Mohamed Murszi egyiptomi elnök a CNN televíziónak adott vasárnapi interjújában támogatásáról biztosította "a szíriai nép akaratát", hogy Bassár el-Aszad elnök ellen vádat emeljenek háborús bűnök miatt.

MTI - Murszi kifejtette: miután véget ér a vérontás, a szíriai nép számára új fejezet kezdődik, független parlamentet és kormányt választhat majd. Ily módon maguk a szíriaiak fogják eldönteni, mi legyen azok sorsa, akiknek a lelkén népellenes bűnök száradnak.

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy lehetségesnek tartja-e a szíriai elnöknek a hágai törvényszék elé állítását, azt felelte, hogy a szíriai nép ugyanazt akarja, amit az egyiptomi nép. Ezzel arra utalt, hogy az egyiptomi nép is bukott elnökének, Hoszni Mubaraknak az elítélését óhajtja.

Murszi ebben az interjújában nem pontosította, kiket tekint jelenleg a "szíriai nép" valódi képviselőinek.

Az AFP ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy Bassár el-Aszad vasárnap saját rendezési tervet ismertetett a nyilvánosság előtt. Ebben ismét világossá tette, hogy nem mond le, s kifejtette, hogy Szíriában nem a hatalom és ellenzéke között dúl a harc, hanem a nép és a gyilkosok, a haza és ellenségei között. Az amerikai külügyminisztérium szerint a szíriai államfő terve "a valóságtól elrugaszkodott".