Louis Van Gaal, a hollandok szövetségi kapitánya kihagyta a románok elleni vb-selejtezőre készülő keretből a Galatasaray légiósát, Wesley Sneijdert.
A Real Madrid és az Internazionale egykori középpályása korábban is kegyvesztett volt a nemzeti csapatban, de Van Gaal az észtek ellen behívta, bizalmat szavazva a Törökországban futballozó játékosnak. A pénteki meccsen azonban le kellett cserélni Sneijdert a 36. percben.
Mint később kiderült, ágyéksérülést szedett össze a labdarúgó, emiatt pedig nem játszhat kedden a románok ellen.
"Várnunk kell, és meglátjuk mi lesz. Az alapján, hogy félóra után le kellett cserélni nem gondolnám, hogy esély van a keddi játékára" - nyilatkozta Van Gaal a 3-0-ra megnyert meccs után.
Most pedig már biztos, hogy Sneijder nem lesz ott a románok számára rendkívül fontos meccsen - megelőzhetnek minket a D csoportban, ha pontot szereznek, mi pedig kikapunk Törökországban -, helyére pedig az AZ Alkmaar fiatal középpályást, Adam Mahert hívta be a keretbe Van Gaal.
Kedden a csoportban a holland-román, török-magyar mérkőzés mellett Észtország-Andorra összecsapást rendeznek.

A világbajnoki-selejtezők D csoportjának állása 5 forduló után (még 5 van hátra)
1. Hollandia (15 pont)
2. Magyarország (10)
3. Románia (10)
4. Törökország (6)
5. Észtország (3)
6. Andorra (0)
1. Hollandia (15 pont)
2. Magyarország (10)
3. Románia (10)
4. Törökország (6)
5. Észtország (3)
6. Andorra (0)
0 Megjegyzések