A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó
rendezvénysorozat záróköve immár tíz éve az a gálaműsor, amelyet azok
tiszteletére szerveznek, akik Udvarhelyszék kultúrájáért éltek, haltak,
illetve jövőt remélve, benne élnek ma is.
Idén „post mortem életműdíjban” részesült Zenglitzky Zoltán televíziós rendező, szerkesztő, operatőr, fotográfus, „értékőrzésért” Zagyi Ferencet, a székelykeresztúri művelődési ház nyugalmazott igazgatóját jutalmazták, „értékteremtésért” a Farkaslakán élő, de több településen is aktív zenepedagógus-házaspárt, Major Magdát és Lászlót, „a közösségért, a Székelyföldről és a szórványról kialakuló kép továbbításáért, annak hiteles médiajelenlétért” a Székelyföldi Regionális Stúdió munkaközösségét jutalmazták. Az „értékközvetítés” érdekében kifejtett következetes munkálkodásért P. Buzogány Árpádot, a Hargita Megyei Hagyományőrzési forrásközpont munkatársát, írót, költőt, szerkesztőt tüntették ki.
A gálaműsoron elsőként Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szólt, aki a közelmúltban találkozott a gagauz kisebbség küldötteivel. A Gagauz Autonóm Területen (Moldávia) élő kisgyerekek az első verset oroszul tanulják, a másodikat románul, s csak majd a harmadikat ótörök anyanyelvükön. Ilyen szempontból „az autonómia számunkra cél ugyan, de addig is fontos eszköz a kultúra, hiszen a mi gyermekeink magyarul tanulják az első verset, a másodikat, a harmadikat, s talán azután jönnek az egyéb nyelvek.”
Ambrus Lajos nyugalmazott tanár, költő, szerkesztő, a Firtos Művelődési Egylet elnöke a Himnusz szerzőjének a Kölcsey Kálmánhoz írott Parainesis-t idézve jutott el arra a következtetésre, hogy „a kultúra a mi lelkünk”, az intelmek sorsunk ábráját jelentik, de „a székely nép a saját sorsát még nem találta ki”, viszont a kultúra, a művelődés, a művészetek által „az örök Ábel szólal meg bennünk”. Saját és sajátos értékeink magtartására és közvetítésére, számvetésre és tervezésre is jók az ilyen alkalmak. „Az a szép ebben a találkozásban, hogy nincsen mögötte politikai hatalom, hanem jórészt a civilszervezetek és a széki kulturális élet jeles személyiségei hozzák létre a partnerszervezetekkel és az önkormányzatokkal és a megyei tanáccsal közösen” – folytatta a gondolatsort a harmadik megszólaló, Szőcs Endre, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa, az Udvarhelyszék Kultúrális Egyesület vezetője.
A gálaműsorhoz megfelelő keretet az éppen tíz éve kitüntetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia szolgáltatta. Az együttes – Haáz Sándor vezényletével – ismert repertoárjából egy reprezentatív keresztmetszetet mutatott be, s mint mindig, nagy sikerrel örvendeztette meg az est közönségét a „csengő gyermekhangok” által. A tíz évvel ezelőtti Filiből ma már csak két régi tag énekelt, ami azt jelzi, hogy megvan a folytonosság és az új tagfelvételekkel időnként frissül és teljesen cserélődik a társaság. Székelyudvarhelyen egyébként ez volt a 34. szereplésük a harmincegy év alatt.
Zenglitzky Zoltán a székelyudvarhelyi televíziózás be nem teljesült nagy ígéreteként él az utókor emlékezetében. Ő volt az első udvarhelyi élő adás rendezője a városban, később saját riportjaival, dokumentumfilmjeivel hívta fel magára a szakma figyelmét. 1965. május 11-én született Udvarhelyen, és 1997. szeptember 1-jén hunyt el autóbalesetben. A ma Benedek Elek nevét viselő iskolában kezdte tanulmányait, a Kós Károly szakközépiskolában érettségizett, majd a matricagyárban kezdett dolgozni. A fotózás volt a mindene, már diákkorától, vallják erről az időszakról szülei, ismerősei. Tagja lett az Orbán Balázs nevét viselő fotóklubnak, közben önképzéssel fejlesztette magát. Számtalan fényképfelvétel bizonyítja, hogy kísérletező ifjúként képes volt a valóságból kiragadni és újszerűként megörökíteni azt a hangulatot, látványt, ami az emberi szem számára pillanatnyira villan csak meg. Érdeklődése sokrétű volt. Főként néprajzi és szociofotói jelzik, hogy a népi értékek és a hétköznapok néha elszomorító, máskor torz vagy éppen felemelő valósága kimeríthetetlen gazdagságot jelentenek, csak észre kell venni – látni és láttatni.
Zagyi Ferenc mintegy negyven éven át töltött be kultúrához kapcsolódó állásokat Székelykeresztúron. A művelődési háznak nemcsak igazgatója volt, hanem a lelke is egyúttal, hiszen műkedvelő-színjátszást szervezett, rendezett és játszott is a darabokban. „A világot jelentő deszkákon, ahol nagyon nehéz helytállni” a legnagyobb sikert Fodor Sándor Megőrizlek című regénye dramatizált változatával aratta a ’80-as években, amikor Keresztúron és a környező falvakban – ahová ritkán vagy soha nem jutott el hivatásos társulat – egyaránt kedvelték. Nyugdíjazása után is tovább szolgált, a város fennállásának 550. évfordulójára készítette el Székelykeresztúr kulturális krónikáját (2009), amelyben száznegyven esztendő közművelődési dokumentumait dolgozta fel.
Major Magda zenetanárként, kultúraszervezőként, karnagyként, a régizene népszerűsítőjeként alkotott maradandót. Férje, Major László zenetanárként, karnagyként dolgozva mutatkozik meg a nagyközönség előtt, de emellett igen elismert oboista, aki a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi művészeti szakközépiskolában is oktat. Számos tanítványa végzett konzervatóriumot, középiskolás diákjait gyakran látni a városi és megyei fórumokon, koncerteken, kiállítás-megnyitókon. Farkaslakán élnek, ottani jelenlétük is kulturális kisugárzással bír, „zenei biztonságtudatot” nyújt a községnek. Major tanár új csak úgy – hobbiból – mindig fúvókát farag a neveltjeinek az oboáikhoz. Egy jó nádnyelves fúvóka, akár két évig is eltarthat, amennyiben nem gyakorolnak a hangszeren, de a rendeltetésszerű igénybevételtől napok alatt elhasználódik. A négy évtizedes pedagógusi munkából mintegy tizenhat hónap telt nádfaragással. A többi pedig dallal és zenével.
Másfél évtizeddel ezelőtt, amikor az Illyés Közalapítvány támogatásával létrehozták az anyaországgal szomszédos régiók televízió-stúdióit, senki nem gondolt arra, hogy jön majd egy baloldali kormányzat, amely már nem lát fantáziát ezek működtetésében és támogatásában. A határon túli műhelyek közül a Székelyudvarhelyi Regionális Stúdió volt az, amely e tizenöt éven át végig fennmaradt és a mostani MTVA számára dolgozik, sőt állandó műsora van a magyar közszolgálati csatornákon. Jakab Endre stúdióvezető vette át a díjat, hangsúlyozva, hogy az érdem az egész csapaté, akiket nem lehet még egy csoportkép erejéig sem összegyűjteni, hiszen nemcsak Udvarhelyszéket járják, hanem az egész Székelyföldet és a szórványt is Dél-Erdélyben. „Általában 150-200 ezer ember látja a műsorainkat, de az sem ritka, hogy másfél millió nézőhöz jut el az általunk készített üzenet. Reménykedünk és szívósan dolgozunk azon, hogy hiteles képet adjunk a régiónkról.”
P. Buzogány Árpád közművelődési szakember azt a díjat vehette át, „értékközvetítéséért”, amelyet az ő javaslatára hoztak létre öt esztendővel ezelőtt. A Székelyhon.ronak és az Udvarhelyi Híradónak is dolgozó Buzogány eredetileg magyar szakos tanár lenne, de inkább a kultúraszervezést és -őrzést választotta hivatásául. Ír, szerkeszt, szervez, járja Udvarhelyszéket. Őróla elmondható, hogy számára itt található a teljes világ: minden leírt sora Udvarhelyszékhez köthető. Ezidáig 17 önálló kötete jelent meg, az általa szerkesztett, lektorált, „szakértett” kiadványok száma és értéke nehezen lenne felbecsülhető.
A Magyar Kultúra Napjához kötődő események kilenc napon át zajlottak Udvarhelyszéken.
Forrás.szekelyhon.ro
0 Megjegyzések