130 évvel ezelőtt, 1882. december 16-án született Kodály Zoltán zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Kodály Zoltán 65 éves születésnapján (1948)
Munkásságát többek között Corvin koszorúval (1930), Kossuth-díjjal (1948, 1951, 1957) ismerték el.
Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn játszott, édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt.
A galántai népiskolában (1888–1892) és a nagyszombati érseki főgimnáziumban (1892–1900) végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesen érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakára, valamint az Eötvös Kollégiumba. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. Zeneszerzéstanára Koessler János volt. Az iskola hangversenyein bemutatták c-moll nyitányát (1899) és Esz-dúr trióját (1899). Erről később elkészült legelső (igen jó) kritikája egy Pozsonyi lapban. 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként.
Doktori disszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéről írta 1906-ban. Ugyanekkor ismerte meg Vikár Béla fonogram-gyűjteményét, és ennek hatására döntötte el, hogy falura megy népdalokat gyűjteni. Kutatásai elején ismerkedett meg a hozzá hasonló utakon járó Bartók Bélával, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva. Október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. Ezután fél éves bonni és párizsi tanulmányútra indult. Itt ismerkedett meg Claude Debussy zenéjével. 1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet-, 1908-tól a zeneszerzés tanárává nevezték ki.
1909 és 1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Erre az időszakra esik például hegedű-cselló Szonátája (1914), vagy gordonkára írt Szólószonátája (1915). Vokális alkotásaiban mindenekelőtt a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett. Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költők, Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálint verseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még a költők életében nem létezett. De a kortárs irodalom is felkeltette érdeklődését: Ady Endre verseit éppúgy megzenésítette, mint barátja, Balázs Béla vagy Móricz Zsigmond alkotásait. Mindezek mellett a dalainak köszönhetjük a nyelv hajlamaihoz alkalmazkodó prozódia megszületését is.
Az első világháború kitörése nemcsak műveinek nyugat-európai terjedését akadályozta meg, hanem a falusi gyűjtések folytatását is. A Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az ő népnevelő-népművelő eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot. Mindkettő a katolikus egyházzene megreformálására, valamint a zenei nevelés színvonalának emelésére vállalkozott. Kodály úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál műveket. A Háry János daljáték (1925–27), a Marosszéki táncok (1930), a Galántai táncok (1933). A Psalmus Társaságban már Európa és Amerika hangversenytermeibe is eljutott. A Felszállott a páva (1938–39) és a Concerto (1934) eleve külföldi megrendelésre készült: előbbi az amszterdami Concertgebouw, utóbbi a Chicagói Filharmonikusok ötven éves jubileumára.
A harmincas években a nagyzenekari alkotások mellett Kodály álma is valóra válhatott: a népdal megszólalt a hangversenypódiumon és az Operaházban. 1925-ben induló dalestjein számos népdalfeldolgozása hangzott fel a Magyar népzene sorozatának tíz-tíz kötetéből, s ebben jelentős szerepet vállalt néhány kitűnő magyar énekművész.
A nagy változást a Székely fonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalra épül. Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. A magyarság néprajza számára 1937-ben megírta A magyar népzene című népzene-történeti összefoglalását. Kodály arra is rávilágított, hogy zenetörténeti emlékek hiányában a magyar zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz, és ezzel Magyarországon is meghonosított egy új diszciplínát, az összehasonlító népzenetudományt.
A Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet ő „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében (1937), és felvettette az óvodai zeneoktatás ötletét is (Zene az óvodában, 1941). E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára: elsőként a kétszólamú éneklésbe bevezető Bicinia Hungarica (négy kötet, 1937–1942) látott napvilágot. A harmincas-negyvenes évek fordulóján Kodály terve: az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelése, a kormányzat és a főváros részéről is támogatást kapott. 1938-ban harminckét vezető értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen. 1940-ben Norvégia német megszállása feletti döbbenet hatására zenésítette meg Weöres Sándor versét, a Norvég leányokat. Forradalmi Petőfi-kórusai (Csatadal, Rabhazának fiai, Isten csodája) pedig a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét hirdette egy olyan korban, amely egyre inkább kiszolgáltatta magát az elnyomó német hatalmaknak.
1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta. 1944-ben és 1945-ben zsidókat próbált menekíteni.
A második világháborút követően Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Számos közéleti feladatot kapott: a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé választották, s kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé. Az 1945-ös választásokat követően az alakuló Nemzetgyűlés, mint kiemelkedő közéleti szereplőt, kilenc másik személlyel együtt külön törvény alapján meghívta képviselőnek a parlamentbe, amit el is fogadott. 1946 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztségét töltötte be, 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnökévé választották.
1947-ben a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben pedig újból Nyugat-Európában járt. 1965-ben két hónapot töltött Amerikában, és olyan régi és új emigránsokkal találkozott, mint Serly Tibor zeneszerző és Würtzler Arisztid hárfaművész. Külföldi útjain népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Kodály Zoltán 1967. március 6-án szívroham következtében hunyt el Budapesten.
Kodály Zoltán sírja Budapesten. Farkasréti temető. Pátzay Pál alkotása.
Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult.
Elgondolása szerint a jó zenész kellékei négy pontban foglalhatók össze: 1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van. … Az első két pontra a szolfézs és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan és formatan tanít. Szükséges kiegészítés: minél sokoldalúbb gyakorlati zenei tevékenység: kamarazene, karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó zenész.
Budapesten a korábbi Körönd viseli a nevét (Kodály-körönd). Nevét számos oktatási intézmény viseli szerte a Kárpát-medencében. Emlékét a Trianonban elszakított területeken is kegyelettel őrzik.
Kodály Zoltánról, mint emberről annyit el kell mondani mindenképp, hogy mint nemzetközi hírű szaktekintélyt, a hatalom az ötvenes években nem bántotta. Akin csak lehetett, segített, és embereket mentett meg a kitelepítéstől. Az 1956-os megtorlások idején is az emberek mellé állt, nem vált a Kádár-rendszer kiszolgálójává.
Rákosi Mátyás mindenható diktátornak nagyon csípte a szemét a Himnusz, főleg azért, mert Istennel kezdődött. Felkérte Kodályt, hogy szerezzen zenét egy új Himnuszhoz, a vers megírására Illyés Gyula kapott felkérést. Kodály közölte a „megrendelővel”, hogy nem kell másik Himnusz, nem kell másik zene, jó az, ami van. Új Himnusz-verset Illyés Gyula sem írt. Mostanában viszont valakik nagyon át akarják dolgozni… Állítólag az új feldolgozás el is készült.
Kodály Zoltán: Fölszállott a páva című művének címét kölcsönvéve jelenleg zajlik a Duna Televízióban egy nagyszabású, színvonalas népzene- és néptánc vetélkedő, amelynek döntőjére szombaton (december 15-én) kerül sor. A döntőt három közszolgálati csatorna is közvetíteni fogja 18,35 órai kezdettel.
Munkásságát többek között Corvin koszorúval (1930), Kossuth-díjjal (1948, 1951, 1957) ismerték el.
Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn játszott, édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt.
A galántai népiskolában (1888–1892) és a nagyszombati érseki főgimnáziumban (1892–1900) végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesen érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakára, valamint az Eötvös Kollégiumba. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. Zeneszerzéstanára Koessler János volt. Az iskola hangversenyein bemutatták c-moll nyitányát (1899) és Esz-dúr trióját (1899). Erről később elkészült legelső (igen jó) kritikája egy Pozsonyi lapban. 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként.
Doktori disszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéről írta 1906-ban. Ugyanekkor ismerte meg Vikár Béla fonogram-gyűjteményét, és ennek hatására döntötte el, hogy falura megy népdalokat gyűjteni. Kutatásai elején ismerkedett meg a hozzá hasonló utakon járó Bartók Bélával, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva. Október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. Ezután fél éves bonni és párizsi tanulmányútra indult. Itt ismerkedett meg Claude Debussy zenéjével. 1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet-, 1908-tól a zeneszerzés tanárává nevezték ki.
1909 és 1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Erre az időszakra esik például hegedű-cselló Szonátája (1914), vagy gordonkára írt Szólószonátája (1915). Vokális alkotásaiban mindenekelőtt a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett. Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költők, Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálint verseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még a költők életében nem létezett. De a kortárs irodalom is felkeltette érdeklődését: Ady Endre verseit éppúgy megzenésítette, mint barátja, Balázs Béla vagy Móricz Zsigmond alkotásait. Mindezek mellett a dalainak köszönhetjük a nyelv hajlamaihoz alkalmazkodó prozódia megszületését is.
Az első világháború kitörése nemcsak műveinek nyugat-európai terjedését akadályozta meg, hanem a falusi gyűjtések folytatását is. A Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az ő népnevelő-népművelő eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot. Mindkettő a katolikus egyházzene megreformálására, valamint a zenei nevelés színvonalának emelésére vállalkozott. Kodály úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál műveket. A Háry János daljáték (1925–27), a Marosszéki táncok (1930), a Galántai táncok (1933). A Psalmus Társaságban már Európa és Amerika hangversenytermeibe is eljutott. A Felszállott a páva (1938–39) és a Concerto (1934) eleve külföldi megrendelésre készült: előbbi az amszterdami Concertgebouw, utóbbi a Chicagói Filharmonikusok ötven éves jubileumára.
A harmincas években a nagyzenekari alkotások mellett Kodály álma is valóra válhatott: a népdal megszólalt a hangversenypódiumon és az Operaházban. 1925-ben induló dalestjein számos népdalfeldolgozása hangzott fel a Magyar népzene sorozatának tíz-tíz kötetéből, s ebben jelentős szerepet vállalt néhány kitűnő magyar énekművész.
A nagy változást a Székely fonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalra épül. Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. A magyarság néprajza számára 1937-ben megírta A magyar népzene című népzene-történeti összefoglalását. Kodály arra is rávilágított, hogy zenetörténeti emlékek hiányában a magyar zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz, és ezzel Magyarországon is meghonosított egy új diszciplínát, az összehasonlító népzenetudományt.
A Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet ő „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében (1937), és felvettette az óvodai zeneoktatás ötletét is (Zene az óvodában, 1941). E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára: elsőként a kétszólamú éneklésbe bevezető Bicinia Hungarica (négy kötet, 1937–1942) látott napvilágot. A harmincas-negyvenes évek fordulóján Kodály terve: az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelése, a kormányzat és a főváros részéről is támogatást kapott. 1938-ban harminckét vezető értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen. 1940-ben Norvégia német megszállása feletti döbbenet hatására zenésítette meg Weöres Sándor versét, a Norvég leányokat. Forradalmi Petőfi-kórusai (Csatadal, Rabhazának fiai, Isten csodája) pedig a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét hirdette egy olyan korban, amely egyre inkább kiszolgáltatta magát az elnyomó német hatalmaknak.
1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta. 1944-ben és 1945-ben zsidókat próbált menekíteni.
A második világháborút követően Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Számos közéleti feladatot kapott: a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé választották, s kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé. Az 1945-ös választásokat követően az alakuló Nemzetgyűlés, mint kiemelkedő közéleti szereplőt, kilenc másik személlyel együtt külön törvény alapján meghívta képviselőnek a parlamentbe, amit el is fogadott. 1946 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztségét töltötte be, 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnökévé választották.
1947-ben a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben pedig újból Nyugat-Európában járt. 1965-ben két hónapot töltött Amerikában, és olyan régi és új emigránsokkal találkozott, mint Serly Tibor zeneszerző és Würtzler Arisztid hárfaművész. Külföldi útjain népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Kodály Zoltán 1967. március 6-án szívroham következtében hunyt el Budapesten.
Kodály Zoltán sírja Budapesten. Farkasréti temető. Pátzay Pál alkotása.
Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult.
Elgondolása szerint a jó zenész kellékei négy pontban foglalhatók össze: 1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van. … Az első két pontra a szolfézs és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan és formatan tanít. Szükséges kiegészítés: minél sokoldalúbb gyakorlati zenei tevékenység: kamarazene, karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó zenész.
Budapesten a korábbi Körönd viseli a nevét (Kodály-körönd). Nevét számos oktatási intézmény viseli szerte a Kárpát-medencében. Emlékét a Trianonban elszakított területeken is kegyelettel őrzik.
Kodály Zoltánról, mint emberről annyit el kell mondani mindenképp, hogy mint nemzetközi hírű szaktekintélyt, a hatalom az ötvenes években nem bántotta. Akin csak lehetett, segített, és embereket mentett meg a kitelepítéstől. Az 1956-os megtorlások idején is az emberek mellé állt, nem vált a Kádár-rendszer kiszolgálójává.
Rákosi Mátyás mindenható diktátornak nagyon csípte a szemét a Himnusz, főleg azért, mert Istennel kezdődött. Felkérte Kodályt, hogy szerezzen zenét egy új Himnuszhoz, a vers megírására Illyés Gyula kapott felkérést. Kodály közölte a „megrendelővel”, hogy nem kell másik Himnusz, nem kell másik zene, jó az, ami van. Új Himnusz-verset Illyés Gyula sem írt. Mostanában viszont valakik nagyon át akarják dolgozni… Állítólag az új feldolgozás el is készült.
Kodály Zoltán: Fölszállott a páva című művének címét kölcsönvéve jelenleg zajlik a Duna Televízióban egy nagyszabású, színvonalas népzene- és néptánc vetélkedő, amelynek döntőjére szombaton (december 15-én) kerül sor. A döntőt három közszolgálati csatorna is közvetíteni fogja 18,35 órai kezdettel.
0 Megjegyzések