Közös logó, 3D-s hologram, wifi és belépőkapuk jelzik majd a megújuló arculatot. Elsősorban a hazai vásárlókat megcélozva dolgoz ki közös márkastratégiát az V. kerületi önkormányzat a Váci utcai és környékbeli üzletek forgalmának élénkítésére. Puskás András, a kerület alpolgármestere a Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: túl közel engedték a belvároshoz a bevásárlóközpontokat, velük vennék fel a kereskedelmi versenyt az utcaarculat átalakításával, marketingoffenzívával – magyarázta. Az alpolgármester szavai szerint ingyenes brandmagazint helyeznek el az üzletekben és közös logót készítettek, amely az üzletek előtti lábtörlőkön és 3D-s hologram matricaként a portálokon is megjelenik, továbbá a „belépő pontokon” kapukat helyeznek el, hogy a vendégek lássák, megérkeztek a negyedbe, ahol köztéri wifi is lesz. Puskás András jelezte, tanulmányozták a berlini, londoni, amszterdami mintákat, és külön céget hoztak létre az egységes arculat kialakítására és megvalósítására. Az alpolgármester ismertetése szerint az üzlettulajdonosok számára semmilyen költséget nem jelent a fejlesztés az első két évben, forgalmuk növekedése ugyanakkor az önkormányzatnak is plusz bevételt jelenthet, jól jár a lakosság és az ingatlanok is felértékelődnek – sorolta.