Február 2–3. között újból megrendezik a már hagyományos székelyudvarhelyi Esküvő Expót a Rákóczi Centerben. A kétnaposra bővített kiállításon ezúttal több mint ötven vállalkozás, cég vesz részt.

4_bTekintettel a nagy érdeklődésre, idén kétnapos lesz az esküvői kiállítás
Szombaton, február 2-án 11 órakor nyit meg az udvarhelyi Esküvő Expó: a 900 négyzetméteres kiállítófelületen több mint ötven szakcég és vállalkozás kínálja majd portékáit és szolgáltatásait. „Célunk az esküvőszervezés minden szegmensét lefedni, az eljegyzéstől a nászéjszakáig. Továbbá, bár pozitív visszaigazolásként értékeltük a más régiókból való vállalkozások jelentkezését, kiemelten fontos számunkra, hogy a helyi cégeknek biztosítsunk bemutatkozási lehetőséget” – mondta el a megrendezendő expó kapcsán Kusztura Szabolcs szervező. A kiállító cégeket 17 kategóriába sorolták a szervezők: lesznek borászatok, cukrászdák, kozmetikusok és fodrászok, zenekarok, éttermek, tánciskolák, ékszerészetek, dekorációval foglalkozó cégek, menyasszonyi- és férfiruha-kölcsönzők stb.
Újdonság, hogy idén a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvvezetői osztályának jóvoltából kétnyelvű tájékoztató szórólapot is kapnak a látogatók. „Mivel szinte minden szegmens képviselteti magát a kiállításon, az ide ellátogató fiatal párok minden, még megválaszolatlan kérdésre választ kaphatnak, illetve jó alkalom ez azért is, mert a hasonló profilú vállalkozásokkal egyazon időben találkozhatnak, így a számukra legmegfelelőbb ajánlatot választhatják ki” – magyarázta Égei Csilla esküvőszervező. A szakember egyébként azt tanácsolta: a házasodni vágyó pároknak érdemes időben, egy-másfél évvel a nagy nap előtt hozzálátni a szervezéshez.
Az Esküvő Expó tehát szombaton 11, vasárnap pedig 10 órától este 7-ig tart nyitva. Szombaton délután 4 órától esküvőiruha-bemutatóra, vasárnap ugyanebben az órában pedig esküvőiruha- és fehérnemű-bemutatóra várják az érdeklődőket, de a két nap során lesz táncbemutató, illetve sorsolás is.
Forrás.szekelyhon.ro