Kézdivásárhelyen járt a Hazajárók műsor stábja, a megmászták a másznivalót, és bemutatták, mit érdemes tudnunk magunkról.
Háromszéken forgatott a Magyar Örökség-díjas Hazajáró. Itt töltötték a
húsvétot, megmászták az Ojtozi- szorost, lovas határkerülésen vettek
részt, közönségtalálkozót tartottak, este pedig egy vendéglőben
barátkoztak a helyiekkel.
A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) vendége volt Kézdivásárhelyen a Duna Tévéből ismert Hazajáró stábja. A közönségtalálkozón Moys Zoltán rendező, Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár szereplők meséltek Kárpát-medencei kalandozásaikról, élményeikről.
A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) vendége volt Kézdivásárhelyen a Duna Tévéből ismert Hazajáró stábja. A közönségtalálkozón Moys Zoltán rendező, Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár szereplők meséltek Kárpát-medencei kalandozásaikról, élményeikről.
A Hazajáró honismereti műsor másfél éves, túrabakancsban két fiatalember (és a stáb) a Kárpát-medence hegyeit járja, feltérképezik a természeti örökséget, meglátogatják az elszakított magyarságot.
A műsor alapkoncepciója eredetileg, hogy egy természetjáró sorozatot indítsanak, mert hiánycikknek számított a kifejezetten a Kárpátokra, illetve az elszigetelt területek kulturális értékeire koncentráló adás. A műsornak kettős célja van: bemutatni a gyönyörű tájakat, illetve az ott élő emberekkel való találkozások gazdagítják a történetet.
A természetjárók arról is beszámoltak, hogy a Kárpátokban nem mindenhol ugyanolyan a természet állapota, van ahol jobb körülmények között lehet túrázni, van ahol egészen vadregényes a táj. A gyalogos turizmus Felvidéken a legfejlettebb, ott áll a legtöbb menedékház, kiépített ösvény a túrázók rendelkezésére. Kárpátalja „gyerekcipőben jár”, de éppen a létesítmények hiánya teszi vadregényessé – mondták. Erdélyben pedig folyamatos fejlődés tapasztalható.
A Hazajáró stábnak nem könnyű helyszínt választani, elmondásuk szerint legalább 6-7 évadnyi részt kellene leforgassanak, hogy a Kárpát-medence minden szépségét bemutassák.
A másfél évad alatt eddig 56 részt készítettek el. Nagyon sok meghívást kapnak, amelyeknek igyekeznek eleget tenni, ugyanakkor arra is figyelnek, hogy legyen meg a földrajzi egyensúly, mindenhová jussanak el.
Télen-nyáron folyamatosan túráznak, de néha közbeszól az időjárás. Háromszéket például kilenc epizódra osztották, de elmondásuk szerint már most látszik, hogy ennyi rész nem lesz elegendő vidékünk bemutatására.
A Háromszéken forgatott epizód április 14-én vagy 21-én lesz látható a Duna Tévében. Moys Zoltán rendezővel beszélgettünk.
A Hazajáró előtt milyen típusú műsorokat készítettetek?
Több mint tíz éve készítünk műsorokat. Azt láttuk, hogy a magyar médiában nagyon háttérbe szorultak azok az értékek, amelyeket mi fontosnak tartottunk és ebből a megfontolásból létrehoztunk egy független médiacéget, amely a Kárpát-medencei magyarság sorskérdéseivel foglalkozik. A magyar kultúrával, vallással, honismerettel. A műsoraink iránt a közszolgálati média mutatott nyitottságot. Van egy másik műsorunk is, a Hagyaték. Ez egy magyar szellemtörténeti műsor.
Vannak adataitok a műsor nézettségéről?
Vannak, de a hitelességét nehéz felmérni, mert Magyarországon nincsen konkurencia, csak egyetlen cég van, amelyik nézettséget mér. A másik dolog, hogy csak hazai mutatóink vannak, a határon túli nézettséget számszerűen nem tudjuk lemérni, pedig a visszajelzések alapján nagyon sokan néznek minket határon túlról is.
Ki írja a Hazajáró szövegeit? Nagyon líraiak…
Én magam.
Ha nem lenne Hazajáró mi lenne, vagy lehetne? Milyen műsorokat gyártanátok még szívesen?
Mi mindig feltaláltuk magunkat, ez ezután sem lesz másként szerintem. Annyit fűznék ehhez, hogy óriási lökést adott nekünk a 2004-es decemberi népszavazás, akkor mi készítettük a kampányfilmet az igen mellett, de mégis „vereséget szenvedtünk”.
Az eredmény minden szempontból óriási csalódás volt számunkra. Ezt mi missziónak tekintettük, hogy a magyarok megismerjék az elszakított területeken élő magyar embereket.
Olyan időszak is volt, hogy saját anyagi forrásainkat áldoztuk arra, hogy filmeket állítsunk elő. Biztos vagyok benne, hogy a gondviselés mindig ad olyan feladatot, amit meg kell oldanunk. Tennivaló van bőven.
Most már az álmotok megvalósult, aki szeretne, magyar állampolgár lehet, sőt úgy néz ki szavazati jogot is fog kapni. Mit gondoltok, hogy külhoni magyarok szóljanak-e bele a magyar belpolitikába?
Szerintem ez a világ legtermészetesebb dolga, én nagyon elkésett dolognak tartom, már 1990-ben automatikusan bevezettem volna. Magyar és magyar között nem lehet különbséget tenni. Budapesten, Székelyföldön vagy Délvidéken mindenki ugyanolyan magyar ember. Felelősséget kell, hogy vállaljunk egymásért. Minden magyar felelős minden magyarért, és ez csak oda-vissza működik.
A közszolgálati médiában az elmúlt évben nagyon nagy megszorítások voltak, embereket küldtek el, műsorok szűntek meg. Hogyan sikerült megmaradni az új műsorrácsban?
Erről nem tudok nyilatkozni, mert mi egy külsős cég vagyunk és a Hazajáró előtt is ezt csináltuk. Önerőből, magánemberként, jártuk a hegyeket és filmeztünk is. Ezeket az anyagokat sokszor megrendelés nélkül, utólag értékesítettük.
Nekünk az a legfontosabb, hogy az anyagaink nyilvánosságot kapjanak. Az biztos, hogy a Duna Tévé mindig nyitott volt a műsorainkra, részükről nagy a bizalom irányunkba, mert mint mondtam, a műsor nézettségi mutatói nagyon jók.
Egyre több közönségtalálkozót is tartotok, milyen megfontolásból, ez egyfajta tudatos imázsépítés?
Ezt nem mi generáljuk, ezek a találkozók úgy jönnek létre, hogy meghívnak minket, nem mi szervezzük. Egyre több ember, közösség vagy egyesület fedezi fel a műsorunkat és kíváncsi ránk. Mi meg nyilván örömmel megyünk mindenhová. Itt is nagyon sok kapcsolat alakul ki, volt már olyan, hogy a találkozó résztvevőivel együtt túráztunk például. Nekünk az is célunk, hogy az embereket kivezessük a városból, hogy a természetet járják.
Sokszor mi vezetünk rá embereket arra, hogy ismerjék meg saját szülőföldjüket, ne csak nyugati kirándulásokban gondolkodjanak, jöjjenek rá, hogy a saját környezetükben is milyen szép dolgok vannak.
Milyennek látjátok az erdélyieket összehasonlítva a többi külhoni magyarral, vagy akár magatokkal, magyarországiakkal?
Mi mindenhová úgy megyünk, hogy hazamegyünk és így is érezzük magunkat. Itt, Erdélyben, de főként Székelyföldön a legnagyobb a vendégszeretet. Ez számunkra is példaértékű.
Volt-e arra példa, hogy miután bemutattatok egy-egy pusztuló örökséget, összefogtak az emberek és valamilyen módon megpróbálták megmenteni azt?
Több ilyen eset is volt, minket is kerestek többen, hogy támogatnának egy-egy ügyet. Például Brassóban Áprily Lajos szülőházánál forgattunk, amit nemrég fedeztek föl, és a műsornak köszönhetően emléktáblát helyeztek el a házon.
Vagy egy ennél sokkal aranyosabb történet: egy medve lesen olyan medvét mutattunk meg, amelyiknek az egyik lába el volt törve. Ezután jött egy állatorvos, hogy ő meggyógyítaná ezt az állatot. A nézők közül sokan keresik fel az általunk bemutatott elszigetelt közösségeket, és felajánlják a segítségüket. Ez is lenne a műsorunknak a lényege, hogy arra inspiráljuk a nézőinket, hogy menjenek el, látogassák meg az általunk bemutatott helyeket.
Hol jártatok ma, mit láttatok itt Háromszéken?
Azért vagyunk most itt, mert részt akarunk venni a kézdialmási és lemhényi hagyományos húsvéti határkerülésen. Ma pedig az Ojtozi-szoroson mentünk végig, megmásztuk a Musátót. Itt is helyi emberekkel voltunk, együtt jártuk végig a gerincet. Több olyan helyszínt is megismertünk, ami a történelemnek egy-egy darabkája, például az ezer éves határ, vagy Gábor Áron szülőfaluja, Bereck.
A hegyekben hogyan tájékozódtok?
Vadregényesebb helyeken, ahová nem találunk térképet, GPS-el szoktunk tájékozódni, de általában előre felkészülünk a helyismeretből, térképeket szerzünk be. Nagyon sokszor pedig helyi túravezetőt veszünk igénybe.
Ez azért is hasznos, mert a helyi emberek nemcsak az útvonalat ismerik, hanem a helyi legendákat, történelmet is. Időnként az is előfordul, hogy eltévedünk, de iránytűvel mindig megoldjuk a helyzetet.
A műsor alapkoncepciója eredetileg, hogy egy természetjáró sorozatot indítsanak, mert hiánycikknek számított a kifejezetten a Kárpátokra, illetve az elszigetelt területek kulturális értékeire koncentráló adás. A műsornak kettős célja van: bemutatni a gyönyörű tájakat, illetve az ott élő emberekkel való találkozások gazdagítják a történetet.
A természetjárók arról is beszámoltak, hogy a Kárpátokban nem mindenhol ugyanolyan a természet állapota, van ahol jobb körülmények között lehet túrázni, van ahol egészen vadregényes a táj. A gyalogos turizmus Felvidéken a legfejlettebb, ott áll a legtöbb menedékház, kiépített ösvény a túrázók rendelkezésére. Kárpátalja „gyerekcipőben jár”, de éppen a létesítmények hiánya teszi vadregényessé – mondták. Erdélyben pedig folyamatos fejlődés tapasztalható.
A Hazajáró stábnak nem könnyű helyszínt választani, elmondásuk szerint legalább 6-7 évadnyi részt kellene leforgassanak, hogy a Kárpát-medence minden szépségét bemutassák.
A másfél évad alatt eddig 56 részt készítettek el. Nagyon sok meghívást kapnak, amelyeknek igyekeznek eleget tenni, ugyanakkor arra is figyelnek, hogy legyen meg a földrajzi egyensúly, mindenhová jussanak el.
Télen-nyáron folyamatosan túráznak, de néha közbeszól az időjárás. Háromszéket például kilenc epizódra osztották, de elmondásuk szerint már most látszik, hogy ennyi rész nem lesz elegendő vidékünk bemutatására.
A Háromszéken forgatott epizód április 14-én vagy 21-én lesz látható a Duna Tévében. Moys Zoltán rendezővel beszélgettünk.
A Hazajáró előtt milyen típusú műsorokat készítettetek?
Több mint tíz éve készítünk műsorokat. Azt láttuk, hogy a magyar médiában nagyon háttérbe szorultak azok az értékek, amelyeket mi fontosnak tartottunk és ebből a megfontolásból létrehoztunk egy független médiacéget, amely a Kárpát-medencei magyarság sorskérdéseivel foglalkozik. A magyar kultúrával, vallással, honismerettel. A műsoraink iránt a közszolgálati média mutatott nyitottságot. Van egy másik műsorunk is, a Hagyaték. Ez egy magyar szellemtörténeti műsor.
Vannak adataitok a műsor nézettségéről?
Vannak, de a hitelességét nehéz felmérni, mert Magyarországon nincsen konkurencia, csak egyetlen cég van, amelyik nézettséget mér. A másik dolog, hogy csak hazai mutatóink vannak, a határon túli nézettséget számszerűen nem tudjuk lemérni, pedig a visszajelzések alapján nagyon sokan néznek minket határon túlról is.
Ki írja a Hazajáró szövegeit? Nagyon líraiak…
Én magam.
Ha nem lenne Hazajáró mi lenne, vagy lehetne? Milyen műsorokat gyártanátok még szívesen?
Mi mindig feltaláltuk magunkat, ez ezután sem lesz másként szerintem. Annyit fűznék ehhez, hogy óriási lökést adott nekünk a 2004-es decemberi népszavazás, akkor mi készítettük a kampányfilmet az igen mellett, de mégis „vereséget szenvedtünk”.
Az eredmény minden szempontból óriási csalódás volt számunkra. Ezt mi missziónak tekintettük, hogy a magyarok megismerjék az elszakított területeken élő magyar embereket.
Olyan időszak is volt, hogy saját anyagi forrásainkat áldoztuk arra, hogy filmeket állítsunk elő. Biztos vagyok benne, hogy a gondviselés mindig ad olyan feladatot, amit meg kell oldanunk. Tennivaló van bőven.
Most már az álmotok megvalósult, aki szeretne, magyar állampolgár lehet, sőt úgy néz ki szavazati jogot is fog kapni. Mit gondoltok, hogy külhoni magyarok szóljanak-e bele a magyar belpolitikába?
Szerintem ez a világ legtermészetesebb dolga, én nagyon elkésett dolognak tartom, már 1990-ben automatikusan bevezettem volna. Magyar és magyar között nem lehet különbséget tenni. Budapesten, Székelyföldön vagy Délvidéken mindenki ugyanolyan magyar ember. Felelősséget kell, hogy vállaljunk egymásért. Minden magyar felelős minden magyarért, és ez csak oda-vissza működik.
A közszolgálati médiában az elmúlt évben nagyon nagy megszorítások voltak, embereket küldtek el, műsorok szűntek meg. Hogyan sikerült megmaradni az új műsorrácsban?
Erről nem tudok nyilatkozni, mert mi egy külsős cég vagyunk és a Hazajáró előtt is ezt csináltuk. Önerőből, magánemberként, jártuk a hegyeket és filmeztünk is. Ezeket az anyagokat sokszor megrendelés nélkül, utólag értékesítettük.
Nekünk az a legfontosabb, hogy az anyagaink nyilvánosságot kapjanak. Az biztos, hogy a Duna Tévé mindig nyitott volt a műsorainkra, részükről nagy a bizalom irányunkba, mert mint mondtam, a műsor nézettségi mutatói nagyon jók.
Egyre több közönségtalálkozót is tartotok, milyen megfontolásból, ez egyfajta tudatos imázsépítés?
Ezt nem mi generáljuk, ezek a találkozók úgy jönnek létre, hogy meghívnak minket, nem mi szervezzük. Egyre több ember, közösség vagy egyesület fedezi fel a műsorunkat és kíváncsi ránk. Mi meg nyilván örömmel megyünk mindenhová. Itt is nagyon sok kapcsolat alakul ki, volt már olyan, hogy a találkozó résztvevőivel együtt túráztunk például. Nekünk az is célunk, hogy az embereket kivezessük a városból, hogy a természetet járják.
Sokszor mi vezetünk rá embereket arra, hogy ismerjék meg saját szülőföldjüket, ne csak nyugati kirándulásokban gondolkodjanak, jöjjenek rá, hogy a saját környezetükben is milyen szép dolgok vannak.
Milyennek látjátok az erdélyieket összehasonlítva a többi külhoni magyarral, vagy akár magatokkal, magyarországiakkal?
Mi mindenhová úgy megyünk, hogy hazamegyünk és így is érezzük magunkat. Itt, Erdélyben, de főként Székelyföldön a legnagyobb a vendégszeretet. Ez számunkra is példaértékű.
Volt-e arra példa, hogy miután bemutattatok egy-egy pusztuló örökséget, összefogtak az emberek és valamilyen módon megpróbálták megmenteni azt?
Több ilyen eset is volt, minket is kerestek többen, hogy támogatnának egy-egy ügyet. Például Brassóban Áprily Lajos szülőházánál forgattunk, amit nemrég fedeztek föl, és a műsornak köszönhetően emléktáblát helyeztek el a házon.
Vagy egy ennél sokkal aranyosabb történet: egy medve lesen olyan medvét mutattunk meg, amelyiknek az egyik lába el volt törve. Ezután jött egy állatorvos, hogy ő meggyógyítaná ezt az állatot. A nézők közül sokan keresik fel az általunk bemutatott elszigetelt közösségeket, és felajánlják a segítségüket. Ez is lenne a műsorunknak a lényege, hogy arra inspiráljuk a nézőinket, hogy menjenek el, látogassák meg az általunk bemutatott helyeket.
Hol jártatok ma, mit láttatok itt Háromszéken?
Azért vagyunk most itt, mert részt akarunk venni a kézdialmási és lemhényi hagyományos húsvéti határkerülésen. Ma pedig az Ojtozi-szoroson mentünk végig, megmásztuk a Musátót. Itt is helyi emberekkel voltunk, együtt jártuk végig a gerincet. Több olyan helyszínt is megismertünk, ami a történelemnek egy-egy darabkája, például az ezer éves határ, vagy Gábor Áron szülőfaluja, Bereck.
A hegyekben hogyan tájékozódtok?
Vadregényesebb helyeken, ahová nem találunk térképet, GPS-el szoktunk tájékozódni, de általában előre felkészülünk a helyismeretből, térképeket szerzünk be. Nagyon sokszor pedig helyi túravezetőt veszünk igénybe.
Ez azért is hasznos, mert a helyi emberek nemcsak az útvonalat ismerik, hanem a helyi legendákat, történelmet is. Időnként az is előfordul, hogy eltévedünk, de iránytűvel mindig megoldjuk a helyzetet.
Forrás: http://manna.ro
0 Megjegyzések