Egy történelmi, politikai kontextusban elhelyezett krimi vagy thriller minden esetben egyszerre kecsegtet titokzatossággal, kalanddal és kínálkozó megoldással. James Forrester újat tudott nyújtani egy már bevezetett műfajban, és kötelező irodalmat kreált egy történelmi thrillernek besorolt regényből.
James Forrester – azaz dr. Ian Mortimer történész – Clarenceux-trilógiájában a már feltárt, ám még számtalan titkot rejtő történelmet kutatja, azt az időszakot, amelyben Anglia vallási és politikai szuverenitása kialakult. A realitás és az objektív életszemlélet, a makacs igazságkeresés a tények között, humanizmus és emberszeretet – válaszok és előítélet nélkül, izgalmak közepette.
Nehéz nem szeretni, vagy viszonylagosan objektívnak maradni az Agave Könyvek legújabb történelmi krimi és thriller-sorozat meglepetésével, James Forrester Megszentelt árulás című regényével kapcsolatban. Nem kizárólag a karakterek és a helyszínek nagyszerű, szinte moziélményt nyújtó leírása miatt, sokkal inkább a hitelesség és a szórakoztatás egyensúlya miatt. A Megszentelt árulás nem kíván több lenni, mint, amire szerzője kitalálta. A világ- és azon belül is az angol történelem egy lenyűgöző korszakában játszódik, hitelességük révén a karakterek közeli ismerősünkké válnak, ahogy haladunk a történetben, egyre mélyebb információkkal leszünk gazdagabbak, egyfajta korképet kapunk a korról, a királyság intézményéről. Az az érzésem, hogy a detektívregényeket – ugyanúgy, mint a thrillert, horrort, a szexet, a westernt vagy a karriertörténetet – nem az írók írják, hanem az olvasók diktálják. Most erre van szükség… Titokzatos halálesetet akarok, méghozzá történelmi környezetbe ágyazva, vért akarok, izgalmat és ijesztő helyzetek sorát, elszánt gonosztevőket, bosszúra éhes szereplőket és egy éles elméjű, tudós detektívet, persze csak papíron és nem a valóságban. Amikor az olvasó a krimi írójának diktál, valójában önmaga számára keres gyógyszert a szorongásai feloldására és átalakítására.
Boleyn Anna a királyi ágyba vágyik
Boleyn Anna még ma is foglalkoztatja a történészeket, számos ellentmondó teóriát felállítva, így a regényírók számára is örök téma marad. Anna 1522-ben érkezett az angol királyi udvarba, ahol Aragóniai Katalin királyné udvarhölgye lett. A 21 éves, elegáns, művelt csábos hölgy megtanulta, mivel lehet a férfiakat levenni a lábukról. A megmaradt feljegyzések szerint kacér volt, és rengeteg mindent tudott a szerelem művészetéről, amivel még Henrik királyt is ámulatba ejtette.
Anna nagyra törő terveket dédelgetett magában Brenda Ralph Lewis történész szerint. Alig érkezett meg az udvarba, máris a lehető legnagyobb halra vetette ki hálóját: VIII. Henrikre. Arra viszont ügyelt, nehogy ugyanazt a hibát kövesse el, amit testvére, Mária, aki korábban Henrik szeretője volt. Mária rengeteget tanult a francia királyi udvarban, mely akkoriban gyakorlatilag egy bordélyházra hasonlított. Olyan hévvel vetette bele magát a testi élvezetekbe, hogy maga I. Ferenc francia király is egyszerű prostituáltnak tekintette őt. Így a trón közelébe sem férhetett. Miután a brit udvarba került a két lány, Mária túlságosan is hevesnek bizonyult Henriknek – Boleyn Anna később azt állította, hogy Henrik nem túl aktív szerető –, ezért két év után az angol trónról is le kellett mondania a már kissé elhasznált udvarhölgynek. Anna viszont ezt a sorsot mindenképp el akarta kerülni.
Tudjuk, hogy 1526-ban Henrik megkérte Annát, legyen a szeretője, majd teljesen megdöbbent, amikor a nő visszautasította. De letenni semmiképp sem tett le róla, folytatta próbálkozását, hogy az ágyába csalja. Csakhogy minél tovább győzködte, Anna annál inkább ellenkezett. Henrik szenvedélyes levelekkel bombázta őt, amire mindig válaszolt, csak hogy fenntartsa a király érdeklődését, de emellett távolságtartó maradt. A szülésektől és gyermekeinek elvesztésétől megfáradt, ám válni nem hajlandó Aragóniai Katalin tehetetlen volt, udvarhölgyére nem tudta rábizonyítani a bűnösséget. Henrik viszont nem engedett, feleségét ellehetetlenítette a királyi udvarban, egyre nyomorúságosabb körülmények közé költöztette, ékszereit elkobozta, és mind Annának ajándékozta. Voltaképp a király szabad idejében Annával volt együtt, de az éjszakákat külön töltötték. Henrik már nagyon szerette volna ágyába vinni, és ő tudta, nem háríthatja el örökké a király közeledését. Anna végül teherbe esett, így a közelgő gyermekáldás sürgetőleg hatott a királyra, hogy vessen véget házasságának, és intézze el a válást. Henrik vágya erősebbnek bizonyult mindennél, mivel a pápa nem támogatta a válását, saját magát tette meg az angliai (innentől kezdve anglikánnak nevezett) egyház fejévé, és ebbéli pozíciójában engedélyezte magának a válást.
Boleyn Anna nem panaszkodhatott sorsára, egészen addig, amíg a király elégedett volt vele, csakhogy ez nem tartott sokáig. 1533 szeptemberében leánygyermeknek adott életet – a későbbi I. Erzsébet királynőnek –, ami nem derítette jó kedvre Henriket. És ha az asszony követelőző és nehéz természete nem okozott volna gondot, a szárnyra kapott nyugtalanító pletykák megtették a magukét. Arra nincs bizonyíték, hogy Anna félrelépett volna, de arra igen, hogy azt beszélték, Henrik valójában bűnben él Annával, ezzel a laza erkölcsű nőszeméllyel. Ekkoriban ütötte fel a fejét az a hír, miszerint Anna korábban előszerződést kötött Lord Percyvel, mielőtt titokban hozzáment volna a királyhoz. Ha pedig ez igaz, akkor a királlyal kötött házasság, és trónörökös jogosultság is érvényét veszíti.
Egy megszentelt árulás
Ez az a történelmi háttér, amit fikciós elemekkel tarkítva és kiegészítve James Forrester megörökített, és továbbvitt 1563-ba, amikor már I. Erzsébet irányítja a nagyhatalmat.
Anglia ez idő tájt nem a jogrendszeréről híres, sokkal inkább a kémhálózatáról, az uralkodó elleni lázadásokról, titkos összeesküvésekről, vallási és politikai összetűzésekről és a királynő (és az őt körülvevő udvaroncok) hatalmi játszmáiról.
A regény főhőse, William Harley Clarenceux címernagy egy barátjától, Henry Machyntól „örököl” egy kéziratot, melynek borítóját „aranyszínű fény vonta be”. Csakhogy a krónika tulajdonosa félelmében nem árulja el, mit is tartalmaz naplója és milyen kód birtokába került: „Te sokkal fiatalabb vagy, mint én, túl fogod élni ezt az üldöztetést. Egy napon megtudod, hogy mire jöttem rá, és amikor ez a nap eljön, képes leszel eldönteni, hogy mit tegyél… Jobban, mint én.” Márpedig a titokzatos krónikát és a benne elrejtett kódot a királynő emberei nem hiába szeretnék megszerezni bármi áron.
Clarenceux fokozatosan ébred rá, minek a birtokába került, és ennek tudatában egyszerre kezd nyomozni a kód után – hogy a már halott barátjának becsületét megvédje, és saját életét biztonságba tudja – és menekülni a királynő, vagyis inkább Sir William Cecil emberei, Francis Walshingham és Richard Crackenthorpe elől.
A címernagy szinte antihősként jelenik meg; sokkal inkább tudós, családos ember, mint kalandok után vágyakozó nyomozó. Mégis (és ettől is válik letehetetlenné a regény) minden visszafogottsága mellett, hajtja a barátja halála miatti felháborodás és düh, és az az erkölcsösség, amelyben megingathatatlanul hisz. Nem tudja elfogadni, hogy a történelmi igazságtalanságok és a nagyhatalmi játszmák kárát azok lássák, akiknek valójában semmi beleszólásuk nincs az események lezajlásában. Clarenceux azonban nincs egyedül a könyvben elrejtett titok megfejtésében, vele tart Machyn veszélybe került özvegye. Így kis rálátást kapunk az asszonyok helyzetére is, kiváltképp, ha özvegyi státuszba kerülnek, és nem fogadják el, hogy férjük gyilkosság áldozatává vált. I. Erzsébet mit sem tudva udvaroncai ténykedéséről, a hatalma megszilárdításával foglalkozik. Ám ez a kód veszélyt hozhat rá és a koronához való jogára. Clarenceux pedig mindenre fényt derít, és tudása birtokában azonnal felmerül benne a kérdés: a krónika és a benne rejlő titok jelentősége egyenértékű-e az érte folyó kegyetlen harccal.
James Forrester hősét nem kizárólag a düh hajtja, ha bűnbe is esik (hazudik, gyilkol), annak nyomós oka van, a bűntett számára, akárcsak C. J. Sansom Shardlake-jének morálisan nem elfogadható. Clarenceux egy társadalmi állapot baljós intő jelét képviseli, melyet az író minden minősítés nélkül tálal. Forrester regényét hovatovább az oktatásban kötelező irodalomommá (vagy legalább ajánlottá) tenném – bár fikcióról van szó és nem a teljesen pontos történelmi eseményekkel és szereplőkkel találkozhatunk –, mert elvisz arra a pontra, hogy felkeltse az olvasó figyelmét a kor és a műfaj iránt. A „nyomozó” Clarenceux gondolatain és tettein keresztül félelmeivel és kényszer alatti erőszakos cselekedeteivel egy olyan képet kapunk a Tudor-korról, mely szembesít bennünket a “dicsfénnyel” övezett múlttal, sebeket tép fel és titkokon vezet végig.
James Forrester: Megszentelt árulás, Fordította: H. Kovács Mária, Műfaj: történelmi krimi, Kiadó: Agave Könyvek, Megjelenés: 2013, Oldalszám: 448
forrás: cultura.hu