Kalandregénybe illő történet bomlott ki előttünk, amikor utánajártunk egy amerikai forrásból érkező hírnek: Munkácsy Mihály, a festő, akinek legalább egy képét minden magyar ismeri, készített egy botrányos művet is. A monumentális méretű, és amúgy mesteri munka az európai kultúra egyik legsötétebb babonáját idézi teljes komolysággal: zsidók ölnek ártatlan lányt rituális okból. A festmény tulajdonosa mindent megtesz, hogy homályban maradjon, de nekünk először sikerült fotót szerezni a műről, és beszéltünk a festmény eredetét kutató szakértők.
Ha igazak egy rejtélyes műgyűjtő állításai, akkor át kell értékelni az egyik kikezdhetetlennek ismert magyar kulturális idol, Munkácsy Mihály életművét. A monumentális vallási festményeiről, magyar történelmi tablóiról, vagy édesbús népi életképeiről ismert művész az Indexhez eljuttatott dokumentumok szerint ugyanis festett egy eddig nem ismert, felkavaró képet is. A festmény nem is burkoltan antiszemita kiáltvány, amely témájában és megjelenítési módjában a legalávalóbb babonákat és sötét eszméket idézi meg. Olyasmiket, amelyeknek egyébként reneszánsza volt Munkácsy fénykorában, nemcsak Magyarországon, de Európában is.
A festmény üzenetének értelmezéséhez sem esztétikai, sem művészettörténeti, sem történelmi háttérismeret nem szükséges. Élveteg, vagy gonosz tekintetű zsidók feszítenek ki egy védtelen, ruhátlan lányt. Az áldozat hasán, kezein folyik a vér, egy szenvtelen zsidó edényt tart, vélhetően a vér összegyűjtéséhez, miközben a háttérben egymás fülébe suttognak a szertartás további résztvevői. Az alélt lány kiszolgáltatottan hever, a zsidók orra kampós, az egyik szája véres, két öregember kigúvadt szemmel mered a lány ágyékára, miközben a főzsidó késsel közelít. Mindez akár karikatúra is lehetne, a babona paródiája, ám egyetlen dolog mégis a rémisztő mezsgyében tartja a festményt: hogy látványosan jó képről van szó.
A festmény kifejező, drámai, bravúrosan alkalmazza az akadémizmus minden stílusjegyét. Éppen azokat az erényeket mutatja fel, amelyek révén Munkácsy a hírnevét köszönheti. A hatást szintén egy Munkácsyra jellemző elem fokozza, a méret: a felzaklató jelenet négy méterszer két és fél méteren sokkolja a nézőt.
Kétségek és bizonyítékok
A Golgota vagy a Siralomház című képek áhítatos rajongóinak helyzetét nehezíti, hogy a képet olyan titkok övezik, mintha egy Dan Brown-regényben szerepelne. Az alkotáson nincs egyértelmű szignó, a vélhetően külföldön élő tulajdonos nem áll a nyilvánosság elé, a kép eredete bizonytalan, nyomát pedig az életműben sem találni.
A képpel két éve foglalkozó amerikai és magyar szakemberek azonban állítják, hogy a közvetett bizonyítékok egyértelművé teszik az alkotó kilétét.
Dr. Jeffrey Taylor művészettörténész és Végvári Zsófia, a Komplex Festményvizsgálati Labor vezetője így érvelnek: a stílusjegyek megfeleltethetők Munkácsy fő korszakának festményeiről ismerteknek. A műszeres vizsgálatok a festmény keletkezését 1882 és 1887 közé teszik, arra az időre, amelyben az Európát felkavaró és megosztó két antiszemita per zajlott: a tiszaeszlári vérvád (1882-1883), és kicsit később a franciaországi Dreyfus-per (1894-1906). Az 1914-es nemzetközi sajtóban nyoma van egy Munkácsynak tulajdonított, Vérvád (Crime rituel) című képnek, igaz, a festő özvegye tagadta a kép létezését.
Megszólaltattuk volna a tulajdonost is, aki azonban olyannyira védte inkognitóját, hogy még szakértőivel is csak közvetítőkön keresztül tartja a kapcsolatot. Annyit tudtunk meg, hogy a közvetítő amerikai, a tulaj pedig vélhetően nem magyar származású. Forrásaink a képet 2012-ben egy londoni műtárgyszállító cég udvarán vizsgálhatták meg. A festményt rossz minőségű keretre feszítve találták, a vásznon a szakszerűtlen tárolás jeleivel. A Vérvád ennek ellenére olyan erős hatást tett rájuk, hogy mindketten állítják, eredeti Munkácsy került elő.
De nézzük meg sorban a bizonyítékokat, és a kétkedésre okot adó vélekedéseket.
A kutatók vaskos dokumentumokat állítottak össze a kép keletkezésének körülményeiről, ami meglepő lehet annak fényében, hogy az utókornak egyetlen direkt bizonyíték sem áll a rendelkezésére. Rengeteg olyan adat létezik ugyanakkor, amelyek alapján könnyen elképzelhető, hogy a kép alkotója lehet akár Munkácsy Mihály is.
A Vérvád témája, a nyílt antiszemitizmus, a zsidók által elkövetett állítólagos bűnök a napi közbeszéd részét képezték abban az időben, amely Munkácsy fő korszakának számít. „A kép témája és a feltételezett keletkezési idő egybe esik a tiszaeszlári vérvád 1883-as dátumával. A korabeli világsajtó is tudósított a Tiszaeszláron történtekről, így feltehető, hogy Munkácsy a korabeli újságokból értesült a faluban történtekről. Munkácsyt mélyen érintették a társadalmi események, különös érzékenységgel reagált a társadalom bizonyos rétegeinek helyzetére.” – írta lapunk kérdésére a művel foglalkozó szakértő, Végvári Zsófia.
Felvetettük, hogy miként készülhetett el egy ilyen monumentális kép úgy, hogy a műnek és keletkezésének sincsenek nyomai a szakirodalomban és a leírásokban. Végvári elmondta, hogy a festékbe ragadva textilszálakat találtak, amelyből arra következtettek, a művész titokban dolgozott a felkavarónak számító témán, a készülő festményt pedig munka után letakarhatta.
Az orosz kapcsolat
Bár Munkácsy élete jól dokumentáltnak számít, még az utóbbi években is kerültek elő ismeretlen munkái. A festőnek tömegével voltak külföldi megrendelői is, és műkereskedője, Charles Sedelmeyer a mai sztármenedzserek módszereivel dolgozva képeit gyakran már a festőállványról eladta.
Jeff Taylor művészettörténész szerint a Vérvád megrendelője a jelek alapján orosz volt. A titokzatos tulajdonostól származik az információ, hogy a kép Oroszországon át került Finnországba, majd 1917-ben Amerikába.
Az orosz szál, Munkácsy neve és a Vérvád című kép együtt is megjelenik a szakirodalomban, igaz, negatív előjellel. Mégis ez a Munkácsyhoz köthető legerősebb bizonyíték: Az American Jewish Year Book 1913-1914-es évek zsidókat érintő eseményei közt említ egy cikket, amelyben Munkácsy özvegye azt állítja, nem igaz a Novoje Vremja című lap állítása, hogy korábban Munkácsy Mihály festett egy Vérvád című képet. A Kijevszkaja Miszl pedig arról ír, hogy a képet egy gyenge festő készítette azért, hogy a megrendelő gazdag zsidókat zsarolhasson meg.
Munkácsy és a Vérvád feltűnik egy francia újság, a Le Croix 1914-es számában is, igaz, itt is csak úgy, hogy Munkácsyné cáfolja, hogy azt férje festette volna.
A kutatók vélhetően a nem zörög a haraszt elve alapján gyanakodnak orosz megrendelőre, aki szerintük akár a cár is lehetett. Bár direkt bizonyíték erre sincs, de ismert, hogy III. Sándor udvari festője Zichy Mihály volt, aki személyes kapcsolatban állt Munkácsyval, és az elmélet szerint ő továbbíthatta a megbízást kollégájának. Az egyszerre túlfűtötten erotikus és felzaklatóan erőszakos kép valóban nem lett volna idegen a cár ízlésétől, Zichy maga is készített számára pornográf rajzokat, miközben az antiszemitizmus is igen kedvelt nézet volt az országban.
Végvári Zsófia számunkra regényesnek tűnő elmélete szerint a kép lehetett a szakítás oka Munkácsy és sikeres műkereskedője közt. A zsidó származású a Sedelmeyer a feltételezés szerint tudomást szerezhetett a számára felháborító képről, és ezért rúgta fel a gyümölcsöző üzleti kapcsolatot.
Pilátus és a zsidók
Végvári Zsófia esztétikai, stilisztikai alapon is megfeleltetéseket talált a kor Munkácsy-képei és a Vérvád közt. „Munkácsy az 1880-as évek közepén – amikorra a festmény keletkezési ideje tehető stíluskritikai alapon – már túl volt a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota című kompozíción. A festmény kimondhatatlan sikert hozott Munkácsynak, festménye elé zarándokolt Európa, és pár évvel később az Amerikai Egyesült Államok. Festői stílusa ekkorra kiforrott, alakjai kifejező ereje és a festményeinek kompozíciója rembrandti párhuzamokat ér el. A Vérvád című festmény figurái ismerősek a Krisztus Pilátus előtt című festményről. Kompozíciója tökéletesen szerkesztett, a horizontális elrendezés balladaszerűen meséli el az eseményeket. A Krisztus-kép alakjai új történetben élednek újjá, az öreg és a fiatal zsidó arca vagy a tömegben szereplő alakok jól illettek a Vérvád témájának megjelenítéséhez.”
Végvári az adott képen konkrét párhuzamokat is húz a Krisztus Pilátus előtt című kép és a Vérvád egyes szereplői közt. Ezzel magyarázza azt is, hogy nem kerültek elő a Vérvádat megelőlegező vázlatok. A szakértő úgy véli, ezek elkészültek a korábbi nagy képekhez, és az alakokat innen már csak át kellett emelni.
Bár a színpadias kompozíció, a drámai fények és beállítások valóban döbbenetes hasonlóságot mutatnak Munkácsyval, Molnos Péter művészettörténész szerint ezek olyan jegyek, amelyek inkább az akadémista stílusra jellemzőek, nem csak Munkácsyra. „Klasszikus historizáló kompozícióval van dolgunk” – mondta. Molnos szerint a képet láthatóan tanult, jó technikai tudással rendelkező festő készítette. A stílusjegyekre térve úgy folytatta: „A kezek kialakításánál felfedezhetők olyan megoldások, amelyek analógok Munkácsyval. Valószínűbb azonban, hogy akkoriban ez volt a divat. Ez a fajta kvázi hiperrealista megközelítés, a megfestés blikkfangjaival összességében nem jellemző Munkácsyra.” Molnos meglátása szerint nem is Zichy Mihály-képről van szó.
Megkérdőjelezi a magyar szálat a képen kibomló történet is, amelyen nem a tiszaeszlári eset jellemző motívumai tűnnek fel. Míg a vérvádnál az áldozat, akinek haláláért a zsidókat vádolták, 14 éves volt, a festmény nőalakja érett nő. Gömbölyű hasa miatt a főszereplő talán várandós is. A vérvád esetében nem kerültek elő olyan motívumok, amelyek a képen hangsúlyosak: a kézbe szúrt szögek inkább Jézus megfeszítését idézik. (Igaz, művészettörténészek szerint ez a momentum a téma elemelt, szimbolikus megközelítéséből is eredhet.) Molnos úgy vélte, a festmény talán egy Európában kevéssé ismert, jó kezű orosz festő munkája.
Horgony és M
A képet tudományos vizsgálatoknak is alávetették. Végvári elmondta, hogy a kutatók szerencséjére ebben az időben intenzíven fejlődtek a kémiai kutatások, és ennek eredményeképpen néhány évenként jelentek meg új festékek. Az összetevők beazonosításával könnyen megmondható, hogy melyik évben készült az adott festmény. Festékanalízisük szerint a kép 1882 és 1887 közt készült.
A kép infravörös vizsgálatánál felfedeztek egy M betűt a vászon jobb alsó sarkában, amely a sötétedő festékek és a felület szennyeződése miatt halványodott el. A szignó mellett egy horgonyformát is találtak, amelyet a cár jelképeként magyaráztak.
A titokzatos tulajdonos
A történet összességében meggyőző, de a kritikusan közelítve hozzá az is nyilvánvaló: nehezen eldönthető, hogy a bizonyítékok támasztják alá a Munkácsy-teóriát, vagy a tények gravitálnak a nagy vonzóerővel bíró névhez. Annyit le kell szögezni, hogy a legjobb műbírálat is csak valószínűsít: tévedések a nagy múzeumoknál, elismert szakértőknél és jól dokumentált életműveknél is előfordulnak.
A nyomozásban segítene, ha végigkövethetnénk a festmény útját, ennek azonban akadálya, hogy a tulajdonos nem kíván előlépni a homályból. A szakértők annyit mondtak el, hogy a célja egyértelműen a kép értékesítése. Vélekedésük szerint nem magyar, vagy magyar származású emberről van szó, mivel olyan alapvető információkat is kért tőlük, amivel egy magyar rendelkezne.
Jól értesültségre vall ugyanakkor, hogy a titokzatos tulaj éppen akkor döntött az eladásról, amikor Magyarországon a parlamenttől a közbeszédig ismét előkerült az antiszemitizmus. Ilyen körülmények közt pedig talán már nem habozna egy, a témával szimpatizáló, tőkeerős vásárlójelölt. Bár az ár akár 3-400 millió forint is lehet, a vonzerő jelentős, hiszen olyan antiszemita képről van szó, amit feltehetően az egyik legnagyobbra tartott magyar festő készített. A kedves érdeklődők informálása végett annyit hozzá kell tennünk: a kép jelentős restaurálásra szorul.
Forrás:Földes András/Index
Ha igazak egy rejtélyes műgyűjtő állításai, akkor át kell értékelni az egyik kikezdhetetlennek ismert magyar kulturális idol, Munkácsy Mihály életművét. A monumentális vallási festményeiről, magyar történelmi tablóiról, vagy édesbús népi életképeiről ismert művész az Indexhez eljuttatott dokumentumok szerint ugyanis festett egy eddig nem ismert, felkavaró képet is. A festmény nem is burkoltan antiszemita kiáltvány, amely témájában és megjelenítési módjában a legalávalóbb babonákat és sötét eszméket idézi meg. Olyasmiket, amelyeknek egyébként reneszánsza volt Munkácsy fénykorában, nemcsak Magyarországon, de Európában is.
A festmény üzenetének értelmezéséhez sem esztétikai, sem művészettörténeti, sem történelmi háttérismeret nem szükséges. Élveteg, vagy gonosz tekintetű zsidók feszítenek ki egy védtelen, ruhátlan lányt. Az áldozat hasán, kezein folyik a vér, egy szenvtelen zsidó edényt tart, vélhetően a vér összegyűjtéséhez, miközben a háttérben egymás fülébe suttognak a szertartás további résztvevői. Az alélt lány kiszolgáltatottan hever, a zsidók orra kampós, az egyik szája véres, két öregember kigúvadt szemmel mered a lány ágyékára, miközben a főzsidó késsel közelít. Mindez akár karikatúra is lehetne, a babona paródiája, ám egyetlen dolog mégis a rémisztő mezsgyében tartja a festményt: hogy látványosan jó képről van szó.
A festmény kifejező, drámai, bravúrosan alkalmazza az akadémizmus minden stílusjegyét. Éppen azokat az erényeket mutatja fel, amelyek révén Munkácsy a hírnevét köszönheti. A hatást szintén egy Munkácsyra jellemző elem fokozza, a méret: a felzaklató jelenet négy méterszer két és fél méteren sokkolja a nézőt.
Kétségek és bizonyítékok
A Golgota vagy a Siralomház című képek áhítatos rajongóinak helyzetét nehezíti, hogy a képet olyan titkok övezik, mintha egy Dan Brown-regényben szerepelne. Az alkotáson nincs egyértelmű szignó, a vélhetően külföldön élő tulajdonos nem áll a nyilvánosság elé, a kép eredete bizonytalan, nyomát pedig az életműben sem találni.
A képpel két éve foglalkozó amerikai és magyar szakemberek azonban állítják, hogy a közvetett bizonyítékok egyértelművé teszik az alkotó kilétét.
Dr. Jeffrey Taylor művészettörténész és Végvári Zsófia, a Komplex Festményvizsgálati Labor vezetője így érvelnek: a stílusjegyek megfeleltethetők Munkácsy fő korszakának festményeiről ismerteknek. A műszeres vizsgálatok a festmény keletkezését 1882 és 1887 közé teszik, arra az időre, amelyben az Európát felkavaró és megosztó két antiszemita per zajlott: a tiszaeszlári vérvád (1882-1883), és kicsit később a franciaországi Dreyfus-per (1894-1906). Az 1914-es nemzetközi sajtóban nyoma van egy Munkácsynak tulajdonított, Vérvád (Crime rituel) című képnek, igaz, a festő özvegye tagadta a kép létezését.
Megszólaltattuk volna a tulajdonost is, aki azonban olyannyira védte inkognitóját, hogy még szakértőivel is csak közvetítőkön keresztül tartja a kapcsolatot. Annyit tudtunk meg, hogy a közvetítő amerikai, a tulaj pedig vélhetően nem magyar származású. Forrásaink a képet 2012-ben egy londoni műtárgyszállító cég udvarán vizsgálhatták meg. A festményt rossz minőségű keretre feszítve találták, a vásznon a szakszerűtlen tárolás jeleivel. A Vérvád ennek ellenére olyan erős hatást tett rájuk, hogy mindketten állítják, eredeti Munkácsy került elő.
De nézzük meg sorban a bizonyítékokat, és a kétkedésre okot adó vélekedéseket.
A kutatók vaskos dokumentumokat állítottak össze a kép keletkezésének körülményeiről, ami meglepő lehet annak fényében, hogy az utókornak egyetlen direkt bizonyíték sem áll a rendelkezésére. Rengeteg olyan adat létezik ugyanakkor, amelyek alapján könnyen elképzelhető, hogy a kép alkotója lehet akár Munkácsy Mihály is.
A Vérvád témája, a nyílt antiszemitizmus, a zsidók által elkövetett állítólagos bűnök a napi közbeszéd részét képezték abban az időben, amely Munkácsy fő korszakának számít. „A kép témája és a feltételezett keletkezési idő egybe esik a tiszaeszlári vérvád 1883-as dátumával. A korabeli világsajtó is tudósított a Tiszaeszláron történtekről, így feltehető, hogy Munkácsy a korabeli újságokból értesült a faluban történtekről. Munkácsyt mélyen érintették a társadalmi események, különös érzékenységgel reagált a társadalom bizonyos rétegeinek helyzetére.” – írta lapunk kérdésére a művel foglalkozó szakértő, Végvári Zsófia.
Felvetettük, hogy miként készülhetett el egy ilyen monumentális kép úgy, hogy a műnek és keletkezésének sincsenek nyomai a szakirodalomban és a leírásokban. Végvári elmondta, hogy a festékbe ragadva textilszálakat találtak, amelyből arra következtettek, a művész titokban dolgozott a felkavarónak számító témán, a készülő festményt pedig munka után letakarhatta.
Az orosz kapcsolat
Bár Munkácsy élete jól dokumentáltnak számít, még az utóbbi években is kerültek elő ismeretlen munkái. A festőnek tömegével voltak külföldi megrendelői is, és műkereskedője, Charles Sedelmeyer a mai sztármenedzserek módszereivel dolgozva képeit gyakran már a festőállványról eladta.
Jeff Taylor művészettörténész szerint a Vérvád megrendelője a jelek alapján orosz volt. A titokzatos tulajdonostól származik az információ, hogy a kép Oroszországon át került Finnországba, majd 1917-ben Amerikába.
Az orosz szál, Munkácsy neve és a Vérvád című kép együtt is megjelenik a szakirodalomban, igaz, negatív előjellel. Mégis ez a Munkácsyhoz köthető legerősebb bizonyíték: Az American Jewish Year Book 1913-1914-es évek zsidókat érintő eseményei közt említ egy cikket, amelyben Munkácsy özvegye azt állítja, nem igaz a Novoje Vremja című lap állítása, hogy korábban Munkácsy Mihály festett egy Vérvád című képet. A Kijevszkaja Miszl pedig arról ír, hogy a képet egy gyenge festő készítette azért, hogy a megrendelő gazdag zsidókat zsarolhasson meg.
Munkácsy és a Vérvád feltűnik egy francia újság, a Le Croix 1914-es számában is, igaz, itt is csak úgy, hogy Munkácsyné cáfolja, hogy azt férje festette volna.
A kutatók vélhetően a nem zörög a haraszt elve alapján gyanakodnak orosz megrendelőre, aki szerintük akár a cár is lehetett. Bár direkt bizonyíték erre sincs, de ismert, hogy III. Sándor udvari festője Zichy Mihály volt, aki személyes kapcsolatban állt Munkácsyval, és az elmélet szerint ő továbbíthatta a megbízást kollégájának. Az egyszerre túlfűtötten erotikus és felzaklatóan erőszakos kép valóban nem lett volna idegen a cár ízlésétől, Zichy maga is készített számára pornográf rajzokat, miközben az antiszemitizmus is igen kedvelt nézet volt az országban.
Végvári Zsófia számunkra regényesnek tűnő elmélete szerint a kép lehetett a szakítás oka Munkácsy és sikeres műkereskedője közt. A zsidó származású a Sedelmeyer a feltételezés szerint tudomást szerezhetett a számára felháborító képről, és ezért rúgta fel a gyümölcsöző üzleti kapcsolatot.
Pilátus és a zsidók
Végvári Zsófia esztétikai, stilisztikai alapon is megfeleltetéseket talált a kor Munkácsy-képei és a Vérvád közt. „Munkácsy az 1880-as évek közepén – amikorra a festmény keletkezési ideje tehető stíluskritikai alapon – már túl volt a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota című kompozíción. A festmény kimondhatatlan sikert hozott Munkácsynak, festménye elé zarándokolt Európa, és pár évvel később az Amerikai Egyesült Államok. Festői stílusa ekkorra kiforrott, alakjai kifejező ereje és a festményeinek kompozíciója rembrandti párhuzamokat ér el. A Vérvád című festmény figurái ismerősek a Krisztus Pilátus előtt című festményről. Kompozíciója tökéletesen szerkesztett, a horizontális elrendezés balladaszerűen meséli el az eseményeket. A Krisztus-kép alakjai új történetben élednek újjá, az öreg és a fiatal zsidó arca vagy a tömegben szereplő alakok jól illettek a Vérvád témájának megjelenítéséhez.”
Végvári az adott képen konkrét párhuzamokat is húz a Krisztus Pilátus előtt című kép és a Vérvád egyes szereplői közt. Ezzel magyarázza azt is, hogy nem kerültek elő a Vérvádat megelőlegező vázlatok. A szakértő úgy véli, ezek elkészültek a korábbi nagy képekhez, és az alakokat innen már csak át kellett emelni.
Bár a színpadias kompozíció, a drámai fények és beállítások valóban döbbenetes hasonlóságot mutatnak Munkácsyval, Molnos Péter művészettörténész szerint ezek olyan jegyek, amelyek inkább az akadémista stílusra jellemzőek, nem csak Munkácsyra. „Klasszikus historizáló kompozícióval van dolgunk” – mondta. Molnos szerint a képet láthatóan tanult, jó technikai tudással rendelkező festő készítette. A stílusjegyekre térve úgy folytatta: „A kezek kialakításánál felfedezhetők olyan megoldások, amelyek analógok Munkácsyval. Valószínűbb azonban, hogy akkoriban ez volt a divat. Ez a fajta kvázi hiperrealista megközelítés, a megfestés blikkfangjaival összességében nem jellemző Munkácsyra.” Molnos meglátása szerint nem is Zichy Mihály-képről van szó.
Megkérdőjelezi a magyar szálat a képen kibomló történet is, amelyen nem a tiszaeszlári eset jellemző motívumai tűnnek fel. Míg a vérvádnál az áldozat, akinek haláláért a zsidókat vádolták, 14 éves volt, a festmény nőalakja érett nő. Gömbölyű hasa miatt a főszereplő talán várandós is. A vérvád esetében nem kerültek elő olyan motívumok, amelyek a képen hangsúlyosak: a kézbe szúrt szögek inkább Jézus megfeszítését idézik. (Igaz, művészettörténészek szerint ez a momentum a téma elemelt, szimbolikus megközelítéséből is eredhet.) Molnos úgy vélte, a festmény talán egy Európában kevéssé ismert, jó kezű orosz festő munkája.
Horgony és M
A képet tudományos vizsgálatoknak is alávetették. Végvári elmondta, hogy a kutatók szerencséjére ebben az időben intenzíven fejlődtek a kémiai kutatások, és ennek eredményeképpen néhány évenként jelentek meg új festékek. Az összetevők beazonosításával könnyen megmondható, hogy melyik évben készült az adott festmény. Festékanalízisük szerint a kép 1882 és 1887 közt készült.
A kép infravörös vizsgálatánál felfedeztek egy M betűt a vászon jobb alsó sarkában, amely a sötétedő festékek és a felület szennyeződése miatt halványodott el. A szignó mellett egy horgonyformát is találtak, amelyet a cár jelképeként magyaráztak.
A titokzatos tulajdonos
A történet összességében meggyőző, de a kritikusan közelítve hozzá az is nyilvánvaló: nehezen eldönthető, hogy a bizonyítékok támasztják alá a Munkácsy-teóriát, vagy a tények gravitálnak a nagy vonzóerővel bíró névhez. Annyit le kell szögezni, hogy a legjobb műbírálat is csak valószínűsít: tévedések a nagy múzeumoknál, elismert szakértőknél és jól dokumentált életműveknél is előfordulnak.
A nyomozásban segítene, ha végigkövethetnénk a festmény útját, ennek azonban akadálya, hogy a tulajdonos nem kíván előlépni a homályból. A szakértők annyit mondtak el, hogy a célja egyértelműen a kép értékesítése. Vélekedésük szerint nem magyar, vagy magyar származású emberről van szó, mivel olyan alapvető információkat is kért tőlük, amivel egy magyar rendelkezne.
Jól értesültségre vall ugyanakkor, hogy a titokzatos tulaj éppen akkor döntött az eladásról, amikor Magyarországon a parlamenttől a közbeszédig ismét előkerült az antiszemitizmus. Ilyen körülmények közt pedig talán már nem habozna egy, a témával szimpatizáló, tőkeerős vásárlójelölt. Bár az ár akár 3-400 millió forint is lehet, a vonzerő jelentős, hiszen olyan antiszemita képről van szó, amit feltehetően az egyik legnagyobbra tartott magyar festő készített. A kedves érdeklődők informálása végett annyit hozzá kell tennünk: a kép jelentős restaurálásra szorul.
Forrás:Földes András/Index
0 Megjegyzések