Növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának
kockázatát a szállópor és a zaj.
Az esseni Nyugat-Németországi Szívközpont orvosainak
kutatása szerint különösen az éjszakai lárma - de a 2,5 mikrométernél kisebb
szállópor-részecskék belélegzése is - összefüggésben áll a főverőerek
elmeszesedésével és megkeményedésével. Hagen Kälsch kardiológus a Kardiológusok
Európai Társaságának hét végi római kongresszusán mutatta be az erről szóló első
eredményeket.
"A közlekedés okozta terheknek ezek a formái segítenek
megtalálni a magyarázatot arra, miért veszélyezteti jobban a közlekedési
csomópontok közelében élőket a káros anyagok lerakódása az erekben" -
mondta el Kälsch, aki szerint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát
felmérő kardiológusoknak a már ismert rizikófaktorok - a dohányzás, a túlsúly
vagy épp a magas vérnyomás - mellett a zajártalmakat és a szmogot is számításba
kellene venniük. "Erre mindeddig túl kevés figyelmet fordítottak" -
hangsúlyozta Kälsch.
A bemutatott kutatási eredmények egy Essenben tíz éve
kezdődött vizsgálat részét képezik. A kutatásban több mint 4800-an vettek részt
Essenből, Mülheimből és Bochumból. Mindhárom település a Németország egyik
ipari központjának számító Ruhr-vidéken fekszik. A szakértők célja az volt,
hogy vizsgálati módszereket dolgozzanak ki arra, hogyan lehet jobban megjósolni
a szívinfarktus és a szívhalál kialakulását.
Kälsch és munkatársai a 60-as éveik közepén járó résztvevők
komputertomográfiai felvételeit elemezték ki, és összefüggésbe állították
lakóhelyükön mért zajjal és szállópor-értékkel.
Az elemzésbe bevonták a társadalmi-gazdasági adatokat és az
ismert egészségügyi rizikófaktorokat is. A kardiológus szerint kiderült, hogy
az érelmeszesedés kockázata ezektől a tényezőktől függetlenül növekszik a
közlekedés okozta terhelés hatására. Az arterioszklerózis a véredények meszessé
vagy rugalmatlanná válása, a szívinfarktus és a szélütés veszélyének fokmérője.
Forrás: noihirek.hu
0 Megjegyzések