Egy fontos tengeri növény terjeszkedését és regenerációját illetően állatokra támaszkodik, amelyek elfogyasztják magvait, majd ürülékükkel óceánszerte szétszórják.
A közönséges tengerifű (Zostera marina) magvai életben maradnak és kicsíráznak, amikor három hal-, egy teknős- és egy madárfaj elfogyasztja őket – mondja Sarah Sumoski, a Marine Ecology Progress Series folyóiratban megjelent vizsgálat társszerzője.
A közönséges tengerifű és rokonai fontosságát nehéz lenne elbagatellizálni, hiszen a növények globálisan kétszer annyi szenet képesek eltárolni, mint a világ mérsékelt és trópusi erdei – mutatta ki egy másik vizsgálat. Mindez pedig rendkívül fontos tulajdonság, mivel az emberiség egyre több szén-dioxidot juttat a légkörbe. A tengerifűmezők – melyek a sekély vízben nőnek az óceánfenéken – emellett különféle hal- és rákfajoknak nyújtanak menedéket, valamint maguk is táplálékul szolgálnak olyan változatos állatfajoknak, mint a manátuszok és a kacsák.
Eme állatok emésztőrendszerébe jutva a tengerifűmagok nagy távolságokat tehetnek meg, és kiterjedt mezőket hozhatnak létre. Sumoski vizsgálata kiderítette, hogy a búbos réce több mint 19,5 kilométerre is elszállíthatja a magokat, melyek az utazás után még mindig képesek kicsírázni.
Ez az első vizsgálat, ami kimutatja, eme magok hogyan boldogulnak, miután több állatfaj emésztőrendszerébe kerülnek. Az elfogyasztott magok némelyikének csíraképessége még Sumoskit is meglepte, különösen az egyik halfaj esetén, amely általában tengerifüvekkel táplálkozik és nagyon jól fel van készülve a növényi anyagok lebontására.
A vizsgálat eredményei segítenek a kutatóknak, hogy a közönséges tengerifüvet visszatelepítsék Virginia part menti öbleibe. Az 1930-as években pusztító betegség és egy óriási hurrikán gyakorlatilag teljesen eltüntette eme mezőket, amelyek a tengeri élővilágnak igazi menedéket nyújtanának. A környezeti hatás olyan mértékű volt, hogy eltűntek azok a fésűkagylók is, melyek addig jelentős helyi halászati ipart láttak el nyersanyaggal.
Az utóbbi 15 évben a kutatók tengerifűhajtásokat telepítettek és több millió magot szórtak el a part menti öblökben. Mostanra 17 négyzetkilométernyi, buja tengerifűmezők övezik eme öblöket. A kutatók úgy vélik, hogy a halak és más élőlények segítik a növények terjedését a betelepített területeken túl. Ezért abban reménykednek, hogy az állatok a jövőben is elősegítik a tengerifű szóródását.
Matt Harwell tengerifű-ökológus, aki nem vett részt a tanulmányban, elmondta, nem újdonság, hogy az állatok egy helyütt elfogyasztják a magvakat, majd máshol szabadulnak meg tőlük, ahol egyes magok kicsírázhatnak. „Új eredménynek számít, hogy ezt a folyamatot a világ nagy részén megtalálható tengerifűfajnál figyelték meg. A populációs dinamika felmérése nagyon fontos annak megismeréséhez, milyen a mezők egészségi állapota, élettartama és ellenálló képessége, különösen, mivel a legfrissebb becslések szerint a globális tengerifű-veszteség évente mintegy hét százalék."
A közönséges tengerifű és rokonai fontosságát nehéz lenne elbagatellizálni, hiszen a növények globálisan kétszer annyi szenet képesek eltárolni, mint a világ mérsékelt és trópusi erdei – mutatta ki egy másik vizsgálat. Mindez pedig rendkívül fontos tulajdonság, mivel az emberiség egyre több szén-dioxidot juttat a légkörbe. A tengerifűmezők – melyek a sekély vízben nőnek az óceánfenéken – emellett különféle hal- és rákfajoknak nyújtanak menedéket, valamint maguk is táplálékul szolgálnak olyan változatos állatfajoknak, mint a manátuszok és a kacsák.
Eme állatok emésztőrendszerébe jutva a tengerifűmagok nagy távolságokat tehetnek meg, és kiterjedt mezőket hozhatnak létre. Sumoski vizsgálata kiderítette, hogy a búbos réce több mint 19,5 kilométerre is elszállíthatja a magokat, melyek az utazás után még mindig képesek kicsírázni.
Ez az első vizsgálat, ami kimutatja, eme magok hogyan boldogulnak, miután több állatfaj emésztőrendszerébe kerülnek. Az elfogyasztott magok némelyikének csíraképessége még Sumoskit is meglepte, különösen az egyik halfaj esetén, amely általában tengerifüvekkel táplálkozik és nagyon jól fel van készülve a növényi anyagok lebontására.
A vizsgálat eredményei segítenek a kutatóknak, hogy a közönséges tengerifüvet visszatelepítsék Virginia part menti öbleibe. Az 1930-as években pusztító betegség és egy óriási hurrikán gyakorlatilag teljesen eltüntette eme mezőket, amelyek a tengeri élővilágnak igazi menedéket nyújtanának. A környezeti hatás olyan mértékű volt, hogy eltűntek azok a fésűkagylók is, melyek addig jelentős helyi halászati ipart láttak el nyersanyaggal.
Az utóbbi 15 évben a kutatók tengerifűhajtásokat telepítettek és több millió magot szórtak el a part menti öblökben. Mostanra 17 négyzetkilométernyi, buja tengerifűmezők övezik eme öblöket. A kutatók úgy vélik, hogy a halak és más élőlények segítik a növények terjedését a betelepített területeken túl. Ezért abban reménykednek, hogy az állatok a jövőben is elősegítik a tengerifű szóródását.
Matt Harwell tengerifű-ökológus, aki nem vett részt a tanulmányban, elmondta, nem újdonság, hogy az állatok egy helyütt elfogyasztják a magvakat, majd máshol szabadulnak meg tőlük, ahol egyes magok kicsírázhatnak. „Új eredménynek számít, hogy ezt a folyamatot a világ nagy részén megtalálható tengerifűfajnál figyelték meg. A populációs dinamika felmérése nagyon fontos annak megismeréséhez, milyen a mezők egészségi állapota, élettartama és ellenálló képessége, különösen, mivel a legfrissebb becslések szerint a globális tengerifű-veszteség évente mintegy hét százalék."
0 Megjegyzések