Elnézést kért és lemondott tisztéről az a bíboros, akiről kiderült, hogy fiatal papokat fogdosott és többekkel szexuális kapcsolatot létesített. A papot volt szeretője jelentette fel.
 

Lemondott és szánja-bánja bűneit Keith O’Brien bíboros, akit azzal vádoltak, hogy nem megfelelő magatartást tanúsított néhány paptársával szemben – írta meg a skót The Herald.

Négyen tettek panaszt a homoszexualitást nyíltan bíráló O’Brien ellen, aki a melegeket „groteszk elhajlóknak” nevezte. A bíboros először visszautasította a vádakat, de később a lemondását bejelentő közleményben elnézést kért azoktól, akiket megsértett hivatali ideje alatt.

Az első panasz még 1980-ban érkezett a bíboros ellen, mely szerint O’Brien egy 19 éves papnövendéket zaklatott szexuálisan, a spirituális vezető az esti imák után közeledett tanítványa felé. A pap a vádak ellenére több mint harminc évig háborítatlanul hivatalában maradhatott.

 A másik három pap hasonló esetekről számolt be a Vatikánnak.