Hónapok óta nem mozdult ki a holtpontról a
Borvizek útja projekt során ejtett kivitelezési hibák javításának ügye, a
rosszul elvégzett munkálatok lajstroma egyre csak bővül, a fürdőhelyek
állapota romlik, a projekt fővállalkozója pedig tönkrement.
A
kivitelezési hibáktól hemzsegő és az időjárás által is kikezdett
felújított fürdőszakaszt a rongálók sem kímélik. Múlt év végén betörték
az egyik zárt öltöző ajtaját.
Továbbra sem oldódott meg a Borvizek útja projekt során ejtett
kivitelezési hibák ügye, a munkálatokat viszont a hiányosságok miatt nem
vették át az érintett települések önkormányzatai, így a szentegyházi
sem, amely a projekt homoródfürdői szakaszának a kedvezményezettje.
Amint arról korábban már beszámoltunk, Homoródfürdőn számos hibát és
hiányosságot vettek jegyzőkönyvbe a múlt év második felében, ez azóta
tovább bővült, szinte a teljes kudarc jellemzi a kivitelezési
munkálatokat: rosszul rögzített nehéz reklámpannók és kerítések,
meghibásodott közvilágítás, a hiányos szigetelés miatt már a
felújításkor sem működő borvizes gyógyfürdő vagy a medence körül
felgörbült járólapok is részei a hibákról készült feljegyzéseknek. A
hibák sorát gyarapítja a Mária-forrásnál végzett munkálat is, amelynek
során rosszul illesztették a földbe helyezett két betongyűrűt és a
szigetelést sem végezték megfelelően. Ezek miatt az elmúlt télen hat
hétre elapadt a forrás, de az óta is csak akadozva működik. Múlt héten
is elapadt, majd a kifolyó csap alatt, lábmagasságban tört fel a víz a
forrásból – magyarázta Rus Sándor szentegyházi polgármester. A legégetőbb tennivaló viszont a felújított szakaszon felhasznált faanyag megóvása lenne, ugyanis lepattogzott róla a lakkozás, így viszont a tél tönkreteheti a faelemeket. Nemrég egy újabb hibát is felfedeztek Homoródfürdőn, a kivitelezés során ugyanis a források mögött húzódó sétány alatt futó csatorna egyik nyílását az út szintjére történő emelés helyett teljesen betemették, így most fel kellett szedni a sétány kockakőburkolatát, hogy hozzáférjenek a csatornához. A projekt temesvári fővállalkozója által tett ígéretek ellenére az elmúlt hónapokban semmilyen előrelépés nem történt a javítások ügyében, sőt a közel ötmillió eurós összértékű Hargita megyei projekt munkálataival megbízott temesvári vállalkozás időközben fizetésképtelenségi eljárás alá került.
Nem bíznak a fővállalkozóban
Múlt héten volt egy megbeszélés a megyei tanácsnál, amelyen a kivitelező cég képviselője és a felszámolóbiztos is megjelent, megígérve, hogy azonnal kifizetik egy alvállalkozónak a javítási munkálatok költségét, ha a megbízást kiadó fejlesztési minisztériumtól megkapják a javításra szánt pénzeket. Csakhogy a viszontagságos sorsú projekt kivitelezése során többször is pénzügyi problémákba keveredő temesvári vállalkozásban már nem bízik senki, a javítási munkálatokra ugyan több cég is tett le árajánlatot, de csak akkor végzik ezt el, ha egy követelésengedményezési szerződés értelmében egyenesen ők kapják meg szakminisztériumtól a javítási költségek értékét, és nem a temesvári cégen keresztül zajlik majd a pénzügyi tranzakció – tudtuk meg Rus Sándortól, aki szintén jelen volt a múlt heti megbeszélésen.
A következő lépés az, hogy a projektben érintett minden településen aktualizálják a kivitelezési hibák jegyzőkönyveit, kibővítve azokat az időközben felbukkanó újabb hibákkal és hiányosságokkal, majd – amennyiben a fejlesztési minisztériumban is jóváhagyják a követelés átruházására vonatkozó szerződés megkötését – tavasszal megkezdődhet a javítási munkálatsorozat – fejtette ki a szentegyházi polgármester, úgy becsülve, hogy két hónapon belül minden kivitelezési hiba ki lesz javítva. Az eljárásba azonban sem a projekt által érintett települések önkormányzatainak, sem a megyei tanácsnak nincs lényeges beleszólása, ugyanis a tizenhárom Hargita, illetve Kovászna megyei települést összekötő, többségében Európai Uniós forrásokból finanszírozott projekt munkálatainak megrendelője a fejlesztési minisztérium.
A Borvizek útja Szejkefürdői szakaszán elvégzett munkálatokkal sincs minden rendben, a többszöri határidő-módosítás ellenére mégis összecsapottnak tűnik a kivitelező cég által elvégzett munkálat. Dobai Pataky Virág, a polgármesteri hivatal fejlesztési osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, a szejkefürdői munkálatok során ejtett hibák felmérése és összesítése még folyamatban van, amiről már most tudnak, hogy elsősorban a sétányok mentén kihelyezett kültéri bútorzat állapotával vannak problémák, de még nem tudni, hogy ezek a használat vagy a kivitelezési hibák miatt alakultak ki. A sétányokat egyelőre hó fedi, így nem lehet tudni, hogy azokon megjelent-e valamilyen kivitelezési hiba, ezek esetében meg kell várni a hóolvadást, illetve a zöldövezetek állapotának felmérésével is meg kell várni a tavaszt – mondta el a városháza fejlesztési osztályának vezetője.
Forrás.szekelyhon.ro
0 Megjegyzések