Akkor még nem hittem volna, hogy 40-50 év múlva tükörjeget már csak a villamosmegállókban illetve a családi okokból bővítendő jégcsarnokban találunk arany áron.
Amikor fatornyos szülőfalumban (a görög katolikusok Mekkájában) mit sem tudva az azóta elátkozott, visszasírt, megint elátkozott s jelenleg más logók és lobogók alatt újra építeni szándékozott valódi diktatúra idején, a lábunknál minimum két számmal nagyobb, újságpapírral (Szabad Nép, Népszabadság) bélelt bakancsainkra szegelt - heti cseréjével jelentős bevételt indukálva a spicc-sarokvasat, jancsiszeget s a luxust megtestesítő patkót árusító üzletnek, s a fent nevezett eszközöket lábtyűinkre apró szögekkel felerősítő helyi Csoszoginak, nem beszélve a testvéri (később baráti) Szovjetunióból Dunapentele -Sztálinváros-Dunaújváros (hazánkat a vas és acél országává tenni hivatott) kohójába vasércet és meddőt szállító uszályok személyzetéről, s tartalmukat a föld méhéből felszínre hozó rövid, de boldogtalan életű, nem is mindig önkéntes vájárokról - fémeszközökkel sarkunkon egyensúlyozva hasítottuk a jeget télen (s szikráztattuk a még ritka betonjárdán jég híján bizonyítva a szovjet acél s a magyar betont együttes fölényét a büdös imperialistáknak), majd mikor begyógyultak az első ún. kurblis korimmal az udvarunkon némi földmunkával (gereblye) és a slag által kijuttatott víz (a téli hideg által történt) megkeményítésével létrehozott „nyitott jégcsarnokban” lefutott kísérleti kűrjeim során szerzett nyolc napon túl gyógyuló sebeim, s vidáman bandáztunk a csónakázó tavon, a fellocsolt suli udvaron, a „Boros" Bika mögötti Vörös Meteor pályán s egyebütt filléres forró citromos teát vagy forralt bort szürcsölgetve a korabelinél 10-20 évvel régebbi slágereket hallgatva (igaz, Rittbergereket nem szúrtunk le, hisz akkor már és még nem volt divat a rasszizmus), nem hittem volna, hogy 40-50 év múlva tükörjeget már csak a villamosmegállókban illetve a családi okokból bővítendő jégcsarnokban találunk arany áron.
S miközben többed magammal tojós galambként totyogok a („jaj, de magas, jaj, de magas" nem tudom kinek 20 %) díszköveken, melyeket az eszement fakivágások fűrészporából akár ki is párnázhattak volna, csak az vigasztal, hogy nagy a család. Ha egyik korizik (bővül a jégcsarnok - 20 %), a másik lovagol (lovardát a Latinovits Színház helyére - 20 %), a harmadik tanulhatna zenét (kipofozhatják az omladozó Zenedét - 20 %), a negyedik buta és bot lábú (Pallagon már szinte felépült az Akadémia - 20 %), az ötödik hegymászó szeretne lenni (hegyet Debrecennek, „Friss Rádió Projekt" - 20 %), a hatodik űrhajós (kicsit bővítjük a repteret - 20 %), de mivel nem esik messze az alma a fájától (vagy ha igen, az gyanús), az egyetem bővítésére semmi esély.
Amikor fatornyos szülőfalumban (a görög katolikusok Mekkájában) mit sem tudva az azóta elátkozott, visszasírt, megint elátkozott s jelenleg más logók és lobogók alatt újra építeni szándékozott valódi diktatúra idején, a lábunknál minimum két számmal nagyobb, újságpapírral (Szabad Nép, Népszabadság) bélelt bakancsainkra szegelt - heti cseréjével jelentős bevételt indukálva a spicc-sarokvasat, jancsiszeget s a luxust megtestesítő patkót árusító üzletnek, s a fent nevezett eszközöket lábtyűinkre apró szögekkel felerősítő helyi Csoszoginak, nem beszélve a testvéri (később baráti) Szovjetunióból Dunapentele -Sztálinváros-Dunaújváros (hazánkat a vas és acél országává tenni hivatott) kohójába vasércet és meddőt szállító uszályok személyzetéről, s tartalmukat a föld méhéből felszínre hozó rövid, de boldogtalan életű, nem is mindig önkéntes vájárokról - fémeszközökkel sarkunkon egyensúlyozva hasítottuk a jeget télen (s szikráztattuk a még ritka betonjárdán jég híján bizonyítva a szovjet acél s a magyar betont együttes fölényét a büdös imperialistáknak), majd mikor begyógyultak az első ún. kurblis korimmal az udvarunkon némi földmunkával (gereblye) és a slag által kijuttatott víz (a téli hideg által történt) megkeményítésével létrehozott „nyitott jégcsarnokban” lefutott kísérleti kűrjeim során szerzett nyolc napon túl gyógyuló sebeim, s vidáman bandáztunk a csónakázó tavon, a fellocsolt suli udvaron, a „Boros" Bika mögötti Vörös Meteor pályán s egyebütt filléres forró citromos teát vagy forralt bort szürcsölgetve a korabelinél 10-20 évvel régebbi slágereket hallgatva (igaz, Rittbergereket nem szúrtunk le, hisz akkor már és még nem volt divat a rasszizmus), nem hittem volna, hogy 40-50 év múlva tükörjeget már csak a villamosmegállókban illetve a családi okokból bővítendő jégcsarnokban találunk arany áron.
S miközben többed magammal tojós galambként totyogok a („jaj, de magas, jaj, de magas" nem tudom kinek 20 %) díszköveken, melyeket az eszement fakivágások fűrészporából akár ki is párnázhattak volna, csak az vigasztal, hogy nagy a család. Ha egyik korizik (bővül a jégcsarnok - 20 %), a másik lovagol (lovardát a Latinovits Színház helyére - 20 %), a harmadik tanulhatna zenét (kipofozhatják az omladozó Zenedét - 20 %), a negyedik buta és bot lábú (Pallagon már szinte felépült az Akadémia - 20 %), az ötödik hegymászó szeretne lenni (hegyet Debrecennek, „Friss Rádió Projekt" - 20 %), a hatodik űrhajós (kicsit bővítjük a repteret - 20 %), de mivel nem esik messze az alma a fájától (vagy ha igen, az gyanús), az egyetem bővítésére semmi esély.
Szakál György
0 Megjegyzések