Egyeztetéseket kezdeményez a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel, mert álláspontjuk szerint nincs jogi akadálya annak, hogy továbbra is a BKV szolgálja ki a városhatárokon túlnyúló buszjáratokat.

MTI - A szakszervezet hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a BKV az átszervezéssel, és egyes járatok alvállalkozásba adásával együtt olyan teljesítmény-csökkenést szenved el, amely miatt egy teljes autóbusz-telephelyet bezárhatnak és ezer ember elveszítheti a munkáját.

Az NFM korábban azzal indokolta az agglomerációs járatok elvételét, mert a BKV belső szolgáltatónak minősül, ezért nem láthatja el ezt a feladatot. A szakszervezet azonban úgy látja: az érvényben lévő EU szabályozás és a hazai hatósági megállapodások, valamint a BKK-val kötött közszolgáltatói szerződés lehetővé teszi, hogy továbbra is a BKV lássa el ezt a feladatot.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium múlt pénteken közölte az MTI-vel, hogy május elsejétől kilenc agglomerációs települést érintő autóbuszjáratokat vesz át a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK), illetve a BKV-tól a Volánbusz. A szaktárca jogszabályi kötelezettségre hivatkozva hozta meg a döntést, mivel a személyszállítási szolgáltatásokról szóló, tavaly elfogadott törvény és az erre vonatkozó uniós rendelet alapján a BKV belső szolgáltatónak minősül, ezért 2013. május 1-jétől Budapesten kívül nem láthat el közszolgáltatási feladatokat.