Két napon át három helyszínen kínál programokat a 4. Tánc Világnapi Maraton, amely a hazai táncélet jelenéből ízelítőt kínáló maraton mellett külföldi fellépőkkel, bemutatókkal, táncoktatással és workshopokkal várja az érdeklődőket szombattól egészen vasárnap éjfélig. Idén az Átrium Film-Színházban, a Millenárison és a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban kínál programokat az április 29-i tánc világnapját ünneplő táncmaraton. A hagyományokhoz híven idén is lesz külföldi vendége a rendezvénynek. A díjnyertes szlovén duó, Rosana Hribar és Gregor Lustek szombat este lépnek színpadra Fourteen című darabjukkal - mondta el az MTI-nek pénteken Kudron Anna, az Átrium Film-Színház munkatársa. A duótól, amelynek tagjai a magánéletben is párt alkotnak, rendkívül intim, a kortárs tánc nyelvén szólva "nagyon tiszta" táncot láthat a közönség. A páros másnap workshopot is tart, és a magyar származású, Berlinben alkotó koreográfus-táncos Buczkó Martin is intenzív műhelygyakorlattal várja a professzionális táncművészeket. A két nap során mintegy háromszáz előadó váltja egymást a színpadokon. Vasárnap három órakor indul a táncmaraton az Átrium Film-Színházban, amely során rengeteg kortárs formáció és társulat előadásrészleteibe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők. A fellépők névsorát egyrészt azon társulatok alkotják, amelyek már évek óta lelkesen vállalják a maratonon való részvételt és olyan formációkkal is gazdagodott az idei repertoár, amelyek most először vesznek részt a kezdeményezésben - mondta Kudron Anna. A szünetekben a kávézó területén performanszokat, térspecifikus előadásokat, táncos fotókat is láthatnak az érdeklődők. A tizenöt perces előadásrészletekből álló maraton különlegessége, hogy a társulatok egy része legfrissebb produkciójával érkezik az Átrium színpadára. "A rövid előadások célja egy olyan fesztiválhangulat megteremtése, amely képes megszólítani az abszolút friss közönséget is" - húzta alá Kudron Anna. Az éjfélig tartó tánckavalkád fellépői között sorakozik a Tűzmadarak zsonglőr csoport, a Duna Táncműhely, a Góbi Rita Társulat, Simkó Beatrix, Grecsó Zoltán, a Gangaray Dance Company, a Közép-Európa Táncszínház, a Duda Éva Társulat, a Frenák Pál Társulat, Fehér Ferenc, a Bozsik Yvette Társulat, Réti Anna, a Batarita Társulat és a Badora Társulat. A Millenáris szabadtéri színpadára meghirdetett szombati programok az egzotikus capoeirától egészen a néptáncig terjednek. Színpadra lép mások mellett a Mozdulatművészeti Társulat, a Fáklya Horvát Művészegyüttes, a Hip Hop International Hungary és a Tűzmadarak zsonglőr csoport. Az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének részeként működő Nemzetközi Tánctanács 1982-ben nyilvánította a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapját, április 29-ét a tánc világnapjává, amelyet 1983 óta ünnepelnek világszerte. A 4. Tánc Világnapi Maratont az Átrium Film-Színház, a Duda Éva Társulat és a Közép-Európa Táncszínház szervezi.