A fajtát a rövidszőrű magyar vizsla és a drótszőrű német vizsla keresztezéséből hozták lére, szigorú szelekció mellett. E fajta kedvelői talán nem is tudják, hogy a „drótos” története csak körülbelül hetven éve kezdődött.

A fajtát a rövidszőrű magyar vizsla és a drótszőrű német vizsla keresztezéséből hozták lére, szigorú szelekció mellett. A tenyészcél az volt, hogy a drótszőrű magyar vizsla őrizze meg a magyar vizsla jellegét küllemében (testalakulás és fej tekintetében egyaránt) és belső tulajdonságait illetően is, lehetőleg csak a szőrtípus változzon. A drótszőrű német vizsla ősnek köszönhetően azonban valamivel robosztusabb, erősebb csontú, mint rövidszőrű társa.

A drótszőrű magyar vizsla mindenes vadászkutya, ami azt jelenti, hogy egyaránt kitűnően alkalmazható a lövés előtti munkára, tehát az apróvad felkutatására, amit aztán vizsla módjára vadmegállással jelez, és a lövés utáni munkára, tehát a lőtt apróvad megkeresésére és elhozására, illetve nagyvad esetén a sebzést követően a vércsapa munka kidolgozására. Mind mezőn, mind vízen és erdőben kitűnően dolgozik, és nem riad vissza a sűrű nádastól, bozótos, csalitos területektől sem.

Szőrének köszönhetően igen ellenálló az időjárás viszontagságaival szemben, így egyaránt tartható lakásban vagy kertben, de persze a vizslamindig a gazdája közelében érzi a legjobban magát.
Rendkívül magas intelligenciája és tanulékonysága révén igen könnyen kezelhető vadászkutya, és mellette kellemes „családtag”. A drótszőrű magyar vizslára, csakúgy, mint a rövidszőrű változatára, jellemző, hogy gazdájával igen együttműködő és kapcsolattartó, kellemes természetű, ember centrikus, de ugyanakkor szenvedélyes vadászkutya. Könnyen tanítható és fegyelmezhető, de a durva bánásmódot, a „keménykezű” tanítást nem jól viseli.

Egyre erősödő népszerűsége nemcsak a vadászok és a solymászok körében mutatkozik, hanem más kutyás sportokban, mint például agilityben vagy mentőkutyaként is kitűnően megállja a helyét.



Forrás: noihir.hu