„Megújuljatok …” (Efézus 4:23)
Az élet feltétele a folyamatos megújulás. Jaj lenne az embernek és világának, ha az élet képtelen lenne a megújulásra. Ha az ó útán nem jönne az újév, a tél után tavasz, a kikelet, a természet megújulása, mely lehetővé teszi a gyümölcstermő nyár eljöttét, s az őszi betakarítást s ezzel felkészülést a fagyos télre.
A megújulás törvénye minden élőre kötelező: az egyénre, a közösségre, az egyházra és a nemzetre. 1947 óta először látni nemzetünk megújulásának tartós jeleit, fennmaradásának zálogait: a nemzetet szétszabdaló határok feletti nemzetegyesítést; a világszerte szétszóródott magyarság összefogását; területi autonómia megvalósítását a anyaországtól elszakított tömb-magyarságnak; a magyar állampolgárság könnyített megszerzését; a magyar szolidaritás megteremtését. Mindezt egy olyan világban ahol nagy nemzeteket látunk a széthullás állapotában. Az új Alaptörvény/Alkotmány helyesen teszi a nemzeti megújulás sarkkövévé a Szent Koronát. Megújulást nekünk nem új ideológiák, vagy új hatalmi csoportokhoz való csatlakozásunk hozhat, amely bár segíthet, mégis nekünk magyaroknak megújulást csakis az ezeréves sziklaszilárd alapokhoz való visszatérés eredményezhet – melytől az utóbbi százévből legalább hetven éven át elszakíttattuk!
A magyar Korona minősítő jelzője az, hogy „Szent”. Ez felidézi annak mélyen vallásos karakterét. Szent István tudta ezt, s ezért kért koronát a pápától, s építette föl hatalmas erővel Magyarország vallási berendezkedését keresztény alapokon. Hittérítőket hozott be, monostorokat, templomokat, iskolákat épített, egyházmegyéket szervezett. Tudta azt, hogy a hajdani vérszerződés mellett látható „materiális” összefogó eszköz is kell a széthúzásra hajlamos törzseknek. Ezt alkották meg a Szent Korona fogalmában és tanában amely ezer esztendőn át összetartotta a magyart és országát. Nem véletlen az, hogy amint a Szent Koronát megfosztották egyetemes vallási jelentőségétől – a nemzet rögvest pusztulásnak indult, s nemrégen még annak végső kifejlete felé tántorgott.
Ha nem történik meg népünk keresztény reneszánsza – újjászületése, akkor hagyjunk föl minden reménnyel! A vallástörténet kellően bizonyítja, hogy minden nagy történelmi-társadalmi fordulat kezdetén egy, a tömegek lelkében végbement vallási megújulás állt. Így kerülhetett a pogányságban enerválódott Római Birodalom helyébe az energikus Keresztény Európa, így idézhetett elő tektonikus mozgást a Reformáció, így válhatott a Lengyel Katolikus Egyház az ateista, népeket rabságban tartó kommunista impérium ellen a vallás nevében győzedelmes és példamutató ellenállássá. Ezért, amikor vezetőink a nemzet újjáépítésének stratégiáját megfogalmazzák és kifejezik, a sikerhez alapvetően szükséges lenne megtalálni és igénybe venni az egyházak hozzájárulását: segítséget a magyarság lelki ébredéséhez, nemzetünk újjászületéséhez. Enélkül a nemzet jövendő háza csak „fövényre” épülhet!
A mózesi paradigma örökérvényű: hordából népet csak az isteni törvény – hit és erkölcs teremthet! Akik ezt kihagyják tervezésükből, kudarcukért majd csak magukat vádolhatják.
Egy intő példa: Az 1989/90-es rendszerváltásunkból szőrén szálán kimaradt a lelki megújulás igénye és eseménye. Így a rendszerváltók elkövették azt a történelmi hibát, hogy a „gulyáskommunizmus” hitehagyott, materialista és újpogánnyá gyúrt népével akartak valamiféle magasztos „demokráciát” építeni. Most 22 év után mindenki láthatja, hogy ez milyen „eredményekre” vezetett! Ugyanezt a hibát megismételni már több lenne mint tévedés!
Azonban a megindult nemzeti megújulásban – úgy túnik – nem kapott elég hangsúlyt az egyházak szolgálata. Az egyházak mitha befelé fordultak volna. Ez lenne a válasz a világ és a társadalom elvilágiasodására? Cél lett a maradék nép megtartása a teplom falai között, aztán óvatosan kisérelték meg a régen elvesztett vagyon és pozíciók visszaszerzését. Egyszóval ami történik az egy keresztény “mag” vagy inkább “maradék” megtartása és átvészeltetése a jövendő számára. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy míg a régi rendszerben az egyházat valóban a templom falai közé kívánták bezártni, most kijöhetne onnan, de inkább választja a kényelmes visszahúzódást a falak közé! Pedig Krisztus misszói parancsot adott tanítványainak: “Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket…” (Máté 28: 18-20). Sehol nem bíztatta övéit arra, hogy zárkózzanak be “bztos házakba” (Jénos ev. 20:19), vagy vonuljanak ki a bűnösök közül, és telepedjenek le a városokon, és a falvakon kívűl, mint ahogy azt a korabeli Qumráni szekta tagjai tették.
A magyarság utóbbi, majd’ tizennégy éves kifosztása, eladósítása és koldusbotra juttatása, istentelenné és erköcstelenné pogányosítása – mind Istenhez való megtérésért kiált! Úgyanúgy megtérést követel a mai embernek a végelen önzése, írígysége, individualizmusa, a materiális boldogság utáni véget nem érő futása, könyöklése, mindenen és mindenkin való keresztülgázolása, amely halálos hajszában nem ismer sem Istent, sem embert! S mit nyer? Minél gazagabb lesz, annál szegényebbnek érzi magát, minél többet habszol, annál éhesebb és szomjasabb lesz. Az ilyen élete gyertyáját két végén égeti, így hamar kiég, porrá és hamuvá lesz. Megéri? Nincs tragikomikusabb látvány egy olyan embernél aki egy elszegényített oszágban a gazdag amerikait játsza meg! Csodálatot vár – pedig csak megvetést kap! Hol vannak ma a nagy evangélizálások? Miért nincsenek? Mire várunk? Olyanok mint amilyenek nehány év alatt lelkileg megújították a magyarságot 1945 után, és így lehetővé tették az egyházak fennmaradását az elnyomás évizedeiben.
Azonban nem lehet reálisan nemzeti újjáépülést tervezni, újjászületést várni – bármilyen szép programmal is egy nagy-többségében hitét, erkölcsét, reményét vesztett, elfásult és halálosan elfáradt többséggel, amelynek energiáját a máról-holnapra élés sziszifuszi kisérlete emészti föl. Hanem csak megtért, újjászületett, a Szentlélek erejétől mozgósított, önmegtartóztató, a nemzetépítés céljától megszállott emberek tömegei tudják ezt valóra váltani.
A nemzetépítés titka kettős, ma is, mint mindig is volt: megtérni Istenhez és megújúlni magyarságtudatban.
Ez a sikeres magyar Újesztendő megkerülhetetlen feltétele!
Edmonton, 2013 január 1
A magyar Korona minősítő jelzője az, hogy „Szent”. Ez felidézi annak mélyen vallásos karakterét. Szent István tudta ezt, s ezért kért koronát a pápától, s építette föl hatalmas erővel Magyarország vallási berendezkedését keresztény alapokon. Hittérítőket hozott be, monostorokat, templomokat, iskolákat épített, egyházmegyéket szervezett. Tudta azt, hogy a hajdani vérszerződés mellett látható „materiális” összefogó eszköz is kell a széthúzásra hajlamos törzseknek. Ezt alkották meg a Szent Korona fogalmában és tanában amely ezer esztendőn át összetartotta a magyart és országát. Nem véletlen az, hogy amint a Szent Koronát megfosztották egyetemes vallási jelentőségétől – a nemzet rögvest pusztulásnak indult, s nemrégen még annak végső kifejlete felé tántorgott.
Ha nem történik meg népünk keresztény reneszánsza – újjászületése, akkor hagyjunk föl minden reménnyel! A vallástörténet kellően bizonyítja, hogy minden nagy történelmi-társadalmi fordulat kezdetén egy, a tömegek lelkében végbement vallási megújulás állt. Így kerülhetett a pogányságban enerválódott Római Birodalom helyébe az energikus Keresztény Európa, így idézhetett elő tektonikus mozgást a Reformáció, így válhatott a Lengyel Katolikus Egyház az ateista, népeket rabságban tartó kommunista impérium ellen a vallás nevében győzedelmes és példamutató ellenállássá. Ezért, amikor vezetőink a nemzet újjáépítésének stratégiáját megfogalmazzák és kifejezik, a sikerhez alapvetően szükséges lenne megtalálni és igénybe venni az egyházak hozzájárulását: segítséget a magyarság lelki ébredéséhez, nemzetünk újjászületéséhez. Enélkül a nemzet jövendő háza csak „fövényre” épülhet!
A mózesi paradigma örökérvényű: hordából népet csak az isteni törvény – hit és erkölcs teremthet! Akik ezt kihagyják tervezésükből, kudarcukért majd csak magukat vádolhatják.
Egy intő példa: Az 1989/90-es rendszerváltásunkból szőrén szálán kimaradt a lelki megújulás igénye és eseménye. Így a rendszerváltók elkövették azt a történelmi hibát, hogy a „gulyáskommunizmus” hitehagyott, materialista és újpogánnyá gyúrt népével akartak valamiféle magasztos „demokráciát” építeni. Most 22 év után mindenki láthatja, hogy ez milyen „eredményekre” vezetett! Ugyanezt a hibát megismételni már több lenne mint tévedés!
Azonban a megindult nemzeti megújulásban – úgy túnik – nem kapott elég hangsúlyt az egyházak szolgálata. Az egyházak mitha befelé fordultak volna. Ez lenne a válasz a világ és a társadalom elvilágiasodására? Cél lett a maradék nép megtartása a teplom falai között, aztán óvatosan kisérelték meg a régen elvesztett vagyon és pozíciók visszaszerzését. Egyszóval ami történik az egy keresztény “mag” vagy inkább “maradék” megtartása és átvészeltetése a jövendő számára. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy míg a régi rendszerben az egyházat valóban a templom falai közé kívánták bezártni, most kijöhetne onnan, de inkább választja a kényelmes visszahúzódást a falak közé! Pedig Krisztus misszói parancsot adott tanítványainak: “Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket…” (Máté 28: 18-20). Sehol nem bíztatta övéit arra, hogy zárkózzanak be “bztos házakba” (Jénos ev. 20:19), vagy vonuljanak ki a bűnösök közül, és telepedjenek le a városokon, és a falvakon kívűl, mint ahogy azt a korabeli Qumráni szekta tagjai tették.
A magyarság utóbbi, majd’ tizennégy éves kifosztása, eladósítása és koldusbotra juttatása, istentelenné és erköcstelenné pogányosítása – mind Istenhez való megtérésért kiált! Úgyanúgy megtérést követel a mai embernek a végelen önzése, írígysége, individualizmusa, a materiális boldogság utáni véget nem érő futása, könyöklése, mindenen és mindenkin való keresztülgázolása, amely halálos hajszában nem ismer sem Istent, sem embert! S mit nyer? Minél gazagabb lesz, annál szegényebbnek érzi magát, minél többet habszol, annál éhesebb és szomjasabb lesz. Az ilyen élete gyertyáját két végén égeti, így hamar kiég, porrá és hamuvá lesz. Megéri? Nincs tragikomikusabb látvány egy olyan embernél aki egy elszegényített oszágban a gazdag amerikait játsza meg! Csodálatot vár – pedig csak megvetést kap! Hol vannak ma a nagy evangélizálások? Miért nincsenek? Mire várunk? Olyanok mint amilyenek nehány év alatt lelkileg megújították a magyarságot 1945 után, és így lehetővé tették az egyházak fennmaradását az elnyomás évizedeiben.
Azonban nem lehet reálisan nemzeti újjáépülést tervezni, újjászületést várni – bármilyen szép programmal is egy nagy-többségében hitét, erkölcsét, reményét vesztett, elfásult és halálosan elfáradt többséggel, amelynek energiáját a máról-holnapra élés sziszifuszi kisérlete emészti föl. Hanem csak megtért, újjászületett, a Szentlélek erejétől mozgósított, önmegtartóztató, a nemzetépítés céljától megszállott emberek tömegei tudják ezt valóra váltani.
A nemzetépítés titka kettős, ma is, mint mindig is volt: megtérni Istenhez és megújúlni magyarságtudatban.
Ez a sikeres magyar Újesztendő megkerülhetetlen feltétele!
Edmonton, 2013 január 1
Dr. Pungur József
0 Megjegyzések