Zalában a jelentősebb folyókon még nincs árvízi készültség, de megteltek a kisebb vízelvezetők, és több patak is kiöntött a nagy mennyiségű csapadék miatt - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap a honlapján.

(MTI) - A megye területén lévő kisebb vízfolyások szinte mindegyike megtelt az elmúlt napok csapadékos időjárása és a korábbi hetekben lehullott hó olvadásának együttes hatására. A problémát fokozza, hogy a magas víztartalmú talaj már nem tud több vizet felvenni, és ez a megye több pontján is gondot okoz.

A megye főbb vízfolyásain, a Murán és a Zalán folyamatosan emelkedik a vízszint, de egyelőre egyiknél sem éri el az első árvízvédelmi fokozatot, ezért készenlétet még nem kellett elrendelni. A két folyó vízgyűjtőjének zalai területein azonban a patakok és egyéb felszíni vízfolyások már jelentősen telítődtek, több helyütt ki is öntöttek. A kiöntések miatt folyik a védekezés Pórszombaton, Kiskutason, Tormaföldén és Szalapánál, valamint Szilvágyon a Medes-pataknál, Lentiszombathelyen pedig a Malonya-pataknál.