A Legfelsőbb Tanács június másodikára tűzte ki az időközi polgármester-választást Beregszászban, mivel Gajdos István a tavalyi parlamenti választásokon a Régiók Pártjának listáján bejutott a törvényhozásba, és az érvényben lévő törvények értelmében le kellett mondania tisztségéről. Volodimir Scsurenko, a választási bizottság elnöke április 13-ra tűzte ki a választási kampány kezdetét, a mukecsevo.net hírportál szerint azonban egyelőre még egyetlen jelöltet sem jegyeztek be hivatalosan. Pedig valószínűleg valamennyi párt elindítja majd jelöltjét, vagyis összesen tucatnyi polgármester-jelöltre lehet számítani. Erre április 29-e után kerülhet sor. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kezdődött volna meg a választási kampány. A Régiók Pártja és az UMDSZ városi szervezetei például már szövetséget kötöttek és közös jelöltet fognak támogatni a polgármester-választáson Babják Zoltán személyében. A KMKSZ egyelőre nem kötött egyetlen párttal sem választási szövetséget, valószínűleg egyedül vállalja megmérettetést, és Orosz Géza, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola prorektorának a megválasztását fogja támogatni.

Babják Zoltán a mukacsevo.net által közölt előzetes hírek szerint minden törvényes eszközzel meg akarja akadályozni, hogy Beregszászban bármilyen szélsőséges nacionalista konfliktusok kerüljenek felszínre. Orosz Géza a nyelvpolitika kérdéseit akarja előtérbe helyezni, különösen az anyanyelvi oktatás terén, a város problémái közül pedig az utak állapotának és a vízellátás javításával kíván kiemelten foglalkozni.

Természetesen az új polgármesternek ezen kívül számos egyéb problémával kell majd szembenézni, közöttük olyanokkal is, amelyeket elődei nem tudtak megoldani.

Minden eddigi polgármester megválasztása előtt megígérte, hogy rendbe hozza a város utcáit, eltereli a kamionok forgalmát a központból. Ezen a téren azonban sajnos az elmúlt évek alatt nem sikerült jelentős előrelépést elérni. A központ rendezésén kívül tulajdonképpen semmi nem történt. Az utak állapota katasztrofálisan rossz, közöttük az asztélyi határátkelő állomáshoz vezető úté is, a külföldről érkező gépkocsivezetők nem győzik kerülgetni rajta a kátyúkat. Semmi jele nincs annak sem, hogy épülne a várost megkerülő autópálya, így lakosai kénytelenek tovább tűrni a központon áthaladó nehéz tehergépkocsik kipufogó gázainak egészségre káros bűzét.

A Vérke kitisztítását is megígérte a város minden eddig megválasztott polgármestere, a valóságban azonban csak annyi történt, hogy úgy-ahogy megtisztították a gaztól, cserjéktől a csatorna partjait.

Hasonló a helyzet a városi szeméttelep rendezése terén. Nincs olyan év, hogy a forró nyári napokon ne kapna lángra a város határában tárolt töménytelen szemét, ne borítaná be a várost az orrfacsaró füstfelhő. A Jánosiban építendő új szemétlerakó telep azonban egyelőre csak ígérgetések tárgyát képezi.

Amióta a város ivóvízzel való ellátását a Kárpátvíz ukrán-magyar társaságnak adták át, lényegesen javult a helyzet. A hálózat számtalanszor megígért felújítása azonban nem történt meg, ezért egyre gyakoribbak a csőtörések. A vízvezeték rendszer bővítésére pedig nincs pénz. Még rosszabb a helyzet a csatornarendszerrel, a város szennyvize a Vérkébe ömlik.

A Hősök terén, a Vérke Oázis partszakaszán és az egykori megyeházával szemközt lévő kis téren kívül a városnak nincs olyan parkja, ahol gyerekekkel sétálni, pihenni, szórakozni lehetne. A Vérke-csatorna menti sétálóút kiépítéséhez hozzá sem láttak.

Egyre több a panasz a város utcáit, tereit, a piacot ellepő kóbor kutyafalkákra. Tavaly több esetben fordult elő, hogy a gazdátlan ebek felnőtteket, gyerekeket haraptak meg. A megígért kutyamenhely pedig nem működik.

Egyre zsúfoltabb a város piaca, sok árus az utcára szorul portékájával.

Rengeteg megoldásra váró probléma van a lakónegyedekben, főleg a túlnyomórészt romák lakta Különtanyán, ahol máig sincs víz, gáz, csatornahálózat.

Még sokáig sorolhatnánk a beregszászi problémákat. Kétségtelen, hogy megoldásukhoz elsősorban pénzre van szükség. A város költségvetése növekvő tendenciát mutat ugyan, de az adókból befolyó jövedelmek messzemenően nem fedezhetik azoknak a problémáknak a finanszírozását, amelyek megoldására egy európai színvonalú városnak feltétlenül szüksége lenne. A város iparának fejlesztése, külföldi befektetők bevonása tehát az eddiginél nagyobb figyelmet érdemel.

A választóknak, mielőtt valamelyik polgármester-jelöltre adnák voksukat, alaposan mérlegelni kellene, ki az, aki a legjobban megfelelne elvárásaiknak. Ne feledjük: sok függ attól, ki lesz Beregszász polgármestere!