Klapka Györgynek is vannak kudarcba fulladt üzletei, de a dióbiznisz nem ezek közé tartozik. Néhány hét alatt hatvanegymillió forintot termelt neki saját diótelepe.

Kevesen tudják, de Klapka György az aranykereskedelem mellett hosszú évek óta foglalkozik diótermeléssel. A minőségi portékára óriási a kereslet, amit jól mutat az is, hogy idén több mint hatvanmillió forintot kasszírozott a karácsonyt megelőző időszakban.

– Óriási előnye a diónak, hogy már szeptemberben megjelenhetünk vele a piacon, azt pedig tudni kell, hogy a biznisz kilencven százaléka karácsony előtt bonyolódik le – mondja az üzletember. – Eközben a raktárkészletünk sem csekély: most is van pár tonna pucolt diónk egy jeges kőházban, ami akár nyolc hónapig eláll. Bármikor tudunk szállítani a megrendelőknek. Karácsony előtt hatvan tonna diót adtunk el, amiért 210 ezer eurót, vagyis nagyjából hatvanegymillió forintot kaptunk.

Klapka elmesélte, hogy a busás bevétel harmadát visszaforgatja a vállalkozásba, a többit pedig befekteti.

– A diótermelés sincs ingyen, körülbelül húszmillió forintot tesz ki az éves rezsink. A többi már haszon, de ezt is forgatom: vagy a többi vállalkozásomba, vagy antik dolgokba fektetem.

A táncosból lett üzletember közben abból sem csinál titkot, hogy dörzsöltsége ellenére nem minden válik arannyá, amihez hozzáér.

– Tízből hat üzlet nem sikerül, azaz annak a négy sikeresnek kell behoznia a többi veszteségét. Sok mindennel foglalkoztam már: annak idején szállítottam Romániába lisztet és cukrot, de hat hónap alatt másfél millió dollárt vesztettem, mert az ottaniak loptak, csaltak, én pedig nem beszélek románul.

De vajon mit tesz Klapka, ha ilyen hatalmas összeget bukik?

– Megrázom magam, és otthagyok csapot-papot, aztán már bele is vágok a következő üzletbe – árulta el sikerének egyik legfontosabb alapszabályát az „Aranyember”.