Renat Kuzminnak és más magas beosztású köztisztviselőnek, akik a szelektív igazságszolgáltatásban vétkesek, nem lenne szabad mozgásteret biztosítani az EU-ban – jelentette ki Elmar Brok, az Európai Parlament Külügyi Bizottságának vezetője.
„Úgy véljük, hogy az embereknek lehetőséget kell biztosítani az EU-ba való beutazáshoz, különösen a tanulmányok folytatásának céljából beutazó fiataloknak. Úgy hiszem, hogy ez hozzásegíti Ukrajnát ahhoz, hogy európaivá váljon” – jegyezte meg.
Ugyanakkor a vízumkedvezmények további nyújtása céljából a biztonsági kérdéseket meg kell oldani, valamint a technikai feltételeket is biztosítani kell mivel enélkül a vízummentesség nem fog funkcionálni – idézi Brok szavait a Podrobnosti.ua internetes hírportál.
„Másodszor pedig úgy kell eljárnunk, hogy az európai elveket megsértő köztisztviselők ezen lehetőséggel ne éljenek. Aki emberi jogokat megsért, nem rendelkezhet szabad mozgással” – tette hozzá.
Ukrajnának meg kell reformálnia a büntetőeljárás törvényt. Monitoring jelentések szerint vannak bizonyos sikerek, mint például Jurij Lucenko volt belügyminiszter szabadlábra helyezése, valamint bizonyos büntetőeljárási jogszabályok is módosultak.
„Azonban ez még nem elegendő. A szelektív igazságszolgáltatás kérdései még mindig aktuálisak,, különösen Julija Timosenko volt miniszterelnökkel kapcsolatban” – hangsúlyozta Brok.

Forrás: Kárpátinfo.net
0 Megjegyzések