Saját könyvének veszprémi bemutatójára érkezett a miniszter, de nem talált parkolóhelyet.
Tilosban parkolt Navracsics,de nem büntették meg
Először a Veszprémi Napló online kiadása számolt be az esetről. A tudósító szerint azon a helyen, ahol a miniszter autója tilosban állt meg, a rendőrök büntetni szoktak. Általában.
Most azonban barátságosan fényképeztek néhányat, aztán távoztak. Igaz, közben megjelent maga a miniszter is, aki - látva a fotoriporternek öltözött rendőröket - egy barátságos mosoly kíséretében odábbállt. Mármint az autójával.
A Naplóban megjelent jegyzet alapján az Origo megkereste a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM). Onnan azt a választ kapta, hogy az intézkedő rendőrök megelégedtek azzal, hogy gazdáik elvitték a tiltott helyről autójukat, és sem Navracsics Tibort, sem a többi sofőrt nem büntették meg.

0 Megjegyzések