A Székelyudvarhelyi Díszgalambászok és
Kisállattenyésztők Egyesülete háromnapos kisállat-kiállítást rendez a
hétvégén a Septimia Szabadidőközpont tornatermében.
A január 18. és 20. között immár 104. alkalommal megrendezett
kiállítás reggel 9-től délután 6 óráig tekinthető meg. Ez alkalommal 35
kiállító összesen 470 kisállatot mutat be, a különleges fajtájú
galambok, tyúkok és nyulak mellett papagájokat, tengerimalacokat,
mosómedvét és hüllőket is. A rendezvény utolsó napján, vasárnap a
szabadidőközpont parkolójában börzére is sor kerül, ahol vásárolni is
lehet majd az ott lévő állatokból – tudtuk meg Báncs Ernőtől, az
egyesület elnökétől.
Mindemellett a kiállítást megelőzően, csütörtökön az állatok közül a
galambok, nyulak és tyúkok megmérettetnek. A fajták minősítését
Brassóból, Kézdivásárhelyről és Segesvárról érkező bírák végzik, akik a
kisállatok küllemét, tartását, méreteit is pontozzák. A győztes
állattenyésztőket pár héten belül díjazzák majd – tette hozzá az elnök.
0 Megjegyzések