Nyíregyháza - Folyamatosan végzik a kisfeszültségű elektromos hálózat javítását a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken, de egyes településrészeken még mindig nem állt helyre teljesen a szolgáltatás - közölték az érintett önkormányzatok szerdán az MTI-vel. Néhány helyen a fagyasztókban megromlott hús okoz gondokat, egyes települések ipari üzemei pedig még mindig áramra várnak.
(MTI) - Az E.ON korábbi közleménye szerint kedd délutánra a középfeszültségű hálózatban 99 százalékos arányban elhárították a rossz időjárás okozta üzemzavart. Valamennyi érintett településre visszakapcsolták az áramot, néhány fogyasztói helyen kisfeszültségű hálózati vagy egyedi hiba miatt továbbra sincs szolgáltatás.
A szolgáltató a beérkező jelzések alapján összesíti, hogy hány településen, illetve fogyasztási helyen van még áramszünet.
Berencsi Béla, Ibrány független polgármestere az MTI-nek elmondta: a kisváros nyolcvan fogyasztási helyét érinti még az áramkimaradás, ezeken a helyeken hetedik napja nincs áram. Aggregátorokat állítottak munkába, két-három óránként cserélgetik őket egymás között az emberek.
A polgármester szerint ennél is nagyobb probléma, hogy egy hűtőházban és egy háromszáz embert foglalkoztató ipari üzemben továbbra sincsen áram. Az áramkimaradás miatt leolvadt fagyasztókban megromlott a hús, a lakosságtól összegyűjtik és Nyíregyházára szállítják megsemmisítésre. A lakosságot mobil hangosbemondó tájékoztatja arról, hol lehet leadni a megromlott húsárut.
A lakosok a leadásról igazolást kapnak, amellyel később kártérítési igényüket is érvényesíthetik - tette hozzá Berencsi Béla.
Paszabon a háztartások mintegy harminc százalékában van áram. Tíz aggregátorral járnak házról házra annak érdekében, hogy a fagyasztószekrények és a hűtők minimális energiaellátáshoz jussanak - mondta el Tajthy Péter (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI érdeklődésére. A községben szerda estig várhatóan már mindenhol lesz áram.
Gávavencsellő három utcájában nincs még szolgáltatás, egy baromfitelepet pedig még mindig aggregátorról látnak el árammal. A település nagy részén keddre virradóra állt helyre a szolgáltatás: a fűteni nem tudó lakosokat éjjeli melegedőhely várta, és üzembe állítottak egy fagyasztószekrényt is a húsáru és egyéb romlandó élelmiszerek hűtésére - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
A dél-nyírségi Balkányon mintegy 2500 fogyasztót érintett a rendkívüli időjárás okozta áramkimaradás. Pálosi László (Fidesz-KDNP) polgármester közlése szerint leginkább a fűtés hiánya okozott problémát, az átmeneti melegedőket azonban kevesen vették igénybe, mert az érintettek nagy része rokonoknál és ismerősöknél húzta meg magát.
A várost övező tanyavilágban ennél valamivel jobb volt a helyzet, mivel az ott élők kályhákkal tüzeltek, így őket nem érintette annyira érzékenyen az áramellátás hiánya - tette hozzá a polgármester.

0 Megjegyzések