Izrael 36 órás ultimátumot adott a Hamász palesztin radikális szervezetnek a tűzszünet feltételeinek elfogadásához – közölte hétfőn a Galei Cahal katonai rádióállomás.A tájékoztatás szerint az izraeli vezetés üzenetet küldött Egyiptomba arról, hogy ha 36 órán belül nem állapodnak meg a tűzszünet feltételeiről, akkor kiszélesítik a – jelenleg folyó – izraeli hadműveletet. A Hamász követelései és az Izrael által támasztott feltételek közötti eltérés nem nagy – állították a rádióban. 

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hétvégén telefonon beszélt Barack Obama amerikai elnökkel és Angela Merkel német kancellárral, és mindkettejüknek azt mondta, hogy Izrael kész átfogó tűzszünetre, ha megszűnnek a gázai rakétalövések. Netanjahu a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetekor a sajtó megjelent képviselőinek ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a hadsereg kész fokozni támadásait az Izrael elleni fegyverek és az azokat működtetők ellen. „Súlyos árat követelünk a Hamásztól és a terrorszervezetektől, az izraeli hadsereg készen áll tevékenységének jelentős kiterjesztésére” – mondta. Lapértesülések szerint Izraelnek naponta 10-12 millió dollárjába kerül a gázai hadművelet.

Amerika kiáll Izrael mellett a gázai konfliktusban, a brit külügyminiszter szerint azonban jelentősen csökkenhet az Izrael iránti szimpátia, ha szárazföldi hadműveletbe kezdene. A britek emellett felszólították a Hamászt, hogy szüntesse be a rakétatámadásokat. Az izraeli védelmi minisztérium közben ismét engedélyezte a Kerem Salom-i határátlépő megnyitását, hogy lehetővé tegye az alapvető árucikkek és gyógyszerek szállítását a Gázai övezetbe.