A „Kulturális értékeinkért” Baráti Kör (Hajdúhadház)
meghívja Önt Debrecenbe (Köztemető)
2012. november 22-én 9 órára
ÉGERHÁZI IMRE
festőművész
tiszteletére rendezendő megemlékezésre
meghívja Önt Debrecenbe (Köztemető)
2012. november 22-én 9 órára
ÉGERHÁZI IMRE
festőművész
tiszteletére rendezendő megemlékezésre
Emlékbeszédet mond:
BÉRES LÁSZLÓ Hajdúhadház egykori polgármestere

a Holló László-díjas képzőművészek jubileumi kiállításának megtekintése
(DE Élettudományi Galéria)
Tárlatvezetést tart: H. CSONGRÁDY MÁRTA
Holló László-díjas fotóművész
Tárlatvezetést tart: H. CSONGRÁDY MÁRTA
Holló László-díjas fotóművész
a felújított Holló László Emlékház megtekintése
Bemutatja: Korompainé Mocsnik Marianna
muzeológus
Búcsú Égerházi Imrétől
Elment egy jó barát ismét közülünk. A tragikus halál úgy ragadta el őt, hogy el sem tudtunk búcsúzni tőle. Ember volt a szó legnemesebb értelmében. Úgy tudott gondoskodni embertársairól, mint jó apa a gyermekeiről. Hívó szavára jöttek művésztársaink határainkról túlról, akiknek támogatását szent missziónak tekintette. Be akarta mutatni a világot, be is mutatta meghívásaival, külföldi művésztelepek szervezésével. Sokszor arra is gondolt, hogy lassan járt a posta, és személyesen vitte a meghívásokat Erdélybe, Kárpátaljára, vállalva annak veszélyeit is.
Drága Imrém! Idehoztad a nagyvilágot a Hortobágyra azért, hogy művészei ismerjék meg és vigyék hírét élményeikben, képeikben. Hívó szavadra jöttek a festők, mert sugárzó vonzerővel rendelkeztél, amit a teremtő adott Neked. Úgy mutattad meg a nagyvilágot a mostoha sorsot megélt kollégáinknak, hogy kinyitottad előttük St. Michel és Párizs kapuit is. Nem hal meg, aki így tudja szétontani kincseit.
Búcsúzom tőled a melegszívű, igaz jó baráttól. Aki vigasztaltál, ha keseregtem, s együtt örültél örömeimben. Példám maradsz, mert Ember voltál minden körülményben. Nyugodj békében!

Madarász Gyula festőművész
0 Megjegyzések