A világ legfontosabb madarának eredete körül rengeteg a kérdőjel. A házityúk életben maradása azon múlhat, hogy sikerül-e megtalálni az ősi, vad változatokat.
A házityúk a világ leggyakoribb madara, és egyben az emberiség legfontosabb fehérjeforrása. Az elmúlt 15 évben folyamatosan nőtt a csirkehús népszerűsége Magyarországon, és hasonló tendencia figyelhető meg a világ más részein is. Az Egyesült Államok lakossága 2009-ben 16 millió tonna csirkehúst fogyasztott el. A Worldwatch Institute idei jelentése szerint az emberiség hústermelése és -fogyasztása általában is gyorsan nő, az elmúlt 10 évben 20 százalékkal emelkedett. A legnagyobb mennyiségben a sertéshús fogy, ezt követik a szárnyasok, majd a marha- és birkahús következik. A húsiparon belül a baromfiágazat nő a leggyorsabb ütemben, 2010-ben 4,7 százalékos növekedéssel elérte a 98 millió tonnát.
A házityúk (Gallus gallus domesticus) volt az első haszonállat, amelynek genetikai állományát (genomját) feltérképezték 2004-ben. Azóta számos kutatás próbált fény deríteni arra, hogy milyen genetikai jellemzők miatt vált ilyen sikeressé a baromfi. A Délkelet-Ázsiában rendszeresen kitörő madárinfluenza-járványok – amelyek miatt már sok millió csirkét kellett elpusztítani – ugyanakkor felhívják a figyelmet a házityúk védtelenségére.
A házityúk eredete körül nagyon sok a bizonytalanság. A kutatók többsége úgy véli, hogy a délkelet-ázsiai bankivatyúktól (Gallus gallus) származik, mások szerint a Gallus nem másik 3 faja, a szürke dzsungeltyúk (Gallus sonneratii), a ceyloni tyúk (Gallus lafayetii) és a gangatyúk (Gallus varius) is szerepet játszott a háziasítás során. Vannak, akik szerint már 8000 éve háziasították, míg mások szerint csak 4000 éve él az ember mellett. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy a domesztikáció egyszer, egy pontból indult ki, vagy párhuzamosan, több helyen történt.
A tyúk ősének keresését nehezíti, hogy könnyen lehet, már nem is él igazi, vad bankivatyúk Ázsiában. A szabadon tartott házityúk ugyanis hibridizálódhat a bankivatyúkkal (tehát képesek szaporodóképes utódot létrehozni). Erre számos jel utal. A bankivatyúk a Himalája nyugati lejtőitől Szumátráig fordul elő. Az eredeti kakasoknak a hátuk közepéről induló hosszú fekete farktollaik vannak, míg a tojóknak nincs tarajuk. A hibridizáció miatt ez megváltozott: a fekete farktoll az indiai kakasoknál az 1960-as évekre eltűnt, ugyanakkor az állatkertekben tartott tojóknál gyakran lehet tarajt megfigyelni.
Az ősök feltérképezésén és megóvásán a házityúk jövője múlhat. A különböző tyúkfajtákhoz képest ugyanis a vadon élő ős változatosabb genetikai állománnyal rendelkezik. Az eredeti állományból származó gének pedig segíthetnek ellenállóvá tenni a tyúkot a különböző betegségek, például a madárinfluenza ellen.
A házityúk (Gallus gallus domesticus) volt az első haszonállat, amelynek genetikai állományát (genomját) feltérképezték 2004-ben. Azóta számos kutatás próbált fény deríteni arra, hogy milyen genetikai jellemzők miatt vált ilyen sikeressé a baromfi. A Délkelet-Ázsiában rendszeresen kitörő madárinfluenza-járványok – amelyek miatt már sok millió csirkét kellett elpusztítani – ugyanakkor felhívják a figyelmet a házityúk védtelenségére.
A házityúk eredete körül nagyon sok a bizonytalanság. A kutatók többsége úgy véli, hogy a délkelet-ázsiai bankivatyúktól (Gallus gallus) származik, mások szerint a Gallus nem másik 3 faja, a szürke dzsungeltyúk (Gallus sonneratii), a ceyloni tyúk (Gallus lafayetii) és a gangatyúk (Gallus varius) is szerepet játszott a háziasítás során. Vannak, akik szerint már 8000 éve háziasították, míg mások szerint csak 4000 éve él az ember mellett. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy a domesztikáció egyszer, egy pontból indult ki, vagy párhuzamosan, több helyen történt.
A tyúk ősének keresését nehezíti, hogy könnyen lehet, már nem is él igazi, vad bankivatyúk Ázsiában. A szabadon tartott házityúk ugyanis hibridizálódhat a bankivatyúkkal (tehát képesek szaporodóképes utódot létrehozni). Erre számos jel utal. A bankivatyúk a Himalája nyugati lejtőitől Szumátráig fordul elő. Az eredeti kakasoknak a hátuk közepéről induló hosszú fekete farktollaik vannak, míg a tojóknak nincs tarajuk. A hibridizáció miatt ez megváltozott: a fekete farktoll az indiai kakasoknál az 1960-as évekre eltűnt, ugyanakkor az állatkertekben tartott tojóknál gyakran lehet tarajt megfigyelni.
Az ősök feltérképezésén és megóvásán a házityúk jövője múlhat. A különböző tyúkfajtákhoz képest ugyanis a vadon élő ős változatosabb genetikai állománnyal rendelkezik. Az eredeti állományból származó gének pedig segíthetnek ellenállóvá tenni a tyúkot a különböző betegségek, például a madárinfluenza ellen.
0 Megjegyzések