A történet főszereplője egy modern kori inas, aki időt és energiát áldoz rá, hogy akár több száz kilométert utazva a legjobb tanítómestert keresse fel. 

Perjés Zsuzsanna gyerekkora óta szeret mindent, aminek előállításához ügyes kéz, türelem, kitartás, odafigyelés szükséges. Ha valami felkelti az érdeklődését, akkor hajthatatlanul meg akarja tanulni a mesterség minden csínját-bínját. Felkutatja a legjobb mestert, akinek segítő kezei alatt eltanulhatja a számára még ismeretlen kézműves technikát.

A nagy gyerekkori álom az ötvösmesterség volt Perjés Zsuzsanna számára. Azonban anyagi lehetőségek híján, jó ideig csak elérhetetlen célként lebegett a szemei előtt ez az álom. Persze, ahogyan az örökös vágyak, ez is váratlanul teljesült be Zsuzsanna számára. Előtte még számos művészeti ággal megbarátkozott, és hosszabb-rövidebb ideig alázatosan hódolt az adott mesterségnek. Az ikonfestésbe, a fafaragásba, a bútorfestésbe és restaurálásba mind-mind belekóstolt, nem sikertelenül, hiszen több alkalommal kiállításokra hívták meg. Jó szépérzékkel és ügyességgel megáldva minden területen szép eredményeket ért el.


S miután számtalan mesterséget kitanult, a sors vagy a szerencse egy olyan mesterhez sodorta, ahol az ékszerkészítés rejtelmeibe kapott betekintést. Megtanulta a tűzzománc technikával készült ékszerek előállítását. Végre az álom megközelíthető távolságba került, hiszen az a fajta forrasztás, illetve előállítási módszer, amiket alkalmazott, nagyon közeli az ötvösök technikájához. Tanulása nem csak a készítésre terjedt ki, hanem a történelmi múltba is bele kellett mélyülnie, hiszen különböző korokhoz kapcsolódó ékszereket készítettek. Végre azzal foglalkozhatott, ami nagyon vonzotta, ám anyagi válságba kerülve nem tudta finanszírozni tovább a tanulmányát, és befejezni kényszerült a tűzzománc művességet.

Ezután keveredett egy hagyományőrző társulathoz, ahol másik nagy kedvencével kezdett mélyebben megismerkedni: a fémmegmunkálással. Úgynevezett hajfonatkorongokat kezdett készíteni, vele párhuzamosan a bőrművességbe is belemerült. Tarsolyokat, illetve fém-bőr kombinált korongokat készített, amivel kiállítása volt többek között a Vajdahunyad várban is. Termékeinek nagy része iparművészeti zsűrizettek. Kárpátalján minden évben öt napos rendezvény keretén belül gyermekeknek adja át tudását és tapasztalatát, ami már láthatóan nem kétséges, hogy meglehetősen sokrétű.


Ha valaki azt hiszi, hogy ez a sok-sok mesterség már nem fokozható, az nagyon téved. Ami a legnagyobb sikert és elismerést hozta az életében, ami még igen friss tudás a kezében, az a tojáspatkolás. Csak néhány hónapja készít elsősorban megrendelésre, kovácsolt vaselemek díszítette hófehér tojás-szépségeket. Azért, hogy ez a fajta tojásdísz ne csak egy bizonyos időszakra korlátozódjon, olyan patkolással látja el, amely által az év bármely szakaszában ajándék lehet szeretteink számára. Vannak fabergé tojások (ékszertartónak elkészített tojás), csillagjeggyel ellátott tojások, mesterségeket szimbolizáló tojások (pl. vadászat, borászat) és történelmi alakokat megidéző tojások. Nagy kézügyesség és türelem dolga a precíz tojáspatkolás, de mint mondja, látni ahogyan valaki boldogan átveszi az elkészült darabot, nos azért érdemes ezzel az aprólékos munkával foglalkozni.

Zsuzsanna ráadásul azért is boldog, mert azzal foglalkozhat nap mint nap, amit szeret. Bár láthatóan egy szép ívű pályát futott be eddigi élete folyamán, mégis azt mondja, hogy még csak az útja elején jár. Mit lehetne neki kívánni? Erről a szép mesterségekkel kikövezett útról ne térjen le soha és továbbra is azzal foglalkozhasson, amiben a legnagyobb örömét leli!