Az X-faktor énekesnője, Janicsák Veca nem veri nagy dobra magánéletét, most azonban elárult néhány részletet az egy éve tartó kapcsolatáról, amiben nagyon boldog.

Janicsák Vecát az X-faktor versenyzőjeként ismertük meg, és fantasztikus hangjával belopta magát a szívünkbe. Az énekesnő nem éli nyilvánosan az életét, éppen ezért magánéletéről is keveset tudni. Állítása szerint szeretné megóvni szerelmét a nyilvánosságtól, mert nincs szükségük arra, hogy mások véleményt alkossanak róluk vagy kibeszéljék őket. A civil életben ugyanúgy járnak kézen fogva az utcán, mint bárki más, nyilvános eseményekre azonban nem viszi magával párját. Lassan egy éve tart kapcsolatuk, aminek titka Veca szerint az, hogy egyikük sem taktikázik, és nincs titkolózás sem.

Veca szerelme mellett igazán nőnek érzi magát és szerinte többet hoz ki belőle a férfi, mint amit ő saját magából. Tökéletes boldogsága hátterét biztosítja az is, hogy párja mindenben támogatja, mellette áll, elfogadja a munkáját és felnéz rá. Az énekesnő jövőbeli terveibe is beavatta az olvasókat, melyek szerint 25-30 éves kora körül szeretne családot alapítani, de semmit sem szeretne elsietni. 30 éves korára szeretné már tudni, mi az, amivel megkeresheti az a pénzt, amivel 40 éves kora fölött kiélvezheti korábbi munkája gyümölcsét.

Veca szerint szükséges, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a munka és a magánélet között - ez egy nehéz, de korántsem lehetetlen feladat. Ehhez azonban meg kell tanulni az ajtón kívül hagyni a munkát, hogy otthonunkban már ne azzal foglalkozzunk.

Forrás: Napiász Online