Franco Marini, a Cisl szakszervezeti szövetség volt főtitkára, a római szenátus volt elnöke vezeti az olasz sajtó szerint azt a listát, amelyet a köztársasági elnökjelöltet javasolni hivatott balközép Demokrata Párt (PD) állít össze a lehetséges személyekről. 

A februári választásokon győztes PD jelöltjei között van a média szerint Romano Prodi volt kormányfő és Emma Bonino, a Radikális Párt vezetője is.  Pierluigi Bersani, a PD főtitkára ezzel egy időben a pártok "széles támogatását bíró, becsületes és jóhiszemű, nem feltétlenül politikai múlttal rendelkező, lehetőleg nő" jelöltet szorgalmazott.  Bersani az új államfő személyéről kedden Silvio Berlusconival, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökével egyeztetett.

A Corriere della Sera című napilap a február óta egymással először szóba álló Pd és PdL közötti találkozót a kormányalakítást is érintő "megállapodási főpróbának" nevezte, arra is emlékeztetve, hogy Bersani és Berlusconi utoljára három éve beszélt négyszemközt egymással. A jobbközéphez közeli Libero című lap a találkozóval kapcsolatban "csodáért" fohászkodott. Giorgio Napolitano államfő utódjáról április 18-án kezdődik a parlamenti szavazás. Olaszország többet vár a jelöltegyeztetésnél, "a pártok ideje lejárt, az országnak azonnali kormányra van szüksége"- hangoztatta Giorgio Squinzi, a Confindustria gyáriparos szövetség elnöke.

A SKYTG24 hírtelevízió szerdai felmérése szerint az olaszok több mint hatvan százaléka nem hiszi, hogy az államfőről folytatott egyeztetés után bal- és jobbközép a kormányról is meg tud állapodni. "Az ország leállt. Adják nekünk a kormányalakítást, mi képviseljük az újat. Senkivel sem szövetkezünk, mi akarunk kormányozni, mi képesek vagyunk a kormányzásra" - hangoztatta Beppe Grillo, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) mozgalom vezetője az ingyenes olasz "metróújságnak". Grillo kijelentette, hogy a civil mozgalom "francia forradalmat robbantott ki Itáliában, guillotine nélkül".

A Napolitano által a kormányprogram előkészítésével megbízott tíz "bölcs" pénteken fejezi be munkáját. A sajtó úgy tudja, hogy a következő kormánynak kidolgozott javaslataik között szerepel a 630 tagú képviselőház létszámának csökkentése 470 főre. A szenátus pedig a tartományokat képviselő és ezek által fizetett intézménnyé alakulna át az értesülések szerint.