Anyám szerint az a férfi, aki elhanyagolja a szüleit, nem
alkalmas hosszú távú kapcsolatra, mert a feleségét is épp úgy el fogja
hanyagolni. Anyám egyedül nevelt fel engem, és mindig adtam a véleményére. Bár
már huszonhat éves vagyok, most is érzem, hogy mindig van valami abban, amit
mond. Mégsem akarok hinni neki.
Balázs és én félévvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Szerelem
volt első látásra. Van egy kis lakásom, édesanyám életműve, ezt tudta
összekuporgatni nekem az évek alatt. Egy külvárosi kis garzon, a körfolyosóra
néznek az ablakai.
Megtudtam, milyen a
tökéletes harmónia, bizalom, szerelem, szenvedély, megtudtam, milyen, ha
mindenben számíthatok a másikra, és ő is rám. A három hónap elteltével úgy
éreztem, itt az idő, hogy bemutassam őt anyukámnak.
Anyukám vidéken él, bár közel Budapesthez, mégis elég
időigényes lejutni hozzá. Megbeszéltem vele telefonon, hogy szeretnék bemutatni
neki valakit, és főzzön finom ebédet. Azt felelte, már nagyon várja, hogy
megismerje Balázst.
Véres titok lehet a háttérben!
Balázs nagy csokor virággal érkezett hozzánk, és nagyon
illedelmesen viselkedett. Kedvesen beszélgetett anyámmal, érdeklődő volt és
figyelmes. Úgy éreztem, minden rendben megy. Madarat lehetett volna fogatni
velem.
De az ebéd utáni kávénál anyukám rákérdezett, mi van Balázs
szüleivel, hol élnek, mivel foglalkoznak. Mire Balázs arca eltorzult a dühtől,
és kurta-furcsán csak annyit mondott, erről nem szeretnék beszélni. Több se
kellett anyámnak. Faggatni kezdte. Persze úgy indított, hogy kedves fiam, igazán
nem akarom faggatni, de mégis, árulja már el, miért nem akar a szüleiről
beszélni?
Balázs erre felpattant, és közölte, hogy köszöni a finom
ebédet meg a kedves vendéglátást, de neki már mennie kell. És anélkül, hogy
megvárt volna, vagy akár csak rám nézett volna, elviharzott.
Forrás: kiskegyed.hu
0 Megjegyzések