A törvénysértés jogot nem alapít elve alapján a magyar történelemben mindig helyreállt a jogfolytonosság, ami annyit jelentett, hogy az abszolutizmus megszűnése után a magyar nemzet hivatott képviselői országgyűlésen, illetve nemzetgyűlésen meg nem történtté nyilvánították minden, ami az abszolutizmus idején a látszat-törvényhozás terén történt. 

 
A jogfolytonosság a magyar közjog múltjának, jelenének és jövőjének legfontosabb kérdése. A jogfolytonosság-helyreállítás pedig legaktuálisabb kérdése volt mindig, így a Trianon utáni években is a közjogi küzdelmeknek.

1918-ban, Károlyi Mihályék hatalomátvételekor megszakadt Magyarországon a jogfolytonosság. De az 1920-26 közötti nemzetgyűlések a jogfolytonosságot helyreállították a magyar nemzet nevében.
A jogfolytonosság helyreállítása az 1920. évi nemzetgyűlésen kezdődött, mely feladatának az alkotmányosság helyreállítását tekinti.

Elsősorban azért kell ragaszkodnunk a történelmi alkotmányhoz, mert ez egyik kapcsa annak az erkölcsi egységnek, amelyet ekkor a magyar nemzet ellenségei tönkre akarnak tenni.

1918-ig elképzelhetetlen volt, hogy felelős magyar politikus szembeforduljon a Szentkorona-tannal, megtagadja azt. Azzal, hogy Károlyiék megtagadták a Szentkorona-tant és a magyar közjogot, védekezésképtelenné tették az országot. A Szentkorona-tan megtagadásának volt a következménye, hogy 1918 után, a fegyverszüneti egyezmények megkötése után a magyarság képtelenné vált megakadályozni az ország nagy részének a megszállását.

A nemzetgyűlés működése mindaddig jogszerű, amíg el nem tér attól a céltól és rendeltetéstől, amely semmi más nem lehet, mint a régi alkotmány helyreállítása. Ami pedig Károlyi Mihály és társai 1918. őszi törvénytelen hatalomátvétele és 1919. augusztus 6-a között törvényhozásnak nevezve történt, az alkotmányjogilag érvénytelen és megsemmisül. Ahogyan azt az 1920. évi I. tc. ezt kimondja. Azok a törvények pedig, amelyeket az 1920. I. tc. (mint szükségjog alapján) alkot a „csonka” törvényhozás (nemzetgyűlés), addig maradnak hatályban, amíg az erősebb jog, a régi jog (mindaz, ami korszerű a történelmi alkotmányból) nem tud érvényesülni.

A nemzetgyűlés később, az 1921. XLVII. tc.-ben kimondja a Habsburg ház trónfosztását, de azt is, hogy Magyarország államformája királyság marad. A jogfolytonosságnak mindenki híve: a Habsburg-párti legitimisták és a Habsburg-ellenes ún. szabad-királyválasztók is.

De a jogfolytonosság helyreállítását csak 1926-ban nyilvánították ki a magyar nemzet korabeli képviselői.

Mindazonáltal a korszak hangadó politikusai sokáig vitatták még, hogy a jogfolytonosság teljesen helyreállt-e 1926-ban, az országgyűlés intézményének, annak képviselő- és felsőházának visszaállításával.

A jogfolytonosság helyreállításának köszönhető, hogy Magyarországon nem juthat uralomra a fasizmus az ország német megszállásáig. Nem véletlenül nevezi John Fournoy Montgomery Magyarországot oázisnak Hitler sivatagában.

„… hősiesség volt a rendszer részéről, hogy megengedte külföldi zsidók, főleg lengyelek, szlovákok és osztrákok letelepedését az országban. Elégséges bizonyítéka lett volna a bátorságnak, ha a kormány, a német nyomásnak ellenállva, a saját zsidóit védelmezte volna és ugyanakkor lezárta volna a határokat. Magyarország többet tett, mint amennyire erkölcsileg kötelezve volt, amikor a saját zsidói mellett menedéket nyújtott külföldi zsidóknak is. A sors nem engedte meg, hogy megmaradjon az együttérzés oázisa az elnyomás sivatagában. De amikor engedett is nyomásnak, lassabban és nagyobb méltósággal tette azt, mint a szomszédai.”

A Trianon utáni kényszerpályán a magyar politika a jogfolytonosság helyreállításával, a Szentkorona-tan megbecsülésével nemcsak a magyar trianoni pszichózis legyőzésének teremtette meg a feltételeit, hanem a magyar állam megerősödésének, valamint Trianon revíziójának is. A magyar külpolitika ki tudta harcolni, hogy az I. világháború után deklarált és elfogadott elvei a világpolitikának a magyar nemzetre is vonatkozzanak. 1938 és 1940 között így szerezhette vissza a Trianonban elvett területek egy részét. Az etnikai határt húzták meg a magyar nemzet számára.

A jogfolytonosság helyreállításának kérdése 1990 után

1944 márciusában külföldi hatalom – a német harmadik birodalom – erőszakkal vonta ki Magyarországot a Szent Korona védőboltozata alól, de az 1945. évi nemzetgyűlés bizonyára minden megtett volna, hogy ugyanúgy határozhassa meg a jövendő Magyarország politikai életét, mint az 1920. évi nemzetgyűlés. De 1945-től 1990-ig a Szovjetunió hadseregének a fenyegető jelenléte tette lehetetlenné Magyarországon a törvényes jogalkotást.

Az 1944-ben megszakadt jogfolytonosságot ezért 1990-ben lehetett volna helyreállítani. Ám a rendszerváltozás hangadói a jogfolytonosság jelentőségét nem tudták felfogni: nem állították helyre a jogfolytonosságot, elfogadták azt az kényelmesnek tűnő megoldást, hogy a történelmi magyar alkotmányjog helyét továbbra is a szinte ötletszerűen kölcsönzött és ötletszerűen – és persze gyakran – változtatott idegen jog foglalja el.

Mit kellett volna tennie a magyar nemzetnek 1990-ben? A Szentkorona-tan szellemében, annak tantételei tiszteletben tartásával hozzá kellett volna kezdenie a jogfolytonosság helyreállításához – nem országgyűlésen, hanem jogfolytonosság-helyreállító nemzetgyűlésen.

Miért nem állították helyre? Mi történt a rendszerváltozás éveiben? Nem könnyű felfogni, hogy a rendszerváltozás éveiben miért nem vált ez a rendszerváltozás központi kérdésévé. De annyi bizonyos, hogy már a következő percben el kellett volna kezdeni a hatalmas munkát, melynek során megítélhették volna a magyar nemzet ezzel megbízott tagjai – az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjai – hogy a történelmi magyar alkotmányból mi vált korszerűtlenné, illetve mivel kell feltétlenül kiegészíteni. Megszűnt volna a megszállás alatt létrejött államadósság, érvényét veszítette volna a bősi vízerőműről szóló szerződés. Mégsem vállalták. Miért? Nem tudjuk. 

A jogfolytonossághoz való ragaszkodásról egyébként senki sem állíthatta volna még csak azt sem, hogy magyar sajátosság. 

A jogfolytonosságot persze lehet tagadni, de ennek tagadása nem más, mint a törvények megvetése. Egy jogfolytonosságot vállaló országban a törvény gyémántból van, egy jogfolytonosságot tagadó országban üvegből. 

A jogfolytonosság helyreállítása a magyar társadalmi élet legidőszerűbb kérdésévé vált, mert Magyarországon politikai, gazdasági és alkotmányjogi válság van. De a politikai és gazdasági válság az alkotmányjogi válság következménye. Bebizonyosodott, hogy a magyar nemzet képtelen élni saját alkotmánya, a szerves fejlődéssel kialakult magyar történelmi alkotmány nélkül: az idegenből kölcsönzött jog kiszolgáltatottá teszi. Bebizonyosodott az is, hogy az idegenből kölcsönzött kancellári rendszer (miniszterelnöki rendszer) nem felel meg a demokratikus közélet követelményeinek: a nemzet többségének elszegényedéséhez, illetve kiszolgáltatottságához vezetett, megteremtvén a feltételeket a magyar nemzett kisemmiző privatizáció és felelőtlen politizálás számára.

A magyar élet minőségében a nagy változás a II. világháború után kezdődött. Megkezdődött a magyar nemzeti öntudat silányosodása. A silányosodás az 1990. évi rendszerváltoztatás után tovább folytatódott, Miért? Mert a magyar nemzet nem hallgatott önvédelmi ösztönére, és elmulasztotta helyreállítani a jogfolytonosságot a történelmi magyar állammal. A Szent István-i magyar állammal. És ennek megszámlálhatatlan a szomorú következménye.

A magyar nemzet elsősorban a magyar hagyományokat legjobban őrző földműves réget – a megalázott, kifosztott falusi magyarság – megerősödése által valódi győztesként kerülhetett volna ki a rendszerváltoztatás küzdelmeiből, ha nem marad el a jogfolytonosság helyreállítása, hiszen a történelmi magyar alkotmány megakadályozta volna az élelmiszeripar privatizációját, valamint a spekulánsoknak kedvező kárpótlási törvényt. Elsősorban e kettőnek a következménye, hogy a magyar földnek és a magyar földműves munkájának nincs értéke. Fűzzük még hozzá mindehhez: felvetni sem lehetett volna, hogy a magyar termőföld elvehető a könnyen tönkrejuttatható magyar földművestől (eladható idegen állampolgároknak – olyanoknak is, akik semmire sincsenek tekintettel a nyereségen kívül – azaz kiszolgáltatható a tőke szabad áramlása elvének), ha a jogfolytonosság helyreállítása nem marad el.
Rádöbbenünk arra is, hogy a hagyományosnak nevezhető magyar élet többet változott a XX. században, mint előbb ezer év alatt.

A magyar élet minőségében a fentebb már minősített nagy változás tulajdonképpen a történelmi magyar alkotmány, illetve a Szent Korona tana idegen hatalom által kikényszerített semmibevételével és ez új helyzetben védtelenné vált hagyományőrző magyar falu erőszakos felszámolásával kezdődött. A hagyományos magyar élet újjászülethetett volna, ha 1990-ben a jogfolytonosság helyreállítása nem marad el.

Mire hivatkozva, milyen jogelvek és milyen érvek alapján kezdhetné meg a mai magyar nemzet a jogfolytonosság helyreállítását?

Valahányszor a magyar történelem rendkívüli helyzeteiben a magyar nemzet hivatott képviselői a jogfolytonosságot helyreállították, mindig a Szentkorona-tan alapján tették.

A Szentkorona-tan ma is éppen hatálytalaníthatatlansága által válhat legfőbb garanciájává a jogfolytonosság helyreállításának. A legsúlyosabb aggodalmunk: nem másra, mint a magyar nemzet akaratára hivatkozva fordulnak szembe a jogfolytonosság-helyreállítás ellenzői a méltán nagy hírű történelmi magyar alkotmánnyal. A magyar nemzet többsége pedig elámítottan hallgat vagy bólogat. A népszuverenitás elvének félreértelmezésével ámították el.

A történelmi magyar alkotmány megsemmisítésének hívei figyelmét először is a következőkre hívhatjuk fel: fejlett közjoggal, alkotmánnyal, közjogi intézmény-rendszerrel bíró államokban (Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban) a népszuverenitás nem teljes, hanem korlátozott, hiszen az alkotmányt ezen országokban nem lehet megsemmisíteni (hatálytalanítani, kicserélni, stb.) a népfelség elvére hivatkozva – és semmiféle népszavazás eredményére és semmiféle nemzetgyűlés vagy országgyűlés határozatára hivatkozva. Hasonlóképpen a II. világháború utáni Magyarországon sem lehetett volna a történelmi magyar alkotmányt megsemmisíteni. Mi is helyettesíti ma a történelmi magyar alkotmányt?

Amit ma a Magyar Köztársaság Alkotmányának nevezünk, az egy különös ötvözet a Szovjetunió nevű egykori megszálló hatalom által a magyar nemzetre kényszerített 1949. évi alkotmányszövegből és ennek a német minta alapján végzett módosításaiból. Nyíltabban fogalmazva: áll ez alkotmánynak nevezett szöveg Sztálin parancsából, és áll az ún. weimari alkotmány részletekben való, de szolgai átvételéből, amelyet – kevés módosítással – előbb az I., majd a II. világháború után „kínáltak fel” a legyőzött németségnek a győztes hatalmak, mégpedig büntetésből.

Hozzáfűzhetjük még az előbbiekhez: a rendszerváltoztatás mámorában a magyar nemzet észre sem vette, hogy az alkotmánymódosítások előterjesztői tulajdonképpen semmit sem vettek figyelembe abból a gazdag alkotmányjogi hagyományból, amely a magyar alkotmányos életet évszázadokon át eredményessé tette, valamint megbecsültté itthon és irigyeltté a nagyvilágban. Gondoljunk itt elsősorban a Szent Korona közjogi szerepének az „elfelejtésére”.

A magyar nemzetnek nem szabad éppen azt a megoldást választania, amelyik együtt jár mindannak a tagadásával, ami múltjában értékes. Ragaszkodnia kell a sajátosan magyar közjoghoz, a történelmi magyar alkotmányhoz, a Szent Korona tanához – semmi másra, mint önvédelmi ösztönére hallgatván, s kijelentvén, hogy ami történelme során a legveszélyesebb helyzetekben mindig megmentette, az nem megsemmisíthető, nem kicserélendő. Ez esetben a magyar jogfejlődés, jogfelfogás alapelvei alapján a jövendő magyar politika irányítói, illetve a magyar nemzet képviselői egyszer csak oktalannak és jogszerűtlennek fogják nyilvánítani az ezeréves magyar jog és az egész magyar történelem megtagadását, és – helyreállítva a közjog-folytonosságot a Szent Korona védelme alatt, a Szent Korona tana által érvényesülő törvénysértés jogot nem alapít elve alapján – megteremti a közjogi feltételeit a magyar nemzet megmaradásának, megerősödésének.

Ha a magyar nemzet nem tagadja meg azt az alapelvet, amely évszázadokon át meghatározta a magyar jogfejlődést, azt az alapelvet, mely szerint törvénysértés jogot nem alapít, akkor semmi mást nem mondhatunk, mint azt, hogy Magyarország ma is a Szent Korona országa. De ha ezt az alapelvet a magyarság képes volna megtagadni, akkor mindent megtagadna, ami a magyar nemzet történetében magasztos volt: Szent Istvántól Deák Ferencig mindent. Az egész magyar közjogot, a történelmi magyar alkotmányt, a Szentkorona-tant, az egész magyar múltat, mindazt, ami nehéz helyzetekben a magyar nemzetet megtartotta. A múlttal együtt persze megtagadná a saját jövőjét is.

Még szerencse, hogy a jogfolytonosság helyreállításának megtagadása nem jelenti azt, hogy végérvényesen megszakadt a jogfolytonosság.

Következik az is természetesen mindabból, amit fontosnak tartottunk elmondani fentebb, hogy az Európai Unióba való belépésről még a legelső tárgyalást is csak azután lett volna szabad elkezdeni, miután helyreállítottuk a jogfolytonosságot.

A keresztény nemzetek legjobbjai, a valódi hagyományőrzők méltó választ szeretnének adni egy nagy fenyegetésre. Nem volt még ennél nagyobb veszedelem. Fogynak, öregszenek az európai nemzetek, és lelkiismeretes gondolkozóik már sejtik, hogy csak akkor menekülhetnek meg, ha visszafordulnak a régi éltető hagyományokhoz, a szent hagyományokhoz. Tudják, hogy ha az idő „nem tolatik vissza a helyére”, a nemzethalál ellen nem tudnak küzdeni.

És eszükbe juthat a magyar történelem.

Eszükbe juthatnak mindazok az éltető, szent hagyományok, amelyekhez a magyar nemzet segítségével térhetnek vissza. És tanulmányozhatják mindazt, amit a magyar mitológia, a magyar szerves műveltség, az archaikus népmese, az archaikus imádságaink, legendáink, regösénekeink, régi templomaink freskói, a keresztény magyar misztika, a magyar múlt magasztos emlékeit tudatosan, kevésbé tudatosan vagy önkéntelenül magába szívó magyar irodalom, elsősorban a magyar költészet és nem utolsó sorban a Szent Korona eszméje a ma és a jövendő számára is átmentett.