Nemrég még kőkemény drogbárónőt alakított Oliver Stone filmjében, most azonban a komikus oldalát villantja meg A maflásban. Salma Hayek negyvenhat évesen jobb formában van, mint valaha.


Kevin James-szel még akkor kezdtetek el beszélgetni A maflás című filmről, amikor közösen dolgoztatok a Nagyfiúkon?

Nem, csak azután. A Nagyfiúk forgatása idején végig a szomszédban lakott a családjával. Ott volt az én férjem és az ő felesége is, ráadásul a gyerekeink majdnem egykorúak. Mivel szomszédok voltunk, sokszor összejártunk, és lenyűgöző fickónak ismertem meg őt. Sokkolóan tehetséges komikus. Nagyon okos fickó, és a fizikai komédia igazi mestere. Gyorsan dolgozik, és végig elképesztően nyugodt, ami rendkívül jó, mert sok színész halálra kínozza magát, hogy koncentrált állapotban maradjon. Sokat viccelődtünk egymással a kamerákon kívül, mivel nem sok közös jelenetünk akadt. Később, amikor közös audiokommentárt vettünk fel a filmhez, felvetettem neki, hogy egyszer kéne csinálnunk egy közös filmet. Rögtön az volt a válasza, hogy „Abszolút igazad van. Benne leszel a következő filmemben. Találunk valamit.”, és pontosan így is történt. Felhívott, hogy készíti A maflás című mozit, és ír nekem bele egy szerepet. Kérdezte, hogy vállalom-e? Hát hogyne!

Anélkül mondtál igent, hogy bármit tudtál volna a filmről? 

Nem tudtam, miről fog szólni, de nem is számított. Egyszerűen csak meg akartam csinálni, és azt is elmondom, miért. Imádom a vígjátékokat és szeretek improvizálni, és hatalmas öröm, amikor végre megfelelő partnert találok ehhez. Az is fontos, hogy egy Kevin James-film esetében a munkatársak családtagjait is szívesen látják a forgatáson, ami nagyon kellemes munkahelyi atmoszférát teremt. Számomra ez utóbbi rengeteget nyom a latban.

Ezenkívül mi befolyásolja még azt, hogy milyen filmeket vállalsz el? 

Elsősorban a családom. Amikor nemrég Oliver Stone-nal dolgoztam, akkor a lányom nem jöhetett ki velem a forgatásra, de legalább Los Angelesben vettük fel a filmet, így az anyukám végig otthon tudott lenni vele, és én is minden este hazamehettem hozzá. Ez így rendben volt.

A maflást milyen típusú moziként írnád le? 

Nagyon meglepődtem a végeredményen, mivel eleinte borzasztóan izgultam, hogy milyen lesz. Rengeteg műfaj keveredik benne. Tudtam, hogy a keveréssel kockázatot vállalunk: vagy óriási katasztrófa lesz, vagy egy nagyon izgalmas komédia. Szerintem ez utóbbi jött össze. Nem olyan, mint a többi film. A legtöbb vígjáték eléggé hasonlít egymásra, de itt a rendező, Frank Coraci annyira figyelt mindenre: igen, vannak benne klisés akciójelenetek, de ez keveredik egy love storyval, a humorral és némi erőszakkal. A végeredmény így egyáltalán nem lesz klisés. Frissnek hat. Ilyet nem láthattunk korábban.

Van egy vicces harcjeleneted a filmben Kevin James-szel. Nehéz volt rá felkészülni? 

Nem, dehogy! Szinte nem is volt felkészülés. Inkább improvizációk sorozatából áll a jelenet, amiben minél több dolgot próbáltunk összetörni. Másnap teli voltam horzsolásokkal, de végig piszok jól szórakoztunk. Amikor Kevin ringbéli harcjeleneteit forgatták, én végig a háttérben voltam, és a kaszkadőröktől ellestem jó néhány mozdulatot, amit ugyan egyáltalán nem használtam fel a filmben, de jó móka volt megtanulni őket.

Szerinted a nézők mit visznek magukkal, miután megnézték A maflást? 

Nem akarom senkinek se a szájába rágni, hogy milyen tanulságokat vonjon le, miután megnézte a filmet. Azt hiszem, van annyi potenciál a moziban, hogy a sok különböző néző sok különböző tanulságot szűrjön le belőle.

Emlékszel még arra, hogy annak idején mi vonzott először a színészmesterséghez? 

Igen, az a pillanat volt, amikor láttam a Willy Wonka és a csokoládégyár című filmet. Akkor még gyerek voltam, és ültem a moziban tátott szájjal. „Itt van ez a hely, ahol bármi megtörténhet” – gondoltam magamban. Előttem hömpölygött egy csokoládéfolyó, és az jutott eszembe, hogy a fantáziám segítségével bárki lehetek. Ez volt az a pillanat. 
Kiss Karola - Pólus Média