Fiatalok megöltek egy hatvanéves férfit Miskolcon szerdán, a rendőrség elfogta őket - tájékoztatta a Borsod, Abaúj, Zemplén Megyei Rendőr, főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI, t.
(MTI) - Gaskó Bertalan közölte: egy 18 és egy 16 éves fiatal támadt rá a férfira, akit olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A nyomozók kilenc órán belül elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítottakat, és azt a 19 éves fiatalt is, akit bűnpártolással gyanúsítanak.
A rendőrség emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezi a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

0 Megjegyzések