Kétnapos konferencián mutatkoznak be az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont archívumai és gyűjteményei január 17–18-án.
A „Megőrzés-Kutatás-Megosztás" című rendezvényen a látogatók az MTA BTK
archívumai, gyűjteményei, könyvtárai történetével, valamint a
gyűjtemények adatbázisba rendezésének tervével is megismerkedhetnek.
Zsúfolásig megtelt az MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet Zenetudományi Intézetének
Bartók-terme a kutatóközpont gyűjteményeit bemutató konferencia első
napján. "Kincs, amelyet kutatni, gondozni, feldolgozni kell" –
hangoztatta az archívumok és gyűjtemények jelentőségéről szólva Csépe Valéria. Az Akadémia főtitkárhelyettese köszöntőjében a korszerű feldolgozás fontosságáról is beszélt.
Az eseményt megnyitó beszédében Fodor Pál főigazgató
elmondta: a kutatóközpont távlati terve egy adatbank létrehozása,
amelynek révén a gazdag gyűjteményekben őrzött anyagok digitalizálva
közkinccsé válhatnak. "Az érdeklődőkkel való megosztásuk: közfeladat" –
fogalmazott.
Paládi-Kovács Attila akadémikus a társadalom iránti felelősségre hívta fel a figyelmet. "Védeni kell a feledéstől, amit lehet" – emelte ki a Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának elnöke.
"A konferencia egyik célja, hogy a különböző kutatóintézetekben dolgozó
szakemberek jobban megismerhessék egymás munkáját – mondta az
mta.hu-nak a konferenciát szervező Dalos Anna. A kutató a Lendület-pályázat
támogatásával modern zenei archívum kialakításán dolgozik, amelyhez a
rendezvényeken elhangzottakat is fel kívánja használni. – Nagyon
fontosnak tartom az eszmecserét, hiszen a kollégák óriási tapasztalattal
rendelkeznek. Hasznos megismernünk, hogy a különböző humán tudományok
kutatói milyen problémákkal szembesülnek, hiszen hasonló gondok nálunk
is felmerülhetnek."
A Lendület program kiválósága
idén további tanácskozásokat tervez: a zeneszerző halálának ötvenéves
évfordulóján a szakemberek emlékkonferencia keretében tekintik át Lajtha
László munkásságát. Az eseménnyel egy időben, február 16-n nyílik meg a
Lajtha László-emlékszoba is, március 14-én pedig a hetvenéves Jeney
Zoltán életművéről tartanak tanácskozást.
0 Megjegyzések