Machu Picchu (kecsua nyelven: Machu Pikchu, „Öreg csúcs”) az egykori Inka Birodalom romvárosa Peruban – a világ talán legizgalmasabb és legfestőibb fekvésű régészeti lelőhelye. Egy lépésre az égtől, az Andok hegyláncai között csaknem megközelíthetetlen hegynyergen bújik meg a kis erődített város, amelyet 1450 körül Pacsakutek Yupanki inka király (1438-1471) parancsára építették és 1570-ben hagyták el, majd kb. 400 évig „pihent”, míg 1911-ben újra felfedezték.
A gazdagok lakhelye volt?
A város klasszikus inka építéstechnológiával épült: a tökéletesre csiszolt, hibátlanul illeszkedő vörös gránittömbökből rakott robusztus falak kötőanyag nélkül, száraz falazással épültek. A tudósok mai álláspontja szerint Machu Picchu nem volt igazi város, inkább az inka társadalom uralkodó osztályai számára épített templomokból, palotákból és obszervatóriumokból álló komplexum, ahol a Nap különleges tiszteletének nyomai is megtalálhatók. A város legszentebb pontjai az Intihuatana – „az a hely ahová kipányvázták a Napot”–, a Naptemplom és a Háromablakos templom.
Machu Picchut és természetes környezetét 1981-ben „perui történelmi szentély” címmel ruházták fel, mint különlegesen fontos kulturális értéket őrző szent területet. 1983-ban az UNESCO az Emberiség Kulturális és Természeti Örökségévé nyilvánította. 2007-ben a Világ Új Hét Csodájának egyike lett.
Erdők, mezők, folyók és állatok – minden, amitől egy hely csak csodálatos lehet
A „történelmi szentély” a 32 592 hektáros, nedves hegyvidéki erdővel borított, helyi állat- és növényfajokban gazdag Ceja de Selva Természetvédelmi Területhez tartozik. A varázslatos természeti környezet – magas hegyek, mély kanyonok, hömpölygő folyók – már önmagában is elég volna ahhoz, hogy védelem alá helyezzék ezt a különleges tájat, ahová rengeteg turista látogat el a világ minden tájáról. A Salkantay-csúcs (6271 méter) és az Urubamba-folyó közötti 20 km-en 4546 m szintkülönbség van, amely egyedülállóan gazdag növény- és állatvilágot hozott létre.
A csúcsok magassága az 5000 métert is meghaladja, a kőtiszafákból, cédrusokból, babérfákból álló növényzet jellegzetesen amazóniai. Az őserdőt sűrű, szövevényes mohával, zuzmóval, orchideákkal, broméliákkal borított fák és óriáspáfrányok jellemzik. Machu Picchu területe 300 orchideafajt rejt.
Nehézkes felfedezés…
A Yale Egyetemen dolgozó Hiram Bingham 1906 és 1915 között öt kalandos régészeti expedíciót vezetett Peruba, az utolsó inka főváros Vilcabamba felkutatására. 1911. júliusában, amikor bejárta a Cuzcótól hatnapi járásra fekvő vidéket, találkozott Melchor Arteaga indián földművessel, aki elmesélte neki, hogy van egy elhagyatott város az erdő mélyén az Urubamba völgye felső részének egyik csúcsán, és hajlandó odavezetni a tudóst. Bingham, kísérői társaságában július 24-én jutott fel erre a sűrű növényzettel benőtt hegyhátra, ahol a növények között jó állapotban megmaradt kőházakat fedezett fel. Azt hitte megtalálta a keresett Vilcabambát, Manko Inka király utolsó menedékét, amelyet 1572-ben hódítottak meg a spanyolok.
A következő évben a National Geographic Society anyagi támogatásának köszönhetően visszatért és kiszabadította a várost a növényzet szorításából. Napvilágra kerültek az épületek, terek, lépcsők, mesterséges teraszok.
1914 és 1915 között ismét visszatért és folytatta a város feltárását. Az amerikai régész és tudós társai a terület térképészeti és építészeti dokumentálása mellett 173 sír, 555 db kerámia, 220 db bronz és réz eszköz (karkötő, füldísz, dísztű, kés, fejsze), feltárását végezték el. A feltárt sírok közül 150-ben női csontváz volt; ez arra utalt, hogy valamilyen fontos szerepet töltöttek be a város életében – valószínűleg a napszüzek (ajilla) voltak. Az ásatás másik furcsasága az volt, hogy csak bronzból, rézből, kőből és fából készült tárgyak kerültek elő; egyetlen arany- vagy ezüsttárgyat sem találtak, pedig tudjuk, hogy ezek nagy számban fordultak elő az inkáknál.
A város klasszikus inka építéstechnológiával épült: a tökéletesre csiszolt, hibátlanul illeszkedő vörös gránittömbökből rakott robusztus falak kötőanyag nélkül, száraz falazással épültek. A tudósok mai álláspontja szerint Machu Picchu nem volt igazi város, inkább az inka társadalom uralkodó osztályai számára épített templomokból, palotákból és obszervatóriumokból álló komplexum, ahol a Nap különleges tiszteletének nyomai is megtalálhatók. A város legszentebb pontjai az Intihuatana – „az a hely ahová kipányvázták a Napot”–, a Naptemplom és a Háromablakos templom.
Machu Picchut és természetes környezetét 1981-ben „perui történelmi szentély” címmel ruházták fel, mint különlegesen fontos kulturális értéket őrző szent területet. 1983-ban az UNESCO az Emberiség Kulturális és Természeti Örökségévé nyilvánította. 2007-ben a Világ Új Hét Csodájának egyike lett.
Erdők, mezők, folyók és állatok – minden, amitől egy hely csak csodálatos lehet
A „történelmi szentély” a 32 592 hektáros, nedves hegyvidéki erdővel borított, helyi állat- és növényfajokban gazdag Ceja de Selva Természetvédelmi Területhez tartozik. A varázslatos természeti környezet – magas hegyek, mély kanyonok, hömpölygő folyók – már önmagában is elég volna ahhoz, hogy védelem alá helyezzék ezt a különleges tájat, ahová rengeteg turista látogat el a világ minden tájáról. A Salkantay-csúcs (6271 méter) és az Urubamba-folyó közötti 20 km-en 4546 m szintkülönbség van, amely egyedülállóan gazdag növény- és állatvilágot hozott létre.
A csúcsok magassága az 5000 métert is meghaladja, a kőtiszafákból, cédrusokból, babérfákból álló növényzet jellegzetesen amazóniai. Az őserdőt sűrű, szövevényes mohával, zuzmóval, orchideákkal, broméliákkal borított fák és óriáspáfrányok jellemzik. Machu Picchu területe 300 orchideafajt rejt.
Nehézkes felfedezés…
A Yale Egyetemen dolgozó Hiram Bingham 1906 és 1915 között öt kalandos régészeti expedíciót vezetett Peruba, az utolsó inka főváros Vilcabamba felkutatására. 1911. júliusában, amikor bejárta a Cuzcótól hatnapi járásra fekvő vidéket, találkozott Melchor Arteaga indián földművessel, aki elmesélte neki, hogy van egy elhagyatott város az erdő mélyén az Urubamba völgye felső részének egyik csúcsán, és hajlandó odavezetni a tudóst. Bingham, kísérői társaságában július 24-én jutott fel erre a sűrű növényzettel benőtt hegyhátra, ahol a növények között jó állapotban megmaradt kőházakat fedezett fel. Azt hitte megtalálta a keresett Vilcabambát, Manko Inka király utolsó menedékét, amelyet 1572-ben hódítottak meg a spanyolok.
A következő évben a National Geographic Society anyagi támogatásának köszönhetően visszatért és kiszabadította a várost a növényzet szorításából. Napvilágra kerültek az épületek, terek, lépcsők, mesterséges teraszok.
1914 és 1915 között ismét visszatért és folytatta a város feltárását. Az amerikai régész és tudós társai a terület térképészeti és építészeti dokumentálása mellett 173 sír, 555 db kerámia, 220 db bronz és réz eszköz (karkötő, füldísz, dísztű, kés, fejsze), feltárását végezték el. A feltárt sírok közül 150-ben női csontváz volt; ez arra utalt, hogy valamilyen fontos szerepet töltöttek be a város életében – valószínűleg a napszüzek (ajilla) voltak. Az ásatás másik furcsasága az volt, hogy csak bronzból, rézből, kőből és fából készült tárgyak kerültek elő; egyetlen arany- vagy ezüsttárgyat sem találtak, pedig tudjuk, hogy ezek nagy számban fordultak elő az inkáknál.
… és sok vita
Bingham – a Peruban 1908 és 1912 között kormányzó – Augusto B. Leguía y Salcedo elnöktől engedélyt kapott arra, hogy a Machu Picchun talált leleteket az Egyesült Államokba szállítsa. A megállapodás tárgyát képező műkincsek sorsa néhány éve újra vitat tárgyát képezi. Úgy tűnt, hogy 2007-szeptemberében a perui kormány és a Yale Egyetem közös megállapodása alapján a Binhgam-gyűjtemény 4000 darabja: az ásatások során feltárt csontvázak, múmiák, kerámiaedények, használati- és dísztárgyak visszakerülhetnek Peruba; de végül nem sikerült végleges formába önteni a visszaszolgáltatásáról szóló egyezményt.
Bingham – a Peruban 1908 és 1912 között kormányzó – Augusto B. Leguía y Salcedo elnöktől engedélyt kapott arra, hogy a Machu Picchun talált leleteket az Egyesült Államokba szállítsa. A megállapodás tárgyát képező műkincsek sorsa néhány éve újra vitat tárgyát képezi. Úgy tűnt, hogy 2007-szeptemberében a perui kormány és a Yale Egyetem közös megállapodása alapján a Binhgam-gyűjtemény 4000 darabja: az ásatások során feltárt csontvázak, múmiák, kerámiaedények, használati- és dísztárgyak visszakerülhetnek Peruba; de végül nem sikerült végleges formába önteni a visszaszolgáltatásáról szóló egyezményt.
Bingham haláláig fenntartotta Vilcabambáról alkotott nézeteit, pedig itt valójában egy olyan városra talált, amelyet a spanyolok soha nem ismertek, és amely elnéptelenedése után még évszázadokig fennmaradt. A városnak a legközelebbi hegycsúcs nevét adták, így lett Machu Picchu.
1915-től Bingham rendszeresen publikálta felfedezéseit, de csak 1948-ban tért vissza, hogy felavassa a nevét viselő – a folyótól a romokig vezető – országutat.
Mégse Bigham volt az első felfedező?
Bár a város újra felfedezésének hivatalos dátuma az amerikai történész és régész Bingham nevéhez kötődik, mégsem ő volt az első kutató, illetve kalandor, aki Machu Picchu romjaihoz följutott. A város neve és elhelyezkedése több korábbi dokumentumban, illetve térképen is megjelenik.
John Rowe amerikai régész a Picho (Picchu) nevére bukkant egy 1568-as, gyarmatosítás korabeli spanyol dokumentumban. Későbbi dokumentumok szerint Picchu környéki indiánok kokalevéllel adóztak.
1776-ban és 1782-ben a város neve újra felbukkant. A Jose Uriel Garcia történészprofesszor által megtalált 1782-es dokumentum, egy 20 oldalas kézzel írott protokoll – egy tulajdonlevél, amely bizonyítja, hogy Machu Picchut és a körötte fekvő földeket Marcos Antonio de la Camara y Escuerdo parancsnok 450 pezóért megvásárolta. Érdekes, hogy a protokollban a város Machu Picchu néven szerepel.
1865-ben a város neve megjelent Antonio Raimondi olasz felfedező térképén, de ő maga személyesen nem jutott el oda. Feltételezetten e térkép segítette 1867-ben Augusto Berns német üzletembert a város megtalálásában, aki több forrás szerint aranybányászat céljából céget alapított, és ennek jogcímén kifosztotta a romvárost. Talán ez ad magyarázatot az arany- és ezüsttárgyak teljes hiányára.
Állítólag 1904-ben egy Franklin nevű mérnök is megtalálta a várost. Az ő leírása nyomán 1906-ban Thomas Payne, a területen szolgáló angol misszionárius és egyik rendtársa Stuart E. McNairn is eljutott a romokhoz.
A Cuzcóban kutatásokat végző Simone Waisbard állítása szerint pedig Enrique Palma, Gabino Sánchez és Agustín Lizárraga nevéhez fűződik a város felfedezése, akik a „July 14, 1902.” dátumot a Háromablakos templom egyik falába vésték. A dátumot Hiram Bingham is megtalálta és jegyzeteiben a következőket írta: „Agustín Lizárraga a felfedezője Machu Picchunak…”
Mi lehetett egy ilyen város funkciója?
Machu Picchu tervezése és építése, a paloták, templomok, lakóházak, lépcsők, vízcsatornák, kutak és mezőgazdasági teraszok többszintes együttesével mestermunkának tekinthető. A város valódi funkciója azonban ismeretlen.
A királyi utak mentén sok olyan település volt, ahonnan a birodalomhoz tartozó területeket irányították és igazgatták. Ezek teljeskörű autonómiát élveztek; állandó lakóik hivatalnokok, papok, napszüzek, kézművesek és parasztok voltak. Talán Machu Picchut is ilyen célból alapították, de különleges fekvése miatt alkalmas volt csillagászati megfigyelések elvégzésére is, a csodálatos természeti környezet pedig privilegizált hellyé tette, ahol a szakrális funkció került előtérbe. Az inkák hittek abban, hogy a legszebb természeti tájaknak (waka) természetfeletti erejük van – és Machu Picchu az ég és a föld ideális találkozási pontjának számított.
Hiram Bingham egyik feltételezése szerint az erődített kisváros az inka uralkodók szülőhelye lehetett – ez magyarázatot adna a napszüzek (illetve a nők) magas létszámára.
Az újabb kutatások tisztázták, hogy a várost Pacsakutek Inka Yupanki inka király (1438-1471) parancsára építették 1450 körül, és az sem zárható ki, hogy az uralkodó itt töltötte a nyarakat, mivel birodalma fővárosában, Cuzcóban melegebb volt a klíma. E szerint Machu Picchu királyi és udvari nyaralóhely lehetett, ettől a funkciótól pedig elválaszthatatlanok a vallási szertartások és a csillagászati megfigyelések.
1915-től Bingham rendszeresen publikálta felfedezéseit, de csak 1948-ban tért vissza, hogy felavassa a nevét viselő – a folyótól a romokig vezető – országutat.
Mégse Bigham volt az első felfedező?
Bár a város újra felfedezésének hivatalos dátuma az amerikai történész és régész Bingham nevéhez kötődik, mégsem ő volt az első kutató, illetve kalandor, aki Machu Picchu romjaihoz följutott. A város neve és elhelyezkedése több korábbi dokumentumban, illetve térképen is megjelenik.
John Rowe amerikai régész a Picho (Picchu) nevére bukkant egy 1568-as, gyarmatosítás korabeli spanyol dokumentumban. Későbbi dokumentumok szerint Picchu környéki indiánok kokalevéllel adóztak.
1776-ban és 1782-ben a város neve újra felbukkant. A Jose Uriel Garcia történészprofesszor által megtalált 1782-es dokumentum, egy 20 oldalas kézzel írott protokoll – egy tulajdonlevél, amely bizonyítja, hogy Machu Picchut és a körötte fekvő földeket Marcos Antonio de la Camara y Escuerdo parancsnok 450 pezóért megvásárolta. Érdekes, hogy a protokollban a város Machu Picchu néven szerepel.
1865-ben a város neve megjelent Antonio Raimondi olasz felfedező térképén, de ő maga személyesen nem jutott el oda. Feltételezetten e térkép segítette 1867-ben Augusto Berns német üzletembert a város megtalálásában, aki több forrás szerint aranybányászat céljából céget alapított, és ennek jogcímén kifosztotta a romvárost. Talán ez ad magyarázatot az arany- és ezüsttárgyak teljes hiányára.
Állítólag 1904-ben egy Franklin nevű mérnök is megtalálta a várost. Az ő leírása nyomán 1906-ban Thomas Payne, a területen szolgáló angol misszionárius és egyik rendtársa Stuart E. McNairn is eljutott a romokhoz.
A Cuzcóban kutatásokat végző Simone Waisbard állítása szerint pedig Enrique Palma, Gabino Sánchez és Agustín Lizárraga nevéhez fűződik a város felfedezése, akik a „July 14, 1902.” dátumot a Háromablakos templom egyik falába vésték. A dátumot Hiram Bingham is megtalálta és jegyzeteiben a következőket írta: „Agustín Lizárraga a felfedezője Machu Picchunak…”
Mi lehetett egy ilyen város funkciója?
Machu Picchu tervezése és építése, a paloták, templomok, lakóházak, lépcsők, vízcsatornák, kutak és mezőgazdasági teraszok többszintes együttesével mestermunkának tekinthető. A város valódi funkciója azonban ismeretlen.
A királyi utak mentén sok olyan település volt, ahonnan a birodalomhoz tartozó területeket irányították és igazgatták. Ezek teljeskörű autonómiát élveztek; állandó lakóik hivatalnokok, papok, napszüzek, kézművesek és parasztok voltak. Talán Machu Picchut is ilyen célból alapították, de különleges fekvése miatt alkalmas volt csillagászati megfigyelések elvégzésére is, a csodálatos természeti környezet pedig privilegizált hellyé tette, ahol a szakrális funkció került előtérbe. Az inkák hittek abban, hogy a legszebb természeti tájaknak (waka) természetfeletti erejük van – és Machu Picchu az ég és a föld ideális találkozási pontjának számított.
Hiram Bingham egyik feltételezése szerint az erődített kisváros az inka uralkodók szülőhelye lehetett – ez magyarázatot adna a napszüzek (illetve a nők) magas létszámára.
Az újabb kutatások tisztázták, hogy a várost Pacsakutek Inka Yupanki inka király (1438-1471) parancsára építették 1450 körül, és az sem zárható ki, hogy az uralkodó itt töltötte a nyarakat, mivel birodalma fővárosában, Cuzcóban melegebb volt a klíma. E szerint Machu Picchu királyi és udvari nyaralóhely lehetett, ettől a funkciótól pedig elválaszthatatlanok a vallási szertartások és a csillagászati megfigyelések.
0 Megjegyzések