Egy új könyv szerint Hitler diktátorrá válásában a német hadseregben eltöltött ideje jelentette a fordulópontot; az 1918-1919-es müncheni időszak alatt megszerzett tudást és képességeket - úgymint a politikai tisztogatásokat - a Führer a hatalomra jutásakor hasznosította, s erre az időre tehető antiszemita nézeteinek "kikristályosodása" is. 

 Adolf Hitler 1918. november 21-én, tíz nappal az első világháborút lezáró compiegne-i fegyverszünet után ezredének müncheni helyőrségében jelentkezett, ahol megkapta fejadagját, az egy hónapra szóló 40 márkát és egy meleg alvóhelyet, ami különösen jól jött a hideg téli estéken. Évekkel később Hitler azt mondta, valamikor az első világháború végén fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy politikusnak áll. Valójában 1918 végén Hitler még egészen biztosan úgy gondolkodott, hogy ameddig csak lehet, katona marad; még másfél évnek kellett eltelnie, míg Hitlert búcsút mondott katonai karrierjének. Ez volt az az időszak a náci vezető életében, amely eleddig a legkevesebb figyelmet kapta a Führer életét tanulmányozó történészektől.

Ezek a történészek évtizedeken át kutatták, hogy az önjelölt festőből hogyan vált kegyetlen diktátor, és a fiatal Hitlert milyen hatások érték politikai pályafutásának ezen időszakában. A kudarcokkal teli linzi iskolaévei, esetleg a szintén sikertelen bécsi próbálkozásai, vagy az első világégés benyomásai jelentették a fordulatot? Othmar Plöckinger salzburgi történész egy későbbi időszakra teszi Hitler „eszmélését”. Plöckinger úgy látja, hogy az 1918-1920-as, Münchenben töltött időszak formálta át Hitler személyiségét, ekkor erősödött meg addigi látens antiszemitizmusa, itt vált „antibolsevikká és szerezte meg azt a tudást, amit a náci párt vezetőjeként később hasznosított”.

A történész szerint ezt több apró, Hitler életéből ismert mozzanat is alátámasztja. Hitler már ebben az időben ismertséget szerzett magának nagy ívű, nagy tömegek előtt elmondott beszédeivel, megtanult riválisai ellen harcolni, s szorgosan látogatta az antibolsevista, a demokrácia végéről álmodozó szélsőjobboldali kurzusokat. Plöckinger szerint az iskolapadot 16 éves otthagyó Hitler olyan „kulcskompetenciákat” sajátított el 1918 és 1920 között, amelyek birtokában megtanulta, hogyan kell egy nagyobb mozgalmat irányítani.

A katona-Hitler politikai pályafutásának kezdete 1919 tavaszára datálódik. Ebben az időben a bajor város forrongott: április 7-én a radikális szocialisták kikiáltották a Bajor Tanácsköztársaságot és szovjet mintára megkezdték a „Vörös Hadsereg” szervezését. A legtöbb, Hitler oldalán harcoló katona azonban nem csatlakozott a forradalmi alakulathoz, ahogy a Führer is a köztársaság ellenében foglalt állást. Hitler ekkor a Reichswehrben szolgált (a Harmadik Birodalom fegyveres haderejének elnevezése hivatalosan 1935-ben lett Wehrmacht) mint a felderítés (Aufklärungskommando) hírszerzője.

1919 májusának elején – véres harcok után – a német Reichswehr csapatai és a jobboldalhoz kötődő milíciák elfoglalták a bajor fővárost, majd több száz köztársaság-szimpatizánst válogatás nélkül legyilkoltak. A megtorlás egész Münchent elérte. Hitler – aki ellenezte a forradalmat – ezredében a vizsgálóbizottság tagja lett, s minden olyan esetet kivizsgált, amikor valakiről kiderült, hogy belépett a Vörös Hadseregbe. A vádemelések sokszor csupán szóbeszédeken és a puszta gyanún alapultak: így járt például August Klumpf, akit „kormányellenes tevékenység népszerűsítésével vádoltak”, de végül megúszta a felelősségre vonást.

Plöckinger szerint Hitler ebben az időben már ismerte és előszeretettel nyúlt a politikai tisztogatás eszközéhez; hamarosan abszolút hatalmat szerzett, kezdetben a náci párt előfutárának tartott Német Munkáspárton (DAP) belül, ahova mentora, az alapító Anton Drexler invitálására lépett be. Ideológiai ébredése is erre az időszakra tehető: a politikailag megbízhatónak tartott Hitlert 1919 júliusában ezrede elküldte egy antibolsevista képzésre, amit a Reichswehr Információs és Propaganda Osztálya szervezett. A címében ártatlanul hangzó előadások (Nevelés és politika; A német gazdaság fejlődése 1871 óta) helyszínei az antiszemitizmus melegágyának számítottak, ahol jórészt antibolsevista és a Weimari Köztársaságot kevésbé jó színben feltüntető kijelentések hangzottak el.

A lechfeldi táborban Hitler – aki ekkor már nyíltan hirdette szélsőjobboldali eszméit – olyan hadifoglyokkal találkozott, akiket „bolsevik és spartakista eszmékkel fertőztek meg”. Ekkor körülbelül 150-en hallgatták meg Hitlernek a békefeltételekről, az ország talpra állításáról és a kapitalizmusról szóló okfejtését, amelyben már a „zsidó kérdés” is előkerült, Münchenben pedig személyesen adott át a katonáknak propagandaanyagokat. Hitler politikai pamfleteket is írt, például az európai gyarmatosítás kérdésében, valamint egyik levelében a judaizmus ellen agitált, és azt fejtegette, hogy a zsidók nem vallási, hanem faji közösséget alkotnak, jogaikat pedig szűkíteni kell, mielőtt végleg el nem törlik.