Matolcsy György neve alatt nyújtották be a közműadóról szóló javaslatot a parlamentnek, mely alapján teljes személyes mentességben részesül az adó alól a magyar állam és a helyi önkormányzat, ilyen esetben a vezetéket fenntartó üzemeltető fizetne. 

A nemzetgazdasági miniszter neve alatt péntek délután nyújtották be a közműadó rendjét szabályozó törvényjavaslatot a parlamentnek.

Az adó mértéke (méterenként 100 forint), illetve az adó tárgya (a közművezetékek nyomvonala) már a bejelentést követő napon ismertté vált. Azonban, ahogy az az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatban is szerepelt, a távhőcégeket is adó alanyai közé sorolják - írja Menedzser Fórum.

Vannak benne újdonságok

Eddig némileg tisztázatlan volt, hogy mi lesz azokkal a közműcégekkel, melyek részben, vagy akár teljesen állami tulajdonban vannak, hiszen ebben az esetben a kormány saját magát adóztatná meg. A benyújtott törvényjavaslat azonban rendezi a kérdést, és kimondja: "teljes személyes mentességben részesül az adó alól a magyar állam és a helyi önkormányzat". Ebben az esetben az adót a vezetéket fenntartó üzemeltetőnek kell megfizetnie, vagyis annak, akinek a feladata a közművezeték üzemeltetése, karbantartása, javítása, fejlesztése.

Új információ továbbá, hogy a most benyújtott javaslat szerint lehetnek olyanok, akik kedvezményt érvényesíthetnek a fizetendő adó mértékéből - írja a lap. A közzétett dokumentum alapján 50 százalékos adókedvezményt kaphat az a távközlési szolgáltatást nyújtó adóalany, akinek tulajdonában legfeljebb 100 kilométer nyomvonalhosszú közművezeték áll.

A megadóztatott vezetékek

A javaslat szerint adóköteles a víz, a szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetési, földgáz-, hő- és villamosenergia-ellátási, valamint hírközlési vezetékek közterületen futó része, illetve a több fogyasztót kiszolgáló vezetékek közterületnek nem minősülő földrészleten elhelyezett része.