„Gyöngyökkel gyökereztél” címmel Gyöngy Enikő zománc- és ötvösművész képeiből és ékszereiből nyílik kiállítás január 18-án (pénteken) 17 órakor a DMK Józsai Közösségi Házában (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9.).
Köszöntőt mond: Somogyi Béla alpolgármester. A kiállítást megnyitja: Láposi Terka. Közreműködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes.
A kiállítás február 18-ig látogatható munkanapokon 10-19 óráig, szombatonként 9-13 óráig.   
 
Gyöngy Enikő 1963-ban született Debrecenben. 1983 óta foglalkozik tűzzománccal. Érdeklődése kezdettől az ősi aranyműves zománctechnikákra, ezen belül is kiemelten a rekeszzománc művelésére irányul. Mesterei: Cs. Uhrin Tibor, Makoldi Sándor, Kátai Mihály festőművészek, Pap Gábor művészettörténész és Molnár V. József magyarságkutató. Fő tevékenységi területe a rekeszzománc képek és rekeszzománc ékszerek készítése.
1987-től 1998-ig tagja a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesületnek, megalakulása óta tagja a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának, majd 1998-tól a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete iparművészeti tagozatának. 1993-ban kezdte el tanítani a zománcművességet a Debreceni Művészeti és Kézműipari Szakiskolában (ma: Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola). 1997-ben létrehozta a zománcművészet egykori rangjának helyreállítását célzó alkotóközösséget, a Gyöngy-Ház Zománcműhelyt, melynek munkájában tanítványai és gyermekei is részt vesznek.
Gyöngy Enikő szakmai zsinórmértéke az alkotásban a Szent Korona. Nem pusztán úgy, mint zománcművészeti remekmű vagy áhitattal szemlélt történelmi relikvia, hanem számára a teljesség kifejezője.

A kiállítást ihlető ima:
„Fehér rózsa Mária,
gyöngyökkel gyökereztél,
arannyal bimbóztál.
Ég szülted Földedet,
szülted Szent Annát,
Szent Anna szülte Máriát,
Máriám szülte kicsi fiát.
Házunk szögletén négy angyal őröz
kakasszóllástól piros hajnal hasadtáig,
ablakunkba Boldogasszon,
az ajtóba Jézus Krisztus...”
(Tánczos Vilmos gyűjtéséből)

Gyöngy Enikő így vall a zománcművészethez fűződő kapcsolatáról:  
„Mindig is érdekelt, honnan erednek a gyöngyök. Akár személyes értelemben, akár mint a tenger kincsei…A választ a népi imádságainkban találtam meg, hiszen közös a gyökérzetünk. Amikor rátaláltam a zománcra, és alkotni kezdtem, hamar rájöttem, hogy nem én „találom ki” a képek tartalmát. Megszólított egy gondolat, és makacsul visszatért, nem hagyott nyugodni. A Máriaság, a Szűzanya, mint téma, kezdettől ilyen volt: számtalan módon „jelentette magát”, amikor az ékszerrel foglalkoztam/foglalkozom, a „könnyei” képében, mint gyöngyök, vagy egész gyöngysorok. A kiállítás címéül választott sor egy gyönyörű archaikus népi imádságból való. Amikor elolvastam Tánczos Vilmos könyvében, mélységesen megérintett, s ekkor értettem meg, hogy honnan a közös gyökérzet: ilyen személyes, ilyen közvetlen számomra az alkotás, mint amilyenek ezek a belülről fakadó vallomások, olyan közvetlenek, mint amilyen áttétel nélküliek a Teremtőhöz, a Fiához, vagy éppen az Édesanyjához szóló ősi fohászok. Minden zománc egy-egy személyes ima, amin keresztül nem csak én üzenek…”