekhez szükség van ezekre a modern létesítményekre" - hangsúlyozta.

Szűcs Gyula, a kivitelező konzorcium vezető vállalata, a Hunép Zrt. vezérigazgatója közölte: két hét alatt bontották el a régi stadiont, az alapozást követően pedig jelenleg más munkák mellett a tartópillérek, a gerendák és a födémpanelek telepítése zajlik.

A terepen végzett munka mellett folyamatosan kötik az alapszerkezet kivitelezésére az alvállalkozói szerződéseket. Ehhez kapcsolódva aláhúzta: rendelkezésre áll a pénzügyi fedezet, így garantálják, hogy a beruházás a sajtóban nem a kifizetetlen alvállalkozókkal kapcsolatban szerepel majd.



Kósa Lajos polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy a stadion magyar emberek szellemi és fizikai teljesítményeként épül meg.  "Magyar mérnökök tervezik, magyar cégek a beszállítók és a kivitelezők, magyarok az építkezést végző munkások" - hangoztatta.

A kivitelező konzorcium 11,45 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a munkát. Január 29-én kezdték meg a régi létesítmény bontását, az alapkőletételig pedig elvégezték a 20 ezer néző befogadására alkalmas labdarúgó-stadion alapozási munkálatait és felállítottak 75 tartópillért.

A beruházás keretében nemcsak maga a stadion, hanem annak környéke - a Nagyerdei körút, a Pallagi út és az Ady Endre út által határolt terület - is megújul, benne a csónakázó tóval, az egykori Új Vigadóval és a víztoronnyal. Maga a stadion egy multifunkciós aréna lesz, amelynek Debrecen igényeihez kell illeszkednie. A cél az, hogy „olyan kapacitást építsünk ki, amire valóban szükségünk van, nem túlzó, értelmesen ki tudjuk tölteni” - fogalmazott a városvezető. A várhatóan 20 ezer férőhelyes, UEFA negyedik kategóriás Nagyerdei Stadionban a tervek szerint 2014 tavaszán játszhatja a DVSC a nyitómeccset.

VIDEÓ:



Kommentár: A 2-es villamos pályaépítése évek óta stagnál,Debrecen belvárosában közlekedni akár gyalog,akár járművel,nagy kihívást jelent.
A Stadion megépül,bármi áron,természetvédelmi területek kiirtása árán is.
A Csónakázó-tó megújul? Igaz! Mélygarázs épül a helyén.

A régi Nagyerdőt az értékeivel,különlegességeivel már unokáink sem fogják látni.


           Pallagi út-Hadházi u.sarok.A "Természetvédelmi terület" tábla legalább 
                           megmaradt....


          Nagyerdei körút-hány év kell a megújuláshoz?


              Ady Endre út és a Csónakázó-tó,ahol a fák egyetlen bűne
              az volt,hogy a Nagyerdőhöz tartoztak!

Visy Katalin,szerk.