Advent
A latin eredetű adventus szó megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a karácsonyra való lelki felkészülés, a reménykedés négy hetes szent ideje az advent. Régen az ünnep kezdetén éjféli harangszó hirdette advent, valamint az egyházi év kezdetét. Eredete az 5-6. században gyökerezik. Ekkor még az emberek böjtöléssel készítették fel magukat az ünnepre ebben a négy hétben, s nem tartottak esküvőket és mulatságokat.
Ajándékozás
A karácsonyi ajándékozási tradíciók országokként és nyelvterületenként változóak. A magyar családokban általában a Jézuska vagy a Télapó, Ausztriában a karácsony szülötte, Németországban és Angliában a Karácsonyapó vagy a Télapó, Svédországban pedig egy manó hozza a karácsonyi meglepetéseket. Olyan európai ország is van, ahol a gyermekek a három bölcset tekintik ajándékozóknak.
Nálunk Szenteste, az angoloknál december 25-én reggel kapják meg a családtagok ajándékaikat. Általában rejtetten történik a meglepetések fa alá csempészése. Nem így van ez a finneknél, ahol a Télapó a házba lépve hangosan ezt kérdezi: "Lakik itt jó gyerek?". A gyerekek válasza után adja oda a Mikulás az ajándékokat.
Angyal
Az angyalok elengedhetetlen résztvevői karácsony ünnepének. Karácsonyi díszeink sokszor angyalt formálnak meg anélkül, hogy tudnánk miért vált ez általános szokássá. Jézus születését az angyalok adták hírül Isten követeként az embereknek. Az angyalok azonban nemcsak hírvivők és közvetítők Isten és ember között, hanem zenei lények is. Emiatt ábrázolják őket sok esetben vállukon szárnyakkal, valamint hangszerekkel, főleg kürttel vagy hárfával a kezükben.
Betlehemezés
Betlehemezni általában karácsony délutánján szoktak a fiatalok. Együtt látogatják végig a falvak házait sokszor éjszakába nyúlóan és szereplésükért a házigazdák apró ajándékokkal kedveskednek nekik. Mára csak kétféle betlehemező szokás maradt fenn, az egyiket élő szereplőkkel, a másikat pedig bábfigurával adják elő. Szereplőik mind a két esetben a pásztorok, az angyalok, a vezérlő csillag, valamint Mária és József. A középkorban a bábfigurákkal előadott betlehemezést a templom oltárán mutatták be, s csak később tiltották ki a templomokból a lassan beleszövődő világi elemek miatt.
Díszek
A karácsonyfadíszek eleinte különböző növények szárított, illetve díszített terményei voltak. A díszítés elterjedését valószínűleg az is elősegítette, hogy a fenyő szimbólumként is és feldíszített állapotban is a téli napforduló jelképeit idézték fel az emberekben. Az első díszek - alma, dió és a paradicsombeli kígyót szimbolizáló lánc is - a termékenység megjelenítésének eszközei voltak. Csak a századfordulón jelent meg az első speciális díszek tömegtermelése az ünnep fényének fokozására.
Gyertya
A gyertya a fény szimbóluma a karácsonyi ünnepkörben, a keresztyéneknél Krisztus jelképe. Jézus a világ világossága és ez a fény lép be az emberek életbe Krisztus születésekor. Az adventi gyertya lángja reményt csillant fel, egyrészt Krisztus születésének, másrészt pedig a jövő reménységének fényét. Az adventi koszorún lévő gyertyák meggyújtása a várakozás fokozódását jelzi, melynek végén a negyedik gyertya fellobbanása a karácsonyt eljövetelét adja hírül.
Harang
A híradás eszköze. Ezzel adjuk hírül karácsonykor szeretteinknek és főleg a gyermekeknek, hogy az ünnep elkezdődött. Hétköznapi használatban a harang szava a misék és istentiszteletek kezdetét is jelzik. Régen azonban a sófárt, vagyis a kürtöt használták az ünnep kezdetének tudtul adására.
Jászol
A jászol tisztelete keleten kezdődött, de Rómából terjedt el a Krisztus-esemény ünnepléséhez kapcsolódóan. Anyaga valószínűleg agyag lehetett, de már az első századokban arany és ezüst jászollal cserélték fel. Az eredeti jászol 5 deszkáját a hagyomány szerint római Santa Maria Maggioréban őrzik. A római szentjászol és a pápa karácsonyi szentmiséje lehetett alapja a világban elterjedt karácsonyi jászolállítás szokásának.
Karácsonyfa
Minden kultúrában nagy szerepe van a különböző fáknak, így a mi kultúránkban is. Magyarország népi hagyományaiban a karácsonyfa elődjének a karácsonyi életfa vagy termőág tekinthető, amelyet régen a mestergerendára függesztettek fel a családok. A 19. században ezt a szokást felváltotta a karácsonyfa felállításának szokása, melyet valószínűleg nemesi családok hoztak magukkal Németországból. Eleinte csak a módosabb sorban élőknél terjedt el, később azonban az egész világon általánossá vált. A karácsonyfa-állításnak, illetve az otthonok, valamint az utcák díszítésének azonban csak a német nyelvterületen, illetve az északi országokban van olyan nagy kultusza, mint hazánkban.
Adventi koszorú
A varázskör gondolata ősi időkből származik. Az emberek szalmából, fűzfavesszőből és fenyőágakból fonták az első koszorúkat, mely az örökkévalóság jelképe volt és a soha el nem múló varázserőé. Azt tartották, hogy ezzel minden gonosz dolog elől el lehet zárni házukat. Ez a gondolat azonban idővel feledésbe merült. A szokást a 19. században újították fel, de akkor még fából készült karikát használtak, amelyen naponként új gyertyát gyújtottak meg. A század második felében kezdték fenyőkoszorúval helyettesíteni és a 24 gyertya helyett már csak 4-et tűztek rá az adventi vasárnapok jelképeiként. A koszorút csak vörös és aranyszínű szalagokkal díszítették ebben az időben és főként Németország protestáns vidékein használták ünnepi kellékként. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany pedig a fényé. A világháborúk után terjedt el használata a világ más területein is.
Szaloncukor
A szaloncukor a múlt században született meg és terjedt el hazánkban ünnepi édességként. Nevét a reformkorban divatossá vált szalon elnevezésből kapta, mely a polgári házak fogadóhelysége volt. Ünnep idején itt állították fel a karácsonyfát, és díszesen csomagolt csemegével díszítették, melyet a helység nevéről neveztek el szaloncukornak. Kezdetben egyszerű cukorkákat, csokoládégolyókat burkoltak selyempapírba, majd sztaniolba, melynek végét az úgynevezett ricse-lőgéppel berojtozták. A gazdagabb családok cukrászoktól vásárolták meg a jellegzetes karácsonyi édességet, míg a szegényebbek otthon készítették el, a századfordulótól pedig beindult tömegtermelése.
Karácsonyi vacsora
Az esthajnalcsillag megjelenése után kezdődött sok helyen a karácsonyi vacsora, melynek meghatározott rendje volt. Az étkek elfogyasztása előtt a házigazda az udvarban a gonosz lelkek elriasztása érdekében puskát sütött el, a gazdaasszony eközben megterített, hiszen az asztaltól a vacsora alatt már nem lehetett felállnia senkinek. Az asztalon Jézus jelképeként felszentelt gyertyát gyújtottak meg, és imádkoztak. Először mézbe mártott fokhagymát és dióbelet ettek, hogy a gonosz szellemeket elűzzék. A vacsora végén pedig egy kerek gyümölcsöt az asztaltársaság számának megfelelő cikkelyre vágtak. Ez a család összetartását fejezte ki. A vacsora maradékából állataiknak is adtak, mert úgy tartották, hogy ez a jelkép biztosítja jószágaik jövő évi egészségét.
A karácsonyi ajándékozási tradíciók országokként és nyelvterületenként változóak. A magyar családokban általában a Jézuska vagy a Télapó, Ausztriában a karácsony szülötte, Németországban és Angliában a Karácsonyapó vagy a Télapó, Svédországban pedig egy manó hozza a karácsonyi meglepetéseket. Olyan európai ország is van, ahol a gyermekek a három bölcset tekintik ajándékozóknak.
Nálunk Szenteste, az angoloknál december 25-én reggel kapják meg a családtagok ajándékaikat. Általában rejtetten történik a meglepetések fa alá csempészése. Nem így van ez a finneknél, ahol a Télapó a házba lépve hangosan ezt kérdezi: "Lakik itt jó gyerek?". A gyerekek válasza után adja oda a Mikulás az ajándékokat.
Angyal
Az angyalok elengedhetetlen résztvevői karácsony ünnepének. Karácsonyi díszeink sokszor angyalt formálnak meg anélkül, hogy tudnánk miért vált ez általános szokássá. Jézus születését az angyalok adták hírül Isten követeként az embereknek. Az angyalok azonban nemcsak hírvivők és közvetítők Isten és ember között, hanem zenei lények is. Emiatt ábrázolják őket sok esetben vállukon szárnyakkal, valamint hangszerekkel, főleg kürttel vagy hárfával a kezükben.
Betlehemezés
Betlehemezni általában karácsony délutánján szoktak a fiatalok. Együtt látogatják végig a falvak házait sokszor éjszakába nyúlóan és szereplésükért a házigazdák apró ajándékokkal kedveskednek nekik. Mára csak kétféle betlehemező szokás maradt fenn, az egyiket élő szereplőkkel, a másikat pedig bábfigurával adják elő. Szereplőik mind a két esetben a pásztorok, az angyalok, a vezérlő csillag, valamint Mária és József. A középkorban a bábfigurákkal előadott betlehemezést a templom oltárán mutatták be, s csak később tiltották ki a templomokból a lassan beleszövődő világi elemek miatt.
Díszek
A karácsonyfadíszek eleinte különböző növények szárított, illetve díszített terményei voltak. A díszítés elterjedését valószínűleg az is elősegítette, hogy a fenyő szimbólumként is és feldíszített állapotban is a téli napforduló jelképeit idézték fel az emberekben. Az első díszek - alma, dió és a paradicsombeli kígyót szimbolizáló lánc is - a termékenység megjelenítésének eszközei voltak. Csak a századfordulón jelent meg az első speciális díszek tömegtermelése az ünnep fényének fokozására.
Gyertya
A gyertya a fény szimbóluma a karácsonyi ünnepkörben, a keresztyéneknél Krisztus jelképe. Jézus a világ világossága és ez a fény lép be az emberek életbe Krisztus születésekor. Az adventi gyertya lángja reményt csillant fel, egyrészt Krisztus születésének, másrészt pedig a jövő reménységének fényét. Az adventi koszorún lévő gyertyák meggyújtása a várakozás fokozódását jelzi, melynek végén a negyedik gyertya fellobbanása a karácsonyt eljövetelét adja hírül.
Harang
A híradás eszköze. Ezzel adjuk hírül karácsonykor szeretteinknek és főleg a gyermekeknek, hogy az ünnep elkezdődött. Hétköznapi használatban a harang szava a misék és istentiszteletek kezdetét is jelzik. Régen azonban a sófárt, vagyis a kürtöt használták az ünnep kezdetének tudtul adására.
Jászol
A jászol tisztelete keleten kezdődött, de Rómából terjedt el a Krisztus-esemény ünnepléséhez kapcsolódóan. Anyaga valószínűleg agyag lehetett, de már az első századokban arany és ezüst jászollal cserélték fel. Az eredeti jászol 5 deszkáját a hagyomány szerint római Santa Maria Maggioréban őrzik. A római szentjászol és a pápa karácsonyi szentmiséje lehetett alapja a világban elterjedt karácsonyi jászolállítás szokásának.
Minden kultúrában nagy szerepe van a különböző fáknak, így a mi kultúránkban is. Magyarország népi hagyományaiban a karácsonyfa elődjének a karácsonyi életfa vagy termőág tekinthető, amelyet régen a mestergerendára függesztettek fel a családok. A 19. században ezt a szokást felváltotta a karácsonyfa felállításának szokása, melyet valószínűleg nemesi családok hoztak magukkal Németországból. Eleinte csak a módosabb sorban élőknél terjedt el, később azonban az egész világon általánossá vált. A karácsonyfa-állításnak, illetve az otthonok, valamint az utcák díszítésének azonban csak a német nyelvterületen, illetve az északi országokban van olyan nagy kultusza, mint hazánkban.
Adventi koszorú
A varázskör gondolata ősi időkből származik. Az emberek szalmából, fűzfavesszőből és fenyőágakból fonták az első koszorúkat, mely az örökkévalóság jelképe volt és a soha el nem múló varázserőé. Azt tartották, hogy ezzel minden gonosz dolog elől el lehet zárni házukat. Ez a gondolat azonban idővel feledésbe merült. A szokást a 19. században újították fel, de akkor még fából készült karikát használtak, amelyen naponként új gyertyát gyújtottak meg. A század második felében kezdték fenyőkoszorúval helyettesíteni és a 24 gyertya helyett már csak 4-et tűztek rá az adventi vasárnapok jelképeiként. A koszorút csak vörös és aranyszínű szalagokkal díszítették ebben az időben és főként Németország protestáns vidékein használták ünnepi kellékként. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany pedig a fényé. A világháborúk után terjedt el használata a világ más területein is.
Szaloncukor
A szaloncukor a múlt században született meg és terjedt el hazánkban ünnepi édességként. Nevét a reformkorban divatossá vált szalon elnevezésből kapta, mely a polgári házak fogadóhelysége volt. Ünnep idején itt állították fel a karácsonyfát, és díszesen csomagolt csemegével díszítették, melyet a helység nevéről neveztek el szaloncukornak. Kezdetben egyszerű cukorkákat, csokoládégolyókat burkoltak selyempapírba, majd sztaniolba, melynek végét az úgynevezett ricse-lőgéppel berojtozták. A gazdagabb családok cukrászoktól vásárolták meg a jellegzetes karácsonyi édességet, míg a szegényebbek otthon készítették el, a századfordulótól pedig beindult tömegtermelése.
Karácsonyi vacsora
Az esthajnalcsillag megjelenése után kezdődött sok helyen a karácsonyi vacsora, melynek meghatározott rendje volt. Az étkek elfogyasztása előtt a házigazda az udvarban a gonosz lelkek elriasztása érdekében puskát sütött el, a gazdaasszony eközben megterített, hiszen az asztaltól a vacsora alatt már nem lehetett felállnia senkinek. Az asztalon Jézus jelképeként felszentelt gyertyát gyújtottak meg, és imádkoztak. Először mézbe mártott fokhagymát és dióbelet ettek, hogy a gonosz szellemeket elűzzék. A vacsora végén pedig egy kerek gyümölcsöt az asztaltársaság számának megfelelő cikkelyre vágtak. Ez a család összetartását fejezte ki. A vacsora maradékából állataiknak is adtak, mert úgy tartották, hogy ez a jelkép biztosítja jószágaik jövő évi egészségét.
0 Megjegyzések