Benyújtották 2013-as évi
költségvetés-tervezetüket a székelyudvarhelyi önkormányzatnak alárendelt
kulturális intézmények. A város idei költségvetésének elfogadását
leghamarabb februárban tárgyalhatja majd az önkormányzati
képviselő-testület.
A
városvezetőség egyelőre tárgyalásokat folytat a könyvtár egyik
épületszárnyának tulajdonosával, időközben nem terveznek felújításokat
az épületen
A tavalyihoz hasonló szűkös évre rendezkednek be az udvarhelyi
kulturális intézmények: számottevő felújítási munkálatok, nagyobb
összegű eszközbeszerzés sehol nem lesz. Mint arról már írtunk, a
kultúrmenedzserek kiértékelését követően a versenyvizsgák meghirdetéséig
az intézményvezetők ideiglenes szerződést kötöttek a fenntartóval, így
az év elején Nagy Pál a színház, Elekes Gyula az Udvarhely Táncműhely,
Szabó Károly pedig a városi könyvtár igazgatását vállalta. „Az
ideiglenesen kinevezett igazgatók által javasolt költségvetés-tervezet a
második félévtől módosítható, amennyiben az állások betöltése után az
új menedzsereknek más elképzeléseik vannak” – mondta el Bálint Attila, a
székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense. Az idei
költségvetés elfogadására leghamarabb februárban kerülhet sor, hisz az
erre vonatkozó határozattervezetet csupán az országos költségvetés
elfogadása után 45 nappal lehet előterjeszteni, tájékoztatott az
illetékes.„Semmilyen jelentős beruházás nem szerepel az általam leadott költségvetés-tervezetben, hisz nem tervezek hosszú távra” – magyarázta Szabó Károly, aki korábban elmondta: az ideiglenes felkérés után nem pályázza meg újból a városi könyvtár vezetői tisztségét. „Bár sok mindenre volna szükség, minden más felújítás előtt legfontosabb az ingatlan helyzetének tisztázása lenne, hisz amennyiben a város nem vásárolja vissza a tulajdonosoktól a nekik visszaítélt épületszárnyat, nem érdemes befektetni” – tette hozzá. Az önkormányzat tárgyalásokat folytat a Kőkereszt téri ingatlan tulajdonosaival, Bunta Levente polgármester az üggyel kapcsolatosan úgy fogalmazott: a városvezetőség számára prioritás lenne a helyzet mielőbbi rendezése, hisz időközben az érintett épületszárny használatáért bért kell fizetnie a városnak.
A Művelődési Ház, a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Táncműhely főkönyvelője az idei költségvetés-tervezetet január 14-én nyújtotta be a fenntartónak, a javasolt összegek kevéssel nagyobbak, mint a tavaly. „A fenntartási költségek mellett beruházásokra a színház 23 ezer (egy alumíniumdobogóra és egy kamerára), a táncműhely 10 ezer (egy fényerősítőre), a Művelődési Ház pedig 5 ezer (a Zöld Ház program megvalósíthatósági tanulmányára) lejt javasolt” – mondta Csont Izolda főkönyvelő. Összességében a Művelődési Ház kérne a tavalyinál többet a fenntartótól: a 300 ezer lejt az épület oszlopainak felújítására fordítanák.
„Valamivel több pénzt kértünk idén, mint tavaly, hisz a Kossuth Lajos utcai épület bérleti díját már saját költségvetésünkből kell fizetnünk” – avatott be a részletekbe Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója. A kötelező költségek mellett az intézmény a biztonsági rendszer fejlesztésébe fektetne be, így a tavalyihoz képest hozzávetőleg 15 százalékkal nagyobb összeget javasoltak. „Az intézmény bevételének növekedésével nem számolunk , hisz azt tapasztaltuk, hogy a magyarországi pályázati források beszűkültek. A jegyeladásokból származó bevételt viszont szeretnénk a 2012-es szinten tartani” – tudtuk meg. Miklós Zoltán meglátása szerint egyébként még távlati dolog a költözés: bár a város a múzeumnak szánja a tavaly megvásárolt Haberstumpf-villát, az épület átfogó felújításra szorul.
„Arra törekszünk, hogy a múzeum jelenlegi épületét karbantartsuk, hisz a költözés lehetősége csak két, de inkább három év múlva lenne lehetséges. A Kossuth utcai ingatlan tulajdonosával született egy megegyezés, így, hacsak valaki sürgősen meg nem vásárolja, a Habertsumpf-villa elkészültéig maradhatunk az épületben” – tette hozzá. Mindezek mellett a múzeumnál arra törekszenek, hogy „emberi körülmények” között tartsák a bérelt ingatlant is, így a tervek szerint idén a homlokzat felújítására is sort kerítenének.
Forrás.szekelyhon.ro
0 Megjegyzések