A sörgyártás szinte egyidős az emberiséggel. Már a Kék-Nílus
völgyében is készíthettek sört, ezt bizonyítja a szudáni ásatások során fellelt
közel 7000 éves edény, melyben sör maradványait mutatták ki. Pontosan nem
tudjuk, hogy mikor készítettek először sört a világon, de az bizonyos, hogy már
az ókori egyiptomiak is foglalkoztak sörfőzéssel a Kr. e. V. évezredben. Ideje
visszatérnünk az ősi hagyományokhoz! Főzzünk sört!
A házisör készítésének receptje
30 dkg árpát megpörkölünk egy palacsintasütőben, és 2 dkg
komlóval egy tiszta vászonzacskóba tesszük, jól bekötjük a zacskó száját és 15
liter vízben 2 órán át főzzük. Megpirítunk 45 dkg cukrot, pirosra, és a fővő
vízből vett adaggal felengedjük.
De csak annyira, hogy a cukor feloldódjon, és ezután a cukros
vizet visszaöntjük az árpa-komló főzővizébe. Együtt is főzzük, legalább 10
percig. Ezután állni hagyjuk 12-15 órán át, leszűrjük, és belemorzsolunk 2 dkg
élesztőt, jól elkeverjük, és újra 12-15 órán át állni hagyjuk.
Ezután üvegekbe tehetjük. Az üvegeket 3/4 részig töltsük, és
zárjuk le. Ezek után 8 napra hideg helyre tegyük, hogy erjedhessen. Ezek után
már csak annyi a dolgunk, hogy büszkén kínáljuk a házi készítésű sört
barátainknak!
Forrás: edenkert.hu
0 Megjegyzések